|
|
|
|
Jean-Jacques Rousseau
(1712-1778), Genf szülötte, híres író aki Franciaországban és Angliában is élt. A gyermekeket szexuálisan “ártatlannak“ tartotta, s javasolta, hogy a fiatalokat védjék meg a saját szexuális kiváncsiságuktól.
|
|
|
Mielőtt konkrétan rátérnénk a gyermekkori szexuális fejlődésre, hasznos lehet felidézni a téma történelmi hátterét. Az ókorban és a középkorban a gyermekeket „miniatűr felnőtteknek” nézték, akik a mindennapi tevékenységekben legjobb tudásuk szerint vettek részt. Csak a 18. és 19. században kezdték az európai és amerikai középosztályok a gyermekkort, mint az élet sajátos igényekkel és szabályokkal rendelkező, „ártatlan” periódusát felfedezni. Sőt, idők múltával az ifjúkor is ilyen speciális, „védett” időszakká: a gyermekkor és felnőttkor közötti, egyre hosszabbodó, dependens periódussá vált, amelyben a fiataloktól elvárták a szexuális absztinenciát.
Ebben a vonatkozásban jelentékeny változásokat elindító könyvet írt Jean-Jacques. Rousseau, a „felvilágosodás korának” egyik legfontosabb szerzője. Az „Emil, vagy a nevelésről” (1762) című könyvében kifejtette, hogy a gyermekek a „teljes ártatlanság” állapotában születnek, s hogy szexuális tájékozatlanságukat saját érdekükben meg kell őrizni. A serdülésük után is csak a kérdéseikre válaszolva kell felvilágosítást adni, de még akkor is ajánlatos a kiváncsiságukat visszafogni, elvenni a kedvüket a témától. Talán a legjobb, ha a nevelő hangsúlyozza, hogy a nemi szervek és funkcióik kapcsolatban állnak az undorító vizelet-ürítéssel stb. Másrészt arra is ügyelni kell, hogy ne keltsünk a túlzott nyiltsággal korai szenvedélyeket. Egyetlen helytelen megjegyzés is tönkre teheti a gyermek életét. A fiatalok „természetes” ártatlanságát minél tovább meg kell védeni a felnőtt társadalom káros befolyásától. Rousseau gondolatai igen nagy hatást gyakoroltak a szülők és nevelők nemzedékeire, s így erősen hozzájárultak a 19. század szexualitást elnyomó légköréhez.
|
