Gyermekek

Mint ismeretes, vannak olyan ultrahang-ábrák, arnelyeken a fiúmagzat péniszének az anyaméhben merevedése van; újszülött lányoknál pedig a hüvely nedvesedését állapftották meg. Az ilyen jelenségeket Masters és Johnson szerint „szexuális reakcióként“ lehet jelölni. Hogy a szóhasználatnak itt van-e értelme, az attól függ, mire célzunk. Tisztán fiziológiai síkon bizonyára egy kezdetleges formáját ismerhetjük fel annak, arni a tizenéveseknél és felnőtteknél „szexuális reakcióként“ jelentkezik, ám hogy az üjszülötteknél és kisgyermekeknél ehhez a serdüiőkor utáni szexualitás testi és lelki kfséröjelenségeit is asszociálni kell-e, az már egész más kérdés.

Egyáltalán van-e értelme a „gyermek nemi életéről“ heszélni, ahogyan ezt Albert Moll már 1909-ben tette hires könyvében? Ha bizonyos történelern előtti kultürákban, vagy mint a mi középkori kultüránkban a kisgyermekeket a szüleik, nagyszüleik vagy dajkáik azért maszturbáiták, hogy megnyugtassák őket, akkor ezzel „szexuális cselekményeket“ gyakoroltak rajtuk? Ilyenkor valóban szexuális visszaélésekről volt szó?

Egy ilyen modern értelmezéssel annak idején senki sem értett volna egyet. Még a gyermeknek a saját, vagy kölcsönös maszturbációját sem tekintették mai érteiemben „szexuálisnak“, hanem az orrfújáshoz, vakarózáshoz és ujjszopáshoz hasonlóan kezelték, mint olyan „természetes“ cselekvést, ameIy megszünteti a testi keliemetlenséget és jö közérzetet kelt. Sőt, még a tizenéveseknél sem tartották „szexuálisnak“ az ilyen viselkedést. Igy péidául a serdülő trónörököst, a későbbi XIII. Lajos francia királyt az orvosa még maszturbálta, hogy a  „rossz nedveket“ eltávolitsa testéből. Mindenesetre csak egyszer csinált ilyet (a demonstráció céljából), s eztán ajánlotta védencének, hogy a továbbiakban ezt az egészségvédő eljárást ő maga gyakorolja rendszeresen.

De térjünk vissza a gyermekkorhoz. Amikor a 18. században a gyrermeki és ifjúkori maszturbációt mint betegeset és kórokozót kezdték elátkozni, ezzel megteremtették azt az ideológiai alapot, amelyen később a gyermeki szexualitás teóriája kialakult. A 19. század végén és a 20. század elején jutottak ei aztán a gyermek nemi éietének felfedezéséig, illetve megállapftásáig (ami ez esetben gyakorlatilag ugyanaz).

 Sigmund Freud leirta a feltételezett nerni ösztön fejlődési folyarnatát, amely az orális, anális és fallikus kielégülés fázisain, valamint a „látencia-fázison“ át e „részösztönöknek“ összekapcsolásához és kiegyenlitéséhez vezet a „genitális érettségben“. Későbbi pszichoanalitikusok ezt még tovább finomitották, mint pl. Ernest Borneman, aki még egy „kután fázisról“ is beszél (a születés utáni első hónapban). Sőt, Borneman „elsö nemi érésről“ is beszél. ami 3—5 éves korhan következik be. Freud kortársa és ellenfele, Albert Moli a gyermek nemi életét pszichoanalitikus fogalmak nélkül irta le, elutasitván azokat, mint önkényeseket és spekulatfvakat. De ő is, mint Freud, hitt egy „ösztönben“, amit mindenesetre igen pragmatikusan egy „detumeszcencia-ösztönre“ (vagyis kiürülési ösztönre) és egy „kontrakciós ösztönre“ (összehúzódási ösztön) bontott fel.

A mai nemzetközi szexológia, arnely évtizedek óta eivált a pszichoanalizistől, már nem hisz a szexuális ösztönben (vagy bármely más ösztönben). Ennek megfelelően másként látja a gyermeki fejlődést is. Az előtérben most már a különböző, interaktiv tanulási folyamatok állnak, amelyeken a gyermek — természetesen biológiailag megalapozottan — szociális környezetének elsajátftásáig, belsővé tételéig jut ei. Némileg leegyszerüsitve: minden újszüiött rendelkezik beszédpotenciállal, amely meghatározott szakaszokhan kibontakozik; ám Németországban a német nyelvet tanulják, Kinában pedig a kinait. Ha a szülők műveltek és beszédesek, úgy a gyermek is nagyobb szókincset és magasabb beszédkultúrát sajátft ei; ha pedig a szüiők műveletIenek és hallgatagok, akkor a gyerrneki beszédkészség is fejletlen marad. Ha megtiltják nekik a beszédet, vagy számukra érthetetlen szabályok szerint büntetik, akkor beszédzavarok vagy egyéb nehézségek alakulnak ki. Ugyanigy rendelkeznek a gyermekek szexuális potenciállal, amely meghatározott szakaszokban bontakozik ki, de a környezettől függően mindig más jellegü lesz, s főleg mindig másként értelmezik és értékelik a megnyilvánulásait. Sőt, még az is nagyon az adott környezettől függ, hogy egy bizonyos viselkedés egyáltalán szexuálisnak,  vagy nem-szexuálisnak minősül.

A szexuális viselkedésnek ez a szemlélete a hetvenes évek kezdete öta „szkriptezési elrnéletként“ vált népszerűvé. Ez minden emberi társas viselkedést, tehát a szexuális viselkedést is mindenekelőtt „szkriptezett viselkedésnek“ (scnpted behavior) tart. Ha itt a szkriptről beszélünk, úgy ezen olyasmit értünk, mint amilyen egy forgatókönyv, vagy szindarab-szöveg, amely a szinésznek megmondja, hogy egy adott szerepben mit, hol, mikor és hogyan kell játszania. Azt is rögziti, ki, mikor és hogyan reagál bizonyos végszavakra, s egészében tájékoztat arról, mit jelent az egész dráma.

Mármost, ami a szexualitást illeti, annak jelentését, -jelentőségét kettős érteiemben ugyancsak szkriptek közvetitik. Informálnak bennünket annak érteImérői és jelentőségéről. A szülők, testvérek, barátok, az iskola, az egyház, a büntetőjog, az orvostudomány, a könyvek, filmek, valamint sokan mások egymás után, vagy egyidejűleg igen küiönböző régi és új szkripteket kinálnak nekünk a helyes és helytelen szexuális viselkedésrőI. Sok esetben ezek a szkriptek akár minden ponton ellentmondanak egymásnak, vagy fontos részterületeken nincsenek összhangban. Ebben az elkerülhetetlen konfüzióban mindenkor váiasztásra kényszerülünk a különböző szkriptek között, pontosabban arra, hogy a szkriptek széles skálájábóI egyes részeket kiemeljünk, s ezekkel egy saját, szeméiyes szkriptet állitsunk össze, amellyel élni tudunk.

Ezzei a saját, szexuáis szkripttel azonban olyan partnerekre találunk, akik ismét csak a saját szkriptjeiket követik, s így aztán esetleg kölcsönös korrektúrákra kényszerülünk, hogy lehetővé tegyük a közös nemi éietet. Néha azonban a két szkript összeegyeztethetlen, s igy nem alakul ki a kapcsolat.

Más szavakkal: a szexuális szkripteknek nemcsak intrapszichikus, hanem interperszonális aspektusaik is vannak. Nemcsak a nekem szánt szknpteket kell személyesen feldolgoznom, hanem ezen kivül mások szkriptjeivei is számohnom keil. Ennek aztán nálam és a társamnál is intrapszichikus következményei lesznek. Itt tehát egy fluktuáió és mindig dinamikus interdependenciárói van szö.

A szexuális szkripteknek azonban van még egy általános kulturális aspektusuk. Azt is meghatározzák, hogy egyáltalán mit kell értenünk a „szexuális“ fogalmán, s ebből mit, milyen kritériumok alapján érte1mezzünk. Közlik azt is, hogy ki jogosult ilyen értékelésre, vagyis kik az erkölcsbírák, normaellenőrök és szakértők. Esetenként ilyenek lehetnek a vallási vezetők, a törvényhozók, orvosok, pedagógusok, pszichológusok és más szakemberek. De lehetnek köztük az ifjúság bálványai, sportolók, popénekesek, filmsztárok vagy mások is, akik társadalmi hatássai rendelkeznek. A különböző tekintélyek befolyási övezete is különböző, s ma már egyik sem ér ei minden társadalmi csoportot. Ellenkezőleg, szexuális értékpluralizmus uralkodik, amelyben az eltérő korokból származók, a modernek és tülhaladottak, liberálisok és represszívek, tudományos és tudománytalan „szakértők“ egyidejűleg vetélkednek a befolyásért. Még a szexológián belül is elkeseredett viszálykodés folyik a különböző tudományos irányzatok között, s igy a szexuális normák egyetemesen kötelező voltának minden reménye hiábavaló.

Azok sem örök igazságok, amiket a szexológia épp felkinái, hanem olyan „kulturálisan plauzibilis jelentések“, vagyis magyarázatok, amelyek kultúránkban a lehető legtöbb embert meggyőzik. Ha pedig már nem teljesftik ezt a meggyőző rnunkát, akkor elfogadhatóbb modellekkei cserélik ki őket. Ezt jelenti a „paradigmaváltás“ ma oly divatos szava. Nevezhetnénk ugyan „átszkriptezésnek“ is, hiszen maga a tudomény is szkriptezett, s egy adott kulturális környezetben kell funkcionálnia. S ne feiedjük: a különböző tudományok is, mint a bioiógia, orvostudomány, pszichológia és szociológia — a maguk altudományaival — küiönböző szkripteket ajánlanak nekünk a szexualitás lényegéről, keletkezéséről és jelentőségéről. Ebből az egész szkriptezési hálóból pedig sohasem szabaduihatunk. Ennek tudata azonban mindenképpen szerénnyé és kritikussá tehet bennünket saját kijeientéseinkkel  szemben.

E kis kitérő után térjünk vissza ismét a gyermekkor témájára. Itt nem szükséges a gyermeki fej1ődés fázisait felidéznem: a kután és orális élvezetkeresést, a korai medencemozgásokat és a manuális önexplorációt, s végül a korán fellépő orgazmuskészséget. Az eiső éietévben még kevés gyermek éri el ezt, de sok kétéves már átélte. A 2--4 éves gyermekek pedig megkezdik egymás kölcsönös kifürkészését, a nemi szerveket is beleértve. Ezt azonban nem kell feitétienül szexuális játékként ér-telmezni, minthogy gyakran csak egyszerű kiváncsiságról van szó. De vaiódi erotikus játékokra is sor kerüihet, csókokkal és szoros ölelésekkei. Az ötévesek kb. feiének már van orgazmusélménye, többnyire önkielégités révén. Ezeket és sok más, hasonió megállapitást itt nem részletezem tovább. Megfelelő szakirodalom bőven taláiható, s a tények önmagukban nem is vitathatóak. Csak azért emlitem ezeket, hogy világossá tegyem: a testi fejlődésnek milyen alapjain következik be a kikerüihetetlen szociális szkriptezés.

Az első és legmasszfvabb szkriptezés szó szerinti értelemben a név beirása az anyakönyvbe; pontosabban, ez már korábban bekövetkezik, amikor a szülésznők a nemet megállapitják. A kijelentésnek, hogy „fiú!“, vagy „kisiány!“ alapvető és messzemenő következményei vannak. Ezáltal ugyanis nemcsak a név és az öltöztetés, hanem mindenekelőtt a gyermekkel kapcsoiatba kerülö felnőttek reakciói meghatározott módon programozódnak. Ugyanez foiytatódik a nemre jellemző frizurákkal, játékokkal, játszótársakkal, könyvekkel stb., s aztán mindenekelőtt a figyeimeztetésekkei arról: milyen és hogyan viselkedik egy „igazi fiú“, vagy egy „igazi kislány“. Ez az első és iegfontosabb szkriptezés, a nemi szerep rögzftése és kialakftása teremti meg az alapját minden további szkriptezésnek.

Ne feiedjük azonban, hogy már ennél az első szkriptezésné1 sok minden félresikerülhet. Kivételes esetekben a gyermek teijesen elutasitja a neki szánt nemi szerepet, s megtagadja a fiú vagy lány szuggerált identitásának elfogadását. Ővelük felnőttként mint transzszexuálisokkal találkozunk a tanácsadásokon vagy orvosi rendelőkben.

Ám az eiutasitás enyhébb formái is előfordulnak, különösen, ha a nemi szerep tül szorosan definiált, s egyenesen lázadást provokál egy erősebb gyermeki személyi- ségben. A feminin fiük, vagy a „fiús“ lányok néha komoiy gondokat okoznak a szüiőknek. E családi problémák interaktiv megoldása aztán megint csak a mindenkori kultüra, és a szülők és gyermekek egyéni sajátosságainak kérdése.

A gyermek tehát először is megtanulja, hogy ő fiú, vagy lány, s hogy ez mit jelent valamennyi életmegnyilvánulása szempontjából.. Átveszi a kulturálisan meghatározott férfias, vagy nőies szerepet, s egyre inkább belenő abba, még mielőtt annak szexuális vonatkozásait megismerné. A nemi szerep szkriptezése tehát minden szexuális-erotikus szkriptezés előtt megtörténik. Ebből következően tudományos tévedés lenne, ha a férfiak és nők állitólag „természetes“ különbségeiben keresnénk szexuális cselekvésük magyarázatát.

Mármost a szexuális szkriptezésről: Amint láttuk, a nemi szerep bázisán az idők folyamán szuggesztiók, információk és figyelmeztetések érkeznek arról: hogy milyen szexuáiis tevékenységek vannak és hogyan értékelendők azok. Bizonyos gyermeki aktivitások a megfigyelő felnőtt számára esetleg egyértelműen szexuális jellegűnek tünnek, ámde a gyermekek számára esetleg egyáltalán nem olyanok. Ez érvényes azokra az esetekxe is, amikor a gyermekek látszólag szexuálisan közelednek a felnőttekhez. E téren néha igen nagy különbség mutatkozik ugyanazon tevékenység gyermeki és felnőtt értelmezésében. s ez nemcsak a gyermekekkel való szexuális visszaélés kérdésében játszik szerepet, hanem az ilyen visszaélés megáflapftásában, értékelésében és üldözésében is. Egyes esetekben a gyermekek kevésbé traumatizálódnak a felnőtt szexuális tevékenysége révén, amit ők alig tekintenek ilyennek, mint az ehhez kapcsolódó, erőszakos kihallgatások révén, amit nem értenek. A gyermek spontán cselekvései is traumatizáló reakciókat válthatnak ki a szüiőkből. Ha például a kisgyermekkori önkielégftést üldözik és büntetik, úgy ez nyilván másféle következményekkel jár a gyermek számára, mint ha megdicsérnék és békén hagynák. Ugyanez érvényes a gyermekek „doktorjátékaira“, a kölcsönös maszturbációkra és hasonlókra. Ami a döntő kü1önbség lehet, hogy a gyerrneket tárgyilagosan felvilágositják-e a gyermeknemzésrő1, vagy szégyenlősen értelmetlen meséket tálalnak fel neki, amiket aztán sehogy seni tud összhangba hozni saját megfigyeléseiveL Hogy az ilyesmi milyen feIesleges problémákhoz vezethet, azt jól illusztrálja S. Freud egyik Iegismertebb esete, a „kis Hans“.

A Freud által feltételezett látencia-periódus, amelyben a gyermekek szexuális érdeklődése néhány évre lecsökken, mint tudjuk, ugyancsak kulturálisan meghatározott és semmiképpen sem általános. Egyes korai társadalmak nem ismernek ilyet. Itt azonban egy igazi dilemma jelentkezik a mai szülők és pedagógusok számára, akik nem tudnak kilépni a mi saját kultüránkból, mert az hátrányos lenne a gyermeknek. A túl erős szexuális represszió azzal a veszéllyel jár, hogy a gyerrnekek eltorzulnak és megnyomorodnak. Ha viszont a pedagógiai gyeplőt olyan lazára engedik, hogy a gyermekek szexuálisan gátlástalanná válnak és összeütköznek környezetükkel, úgy esetleg még nagyobb károkat szenvednek. Másrészt az is világos, hogy az embernek, mint minden emlősnek, korán kell a reprodukciós vise1kedést begyakorolnia, mivel az nem ösztönösen vezérelt, illetve beprogramozott, mint az alacsonyahb rendü állatoknál. Bizonyos szexuális próbálkozások tehát a gyermekeknél már csak a faj fennmaradása érdekében is szükségesek; teljesen mindegy, hogy a különböző kultúrák hogyan vélekednek erről. A modern ipari társadalmakban nincs ideális megoldás erre az ellentmondásra. Legtöbbször  valahogy egyszerüen kikerülik ezt a problémát; rnindenki — a szülők, a tanftók és a gyermekek — szenved egv kicsit, de jó esetben meg is ússzák súlyosabh  sérülések nélkül.

<Szexológiai  dokumentumok>    <Az ember szexuális fejlodésének régi és új modelljei>    <Gyermekek>   <Fiatalok>    <Felnottek>    <Idosebb emberek>