Idősebb  emberek

Ezzei olyan témához értünk, amely az utóbbi években nagy publicitést kapott: szexualitás az öregkorban. Az éIetciklussal kapcsolatos, meggondolatlan kijelentések e téren már régóta sok kárt okoztak. Ennek értelmében ugyanis az öregkort „második gyermekkorként“ fogták fel, mint visszatérést az aszexuális, pubertás előtti életkorba. A függőségben élő időseket gyakran erőszakosan infantilizálták, különösen az öregek szociális otthonaiban. S a gyermekekhez hasonlóan az öregeknek sem engedélyezték   a szexuális érdeklődést. A hetvenes évek elején aztán kezdett megváltozni ez a kép. Mfg korábban az öregektől a szexuális kapcsolat minden jogát elvitatták, addig most egyszerre — különösen a napisajtóban — gondtalan, élveteg, sőt, gátlástalan erotománokként ábrázolták öket.

Ez a pozitfv ellenkép is torzulás volt. Itt nem kívánok kitérni az öregedés különböző testi és lelki jelenségeire, amelyeket Cyran és Hallhuber könyvükben (1992, Fischer Verlag) mintaszerűen és részletesen tárgyalnak, s kitérnek azok konstruktív kezelésének lehetőségeire is. Természetesen jómagam is osztom a véleményüket, hogy az öregedés ugyan nem véd meg a szerelemtől, de a szerelem megvéd az öregedéstől. De figyeljék meg kérem, hogy itt tudatosan és szándékosan nem a szexről, hanem a szerelemről  van szó! S igy megint az általam kezdetben emlftett különbséghez érkezünk a körforgást, az emelkedő görbét illetően, vagyis a szexuális képesség és a boldogságra való képesség közötti különbséghez. Míg az ember életében a testi erők lassan növekednek, aztán visszafejlődnek, addig ugyanez semmiképpen sem érvényes a lelld erőkre, mert azok tovább növekedhetnek, egészen a halálig. Ezekre azonban nem elegendő a „szexualitás“ koncepciója.

Ez nemcsak azokra az öregekre érvényes, akik még tartós kapcsolatban élnek, hanem az özvegyekre és nem-házasokra is. Egyébként ebben sincs különbség a heteroszexuális és homoszexuális beállftottság között. Ha a partnerkapcsolat még sértetlen, akkor ugyanúgy változik, és ugyanolyan mélységet is elérhet. Az egyedül élőknek az a feladatuk, hogy valahol találjanak testi közelséget és gyengédséget. Sajnos kultüránkban a házasságon kfvül csak kevés szkriptje van az öregkori nemi életnek. Hasznos társadalmi feladat lenne több ilyen szkriptet kimunkálni, s igy opciókat nyújtani a szociális otthonokban is. Különösen a tömegközlési eszközök tehetnének e téren sokat, amennyiben realisztikus beszámolókat, filmeket és tévéműsorokat, vagy éppen sorozatokat közöInének. Közben egyes idősebbek kialakították a házasság nélküli párkapcsolatok modelljeit, a rendszeres, közös nyaralásoktól és külön vezetett háztartás melletti szexuális kapcsolattól kezdve egészen a formális lakóközösségekig. Az ilyen kísérletek bizonyára szaporodni fognak, minthogy a gazdaságilag független öregek részaránya is növekszik társadalmunkban.

Döntő az, hogy az idősödő emberek képesek legyenek a saját, személyes és az általános társadalmi szkriptezéseket is felismerni és kritikusan felülvizsgálni. Vagyis szabaduljanak meg az önmagukkal kapcsolatos, sztereotip elképzelésektől. Az fgy nyert szabadság önmaguk és mások kezelésében új örömök forrásává válhat.

Ebben az értelemben egy öregkori bölcsességet a fiatalabbak is meghallgathatnának, akik a felismert és fel nem ismert szexuális szkriptekkel való küzdelinükben szívesen fogadnák az igazi segítséget. Alapfeltétel azonban, hogy az eredményekben gazdag élettapasztalat valóban segithet. Am nem pusztán bölcs mondás, ha öreg szexolögusok tudományos és személyes tapasztalatuk alapján azt mondják, hogy a szex tulajdonképpen nem is olyan nagyon fontos. Azt kell megérteni, hogy az ember szexuálls képessége csak egyike az ő sok képességének, s hogy a többihez hasonlóan ezt is érdemes fejleszteni.

De ugyanúgy, mint az élsportolök, vagy az operaénekesek, akiknek már kezdettől számítaniuk kell karrierjük befejezésére, úgy nekünk is arra keIl beállitódnunk, hogy ne-mi életünk testi-fiziológiai vonatkozásban először felfeié ível, aztán lefelé hanyatlik. Eközben azonban szerencsére — a sporttól és az énekléstől eltérően — az átalakulásnak, a kommunikációnak és az intimitás megteremtésének potenciálját nemcsak megőrzi, hanem egyre jobban megvalósitja. Ez a potenciál tehát az idő múltával semmiképp sem csökken, hanem éveink számával együtt gyarapodhat.

Tehát mit értsünk mi, szakemberek „szexualitáson“? Valami ciklikust? Nem!  Valami változót? Már inkább! Valami alakithatót? Mindenképpen! Hogyan és mivé alakul ez az életünk folyamán, az attól függ, hogyan bánunk mi magunk a különböző szkriptezésekkel, amiket utunk során kinálnak nekünk.

Mint látjuk, a szexualitás témájánál a tudös is mindig az erkölcsnél köt kii. Ez ugyan nem a prédikációk, enciklikák és katekizmusok konvencionális „nemi erkölcse“, de mégiscsak erkölcs. Ez az értékes,. beteljesült élet kérdése, olyan életé, amely bennünket és másokat gazdagit, amfg le nem lépünk a színről. Az a kérdés, hogy milyen példát adunk embertársainknak és utódainknak. Ahogy szakemberként igyekszünk jó példát adni, úgy nemi lényként is ugyanezt kell tennünk, különben tudományunk önmagunk számára is elveszti értékét.

Ebben a szellemben szeretném a mi legjobb, szakmai éIetszabályunkkal befejezni: szexológus kutató, kutasd  át  önmagad!

<Szexológiai  dokumentumok>    <Az ember szexuális fejlodésének régi és új modelljei>    <Gyermekek>  <Fiatalok>    <Felnottek>    <Idosebb emberek>