Történelmi háttér: A buntol a betegségig

A szexuális viselkedés változatai

Történelmi háttér: A bűntől a betegségig

Konstantin I
(ca. 280-337), aki halálos ágyán lett keresztény, volt az első keresztény római császár. Birodalmának keleti részén “új Rómát” teremtett: a fővárost Byzantiumba hozta, amit Konstantinápolynak (az ő városának) nevezett. Követői a kereszténységet állam-vallássá tették, s az emberi szexualitás vallásos szemléletét egész Európára kiterjesztették.

Az i.u. 4. században I. Konstantin („a Nagy”) lett az első keresztény római császár, s utódainak korában a kereszténység államvallássá vált. Ennek eredményeként Európa fokozatosan elfogadta az emberi szexualitás keresztény szemléletét. Egy régebbi, zsidó hagyomány és egyes aszketikus ókori filozófiák által is támogatottan ez a szemlélet a római császárság bukása után is fennmaradt, s egészen a modern korig uralkodott a nyugati világban. A keresztény doktrina szerint a szexuális tevékenységet csak a nemzés célja igazolhatja. A szex minden olyan formája bűnös, amely nem ezt a célt szolgálja. Sőt, bűncselekményként évszázadokig szigorúan büntették az orális és anális közösülést, az állatokkal vagy azonos neműekkel való szexuális érintkezést. Csak kb. 200 éve kezdte néhány európai ország megszüntetni büntető törvénykönyvében a vallási befolyást és nem büntetni a szexuális „förtelmeket”. Igy, ha senki sem károsodott, a jog egyszerűen figyelmen kívül hagyta a viselkedést. Ám, ahol a jog visszalépett, ott belépett az orvoslás. A kialakuló pszichiátria a régi bűnt elmebajjá változtatta, s így a „förtelmek” mint „szexuális pszichopátiák” születtek újjá. A pszichiáterek még az olyan teológiai megjelöléseket is használták, mint a „perverzió”, az „aberráció” és a „deviáció”, hogy jellemezzék e betegségeket. A középkorban ezeket a szavakat az eretnekekre alkalmazták, vagyis a „téves” vallási hiedelmekre; ma viszont a „téves” szexuális viselkedésre. Igy a korábbi eretnekek és bűnözők az orvosok pácienseivé váltak, akiket nem büntetni kell, hanem gyógyítani. Csak a 20. azázad vége felé kezdték végül az orvosok követni a jogászokat, s eltávolítani a teológiai fogalmakat a diagnosztikus kézikönyvekből. Az újonnan „felvilágosult” orvosok rájöttek, hogy a vallásos eszmék és kifejezések kritikátlan átvétele moralizáló és tudománytalan volt. Ezért megpróbáltak objektiv kritériumokat találni a szexuális viselkedés megítélésére. Nem kívántak többé „perverziókról” stb. beszélni, hanem új, tisztán leíró és morálisan semleges kifejezéseket kerestek.

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Viselkedés alap-típusai] [Változatai] [Szexuális jogok] [Szexuális jogok, 2] [Szexuális jogok, 3] [Történelmi háttér] [Két példa] [Kisebbségek: Bevezetés] [Tiltott viselkedés] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]