A fejlodés szakaszai

A szexuális viselkedés fejlődése

A fejlődés szakaszai

Mint már jeleztük, az első szexuális szkript, amit az embernek el kell fogadnia, a „helyes” nemi szerep-viselkedést határozza meg. Születésükkor a lányok és fiúk különböző, nemükre jellemző nevet kapnak. Különbözőképpen öltöztetik és kezelik őket. Gyermekkorban különböző játékokat kapnak, s elmondják neki, hogy milyenek és hogyan viselkednek az „igazi lányok” és „igazi fiúk”. Mire elérik a pubertást, nemi szerepeik teljesen belsővé válnak, s alakítják erotikus elvárásaikat és viselkedésüket is. Eme szkriptek elsajátítása természetesen megelőzi az esetleges reprodukciós viselkedést is.
Ebből következik, hogy
tévedés a női és férfi „szexuális” viselkedés „természetes különbségeit” kutatni. A nemi szerep-viselkedés és az erotikus viselkedés ugyanis egyaránt szkriptezett. Továbbá a nemi szerep-viselkedést az erotikus viselkedés előtt tanuljuk, s így azt kezdettől fogva átszínezi. A később esetleg bekövetkező reproduktiv viselkedés szkriptjét tehát a két korábbi szkript alapján fogadjuk el. Vagyis célszerűtlen a „természetet” keresni abban, ami lényegében a szociális tanulás eredménye. Az emberi szexualitás terén rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen a biológiai alapok elkülönítése a kulturális „felépítménytől”.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a szex testi oldala, vagyis az egyén szexuális kapacitása, motivációja és teljesítménye élete folyamán állandóan változik. A szexuális szkriptek elsajátítása többé-kevésbé teljes lehet a felnőttkorban, de az évek során változik annak módja is, ahogyan ezek kifejeződnek a viselkedésben. A következőkben e változások rövid leírása olvasható, ahogyan az élet során, a születéstől az öregkorig bekövetkeznek.

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Bevezetés] [A fejlodés szakaszai] [Viselkedés alap-típusai] [Változatai] [Tiltott viselkedés] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]