|
|
|
|
Anti-maszturbációs eszközök
1 + 2 “Szüzességi övek” az erekciók megakadályozására. (A második lehetővé teszi a vizelést)
3 + 4 Tüskés pénisz-gyűrűk az erekciók megelőzésére
|
|
|
A 19. század során egyre több orvos hozta kapcsolatba a maszturbációt a súlyos elmebajokkal. Ahogyan azt 1867-ben Henry Maudsley, korának legnevesebb angol pszichiátere magyarázta, a maszturbációs őrületet „a korai szakaszban az érzelmek extrém perverziója és a gondolkozás ennek megfelelő torzulása jellemezte, később pedig az intelligencia hiánya révén éjszakai hallucinációk, öngyilkossági és gyilkossági hajlamok”. Vagyis a maszturbálókat potenciális gyilkosoknak tekintették, s csak az tűnt ésszerűnek, ha zárva tartják őket egy azilumban.
Hogy még rosszabb legyen, a „betegséget” későbbi szakaszaiban gyógyíthatatlannak tartották. Az orvostudomány csak annyit tehetett, hogy a prevencióra koncentrál és a betegség korai felismerésére. A szülőknek ezért azt javasolták, hogy éjszakára kötözzék gyermekeik kezét az ágy széléhez, vagy viseltessenek a fiúkkal vas tüskékkel ellátott péniszgyűrűt. Különleges kötések és „szüzességi övek” tették a nemi szerveket hozzáférhetetlenné. Az orvosok ügyes mechanikai érzékkel zseniális szerkezeteket találtak ki, hogy „megvédjenek” mindenkit, nehogy „visszaéljen önmagával”. Végül, ha mindez kevés volt, sebészi beavatkozást ajánlottak. Ezek legnépszerűbbje a férfiak infibulációja volt (vagyis fémgyűrűt helyezni a fitymába, így akadályozni az erekciót), a nőknél klitoridektomia (vagyis a csikló kivágása). De a nemi szervek beidegzésének megszűntetése, sőt, néha a kasztráci is szükségesnek tűnt.
Nyilvánvaló, hogy ezek a mechanikai eszközök és a sebészeti beavatkozások a figyelmet állandóan a nemi szervekre és azok funkcióira terelték. Igy csaknem lehetetlenné vált a „páciensek” számára,hogy akár egy pillanatra is elfelejtsék a „problémáikat”. Nem csoda, hogy sokuk számára a maszturbáció gondja valóságos megszállottságot eredményezett.
|
