Szexuális jogok, 2

A szexuális viselkedés változatai

Szexuális jogok, 2

Azonban már annakidején kiderült, hogy az amerikai Nyilatkozat ellenére a déli államokban folytatódott a rabszolgaság; a francia nyilatkozat hallgatott a nők jogairól, akik elnyomottak maradtak. De az Egyesült Nemzetek nyilatkozata is mellőzte a szexuális jogokat, amelyek pedig már évtizedekkel korábban fontos szociális kérdéssé váltak. Az Emberi szexuális jogok Magna Chartáját már 1930-ban közzétették, ám a fasizmus növekvő veszélye és a második világháború miatt egyszerűen feledésbe merült. Amikor aztán az U.N. végül deklarálta az emberi jogokaat, René Guyon rögtön bírálta a szexuális jogok kihagyását, s az erről szóló pamfletet elküldte minden, általa ismert szexológusnak.

Az UN Nyilatkozat és bírálata
A jobboldali ábra Guyon “Emberi jogok és a szexuális szabadság tagadása” (1951) című pamfletjének címoldalát mutatja.

Végül különböző kisebb és nagyobb társadalmi csopoirtok adták ki az Emberi szexuális és reproduktiv jogok deklarációját. Ezek közül a legfontosabb a Szexológiai Világszövetség által 1999-ben elfogadott. Nyilatkozat a szexuális jogokról, amelynek szövege a következő.

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Viselkedés alap-típusai] [Változatai] [Szexuális jogok] [Szexuális jogok, 2] [Szexuális jogok, 3] [Történelmi háttér] [Két példa] [Kisebbségek: Bevezetés] [Tiltott viselkedés] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]