Erotikus viselkedés, 2

A szexuális viselkedés fejlődése

A fejlődés szakaszai: Ifjúkor

Erotikus viselkedés, 2

Sok férfi és nő számára az ifjúkorban kerül sor az első szexuális érintkezésre egy partnerrel. Ez a „szerelembe esés” és egyes testi reagálások „igazi” jelentősége felfedezésének időszaka. A korábbi nemi szerep szkriptezés „szexuális” jelentése is ilyenkor derül ki. Azok a viselkedésbeli különbségek, amelyeket a lányok és fiúk eddig ápoltak, most új színben tűnnek fel és erősítik köztük a kölcsönös vonzalmat. Ennek folytán képessé - és érdekeltté – válnak a szándékos, erotikus viselkedésre.
Viszont az is tény, hogy az ifjúkor a „szkriptek konfúziójának” is „klasszikus” periódusa, vagyis az az időszak, amikor a fiataloknak választaniuk kell számos, versengő szexuális szkript közül. Ugyanakkor más problémákkal is foglalkozniuk kell: a szülőktől való, fokozatos emancipálódással, a párkapcsolat létesítésének hiányzó tapasztalatával, az emberi szexuális anatómia és fiziológia iránti kiváncsisággal, a nagyobb személyes szabadság vágyával és a megszorítások elleni lázongással, a minden tekintély iránti, növekvő bizalmatlansággal, azzal a vággyal, hogy „megtalálja helyét a világban”, a jövő megtervezésével, a társak általi elfogadás igényével, de közben a függetlenség megőrzésével is stb. Vagyis a fiataloknak új, szociális készségeket kell kialakítaniuk és sokat tanulniuk önmagukról és a világról, miközben a testük jelentős változásokon megy át.
Tehát modern világunkban az ifjúkor keresési, próbálkozási periódus, fiatalnak és isőseknek egyaránt. A szülők és más felnőttek rendszerint helytelenítenek minden korai szexuális kísérletezést, mert védeni akarják a fiatalokat, ám ők gyakran túlvédettnek, sőt, elnyomottnak érzik magukat. Mindenesetre legtöbbjük elég gyorsan eljut az első közösüléshez, akár helyeslik ezt a felnőttek, akár nem.

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Bevezetés] [A fejlodés szakaszai] [Viselkedés alap-típusai] [Változatai] [Tiltott viselkedés] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]