Egy  amerikai modell.  Felhívás  cselekvésre

->Tartalom

7. Egy  amerikai  modell

Úton a  standardizált, európai  tréning-program felé, legyen szabad mégegyszer utalnom a San Francisco-i Intézetünkre, amely  szerintem kezdettől fogva egyike volt a leginnovatívabb főiskoláknak, nemcsak a szexológia terén, hanem más vonalon is.

Igen korán felismertük, hogy legtöbb, sőt, gyakorlatilag minden hallgatónk már  dolgozó szakember, tehát pl. orvos, ápolónő, szociális munkás, drog-tanácsadó, klinikai pszichológus, vagy különböző szakos oktató, esetleg lelkész, nemcsak az USA-ból, de külföldről is. Olyanok, akik már megállapodtak és sikeresen dolgoznak a szakmájukban, de további képzést igényelnek, mert ügyfeleik különböző szexuális problémáival is foglalkozni akarnak. Jóformán egyikük sem tudta ott hagyni a munkáját, hogy teljes  idejű hallgató legyen San Franciscoban, de mindegyikük el tudta  intézni, hogy néhány hétig részt vegyen a foglalkozásokon.

Az Intézet ezért  un. trimeszter rendszert  vezetett be. Minden trimeszter során  három hónapot otthon lehetett tölteni, közben olvasni a szakirodalmat, könyvismertetéseket készíteni, dolgozni a vállalt kutatási feladatokon, tanulmányozni a hallgatói kézikönyvet és megnézni a korábbi előadások videofelvételeit. Csak minden negyedik hónap igényelt személyes  jelenlétet, mert minden új előadás, szeminárium, műhelymunka és gyakorlat  erre az egy hónapra koncentrálódott. Időnként külön rendezvényekre került sor San Franciscon kívül, a végzős hallgatók számára, akik már szupervideált terápiát folytattak, mert a tantestület néhány tagja az USA más városaiban lakott, Befejezésül természetesen valamennyiüknek  ugyanazt a szóbeli és írásbeli vizsgát kellett letenniük San Franciscoban.

Ez a rendszer meglepően jól működött (s még működik), mert az Intézet egy olyan lépést tett, ami akkor forradalmi volt: a  tanítás első napjától kezdve  minden előadást  és szemináriumot  videoszalagra vett, beleértve a vendégelőadókét is, s így a főiskolai képzés történetének legjobban dokumentált Intézetévé vált. Az évek során sok száz, talán több ezer tanítási órát vettek videora, s ezeket aztán a hallgatók különleges igényeinek és érdeklődésének megfelelően lehetett egymással összehasonlítani, kivonatolni, vagy kombinálni.

A hallgatók egyszerű gombnyomással figyelhették bármikor pl.  Wardell B. Pomeroy- t (Kinsey  munkatársát), amint éppen szexuális anamnézist vesz fel és részletesen elmagyarázza, hogyan kell ezt csinálni. Figyelhettek olyan prominens  szexuálterapeutákat, mint  Lonnie Barbach, Leah  Schaefer, Marilin Fithian,  Albert  Ellis, Bernie  Zilbergeld  és  sokan mások, amint éppen munkájuk elveit és módszereit magyarázzák. Figyelhettek olyan szexológus kutatókat, mint  Sandra  Beam, Anke Ehrhardt, Shere  Hite, Pepper  Schwartz, John Gagnon, William  Simon,  Ira Reiss, John Money, Milton  Diamond, Martin Weinberg  és mások, amint megvitatják kutatási módszereiket és eredményeiket. Megfigyelhettek olyan jelentős  szexuál-pedagógusokat, mint  Mary Calderone, Michael  Carrera, Sol  Gordon  és Lester Kirkendall, amint pedagógiai módszereikről beszélnek.

Ugyancsak megfigyelhettek  olyan híres írókat, mint  Glenway  Wescott, Sam Steward, Allen Ginsberg,  Robert  Rimmer, Randy Shilte, John Rechy és Gore Vidal, akik novelláik, verseik, esszéik, vagy riportjaik szexuális aspektusáról beszéltek. Ezen kívül még sok fontos férfit és nőt is hallhattak céljaikról, teljesítményeikről és  gondjaikról beszélni, a prostituáltak  uniójának vezetőjétől a  rendőrfőnökig, a pornofilmek producerétől az erotikus könyvek gyüjtőjéig, San Francisco egészségügyi hatóságának igazgatójától egy televiziós „talk show“ vendégéig.  Röviden szólva, egy viszonylag egyszerű és széles körben elérhető technikai  újítás – a videokamera – rendkívül nagy felsőoktatási nyereséggel járt.

Mindenekelőtt lehetővé tette, hogy az Intézet a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben individualizálja az oktatást.  Másodszor, ezzel igazolta és megjavította az oktató munka hosszútávú szakaszát. Harmadszor, San Franciscoban létrehozott egy értékes, történeti forrásanyagot, dokumentálta az amerikai szexológia törekvéseit az 1970-es, 80-as és 90-es években. Ráadásul az intézet jónéhány terápiás filmet és szexuális dokumentációt hozott létre;  felirat, vagy magyarázat nélküli filmeket, amelyek a szexuális  viselkedési sémák sokféleségét dokumentálják, fiatal egyénektől és pároktól kezdve a leszbikusokig és a „meleg“ férfiakig,  az idősekig és a fogyatékosokig.  Az Intézet  ezenkívül hatalmas kollekciót gyüjtött  a kereskedelmi forgalomban levő  „porno“ filmekből, magazinokból  és  fotókból. Ennek az audiovizuális anyagnak nagy részét most áttették egy új médiumra, amely lehetővé teszi több órás filmek megőrzését egy kis  kazettán (HI 8 kazetta), vagy CD-n.

Mindez még az újabb elektronikus forradalom előtt történt, amely ma egészen új horizontokat nyit. San Francisco modellje nyomán nekünk, európaiaknak kezdettől fogva  ki kell használnunk  az  új  technikai lehetőségek  előnyeit! Nemcsak  gyüjtenünk és kezelnünk kell minden, rendelkezésünkre álló oktatási anyagot, hanem a  személyi számítógépek révén  közvetlenül hozzáférhetővé kell tennünk  azokat. Ez éppúgy magában foglalhatja  az audiovizuális anyagokat és válogatott szövegeket, mint a tanulmányi útmutatókat, kérdőíveket  és  teszteket stb.

Sajnos, a tapasztalat  még az USA-ban is azt mutatja, hogy a  tradicionális egyetemek  túl  lassúak és merevek  az ilyenfajta újításokhoz. Jómagam ezért csak három lehetőséget látok ügyünk gyors előbbrevitelére: a  magánvállalkozást, a helyi  vagy nemzeti kormányzatok kezdeményezését, vagy pedig a  nemzetek fölötti szponzorálást.

 

Lehetséges megoldások

A magánvállalatok  könyvkiadók és  médiacsoportok  formájában  kétségtelenül hamarosan aktivizálódnak, vagy máris aktivak. Például egy olasz Kiadó  az Európai Unió pénzügyi segítségével  már egy ideje interaktiv  computer-programon dolgozott  a tizenévesek szexuális nevelése érdekében. Elméletileg  az ilyen kiadók és az egyetemek együttműködése igen messzire mehet.  Pl. a Kiadó kezdeményezheti meglevő egyetemi programok lekötését, hogy biztosítsa a program  hozzáférhetőségét, honoráriumot fizet a szerzőknek, s megállapodás szerint szállítja a  „software“-t.

Sajnos, ma még nincs Európában olyan intézet, vagy szexológiai program, amely alkalmas lenne ez utóbbi megszervezésére. A helyzet csak akkor változna meg, ha néhány program együttműködne, vagy éppen sikeresen létrehozna egy olyan standard, európai  alaptantervet,  amit pl. a Szexológusok Európai Szövetsége  jóváhagyna. A befolyás esetleges eloszlását nehéz megjósolni, különösen, amióta a média világában  az a trend érvényesül, hogy az újság és könyvkiadást, a software-eket és a telekommunikációt  (beleértve a televíziót is), monopolisztikus mega-kompániákban egyesítsék.  Igy végső soron a profit motívuma győzhet az önkritika és igazságkeresés tudományos szokása felett.

Számomra azonban bizonyosnak tűnik, hogy sok, tradicionális egyetemi struktúra háttérbe fog szorulni. Vegyünk egy ragyogó példát:  Németország volt a szexológia szülőföldje, amíg a nácik szándékosan le nem rombolták. S ma, jó fél évszázaddal a második világháború után egyetlen főiskolai szintű kiképző program sincs a szexológiából  a német nyelvű  országokban.  Mégis, az Európai Uniónak köszönhetően nemsokára lehetővé válik a berlini, bécsi, vagy zürichi hallgatóknak, hogy olyan szexológiai diplomát vagy doktori fokozatot szerezzenek, amit  minden tagországban elismernek, a sajátjukat is beleértve. Ma már csak a nyelvi korlát tartja őket vissza.

Ám biztosra vehető, hogy néhány éven belül egész  kurzusok, sőt, egész  programok hozzáférhetők  lesznek angolul és több más  nyelven,  az Internet révén. Ez lehetővé teszi a német nyelvterületen kívüli egyetemeknek, hogy bizonyos képzéseiket közvetlenül az említett országokban élő hallgatók számára biztosítsák. Végül is, egy  madridi egyetem máris  egyetemi diplomát tud nyujtani szexológiából  a Spanyolországon kívüli hallgatóknak.  E modell nyomán a legnépszerűbbé válhatnak  a sziciliai, francia riviérai vagy kanári szigeteki  egyetemek. Képesek lesznek felvenni a hallgatókat egész Európából, felajánlva nekik azt a lehetőséget, hogy  az idő legnagyobb részét otthon tölthetik, s csak évente néhány hétre kell az egyetem  székhelyére menniük. Igy a hallgatók a saját lakóhelyükön tudnak készülni, s csak a hideg téli hónapokban mennének „vakációra“ a napsütötte Délre, némely gyakorlati foglalkozásra.

Nem hiszem, hogy ezek üres fantáziák, hiszen Catania, Marseilles és La Laguna, Teneriffa  egyetemei már rendelkeznek elismert szexológiai kiképző programokkal. Igaz, pillanatnyilag még igénylik a hallgatók állandó jelenlétét. Mindazonáltal, ha egyszer kezdik felismerni a földrajzi helyzetük  révén meglevő, egyedülálló lehetőséget, valószínűleg nem fogják elutasítani a számottevő  jövedelem lehetőségét. Ezért – példámra visszatérve – nem hiszem, hogy a német, osztrák és svájci egyetemek  nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak az európai szexológiában. Ők figyelmen kívül hagtak minden nemzetközi fejleményt, beleértve mindkét  WHO Ajánlást, s egyszerűen aludtak, miközben szomszédaik létrehozták kiképző programjaikat. (Ugyanez többé-kevésbé Finnországra, Irországra, Hollandiára, Dániára, Portugáliára és Görögországra is érvényes.)

 

Felhívás cselekvésre!

Mint a Szexológusok Európai Szövetségének főtitkára , úgy gondolom, hogy már rendelkezünk megfelelő fórummal  mindezen kérdések megvitatására és eldöntésére. Meg kell néznünk, hogy hányan kerülhetünk elektronikus kapcsolatba a  kommunikáció megkönnyítése érdekében, s közülünk hányan alakíthatnak speciális munkacsoportokat, vagy bizottságokat, amelyek rendszeresen üléseznek különböző európai városokban. Azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan hallathatnánk a hangunkat  a különféle európai intézményekben és alapítványokban, amelyek eddig még teljesen figyelmen kívül hagytak. Továbbá állandó munkakapcsolatot kell létrehoznunk a  WHO Európai Regionális Hivatalával, amely alig vett tudomást rólunk.

A  Szexológia  Archivuma Berlinben folytatja a szexológiai intézetek, szervezetek, tanmenetek és standardok világméretű felmérését, s hamarosan közölni fogja  ennek eredményeit. (Lásd az Archivum honlapját.)  Nagyon kívánatos lenne, ha összeállna az európai szexológusok egységes frontja, ha egyet tudnánk érteni egy közös alaptantervben, s ha ezzel együtt valami közös tananyagot tudnánk létrehozni  néhány  európai nyelven.

Szilárdan hiszem, hogy nemzeti szinten nem tudjuk előbbre vinni ügyünket, ezért egymás segítségét kell keresnünk, egy nagyobb európai vállalkozás  érdekében !

 

 

<Szexológiai  dokumentumok>    <Az egészségügyiek szexológiai képzése>    <A kezdetek Európában>  <Fejlemények az USA-ban>    <Az 1975-ös  (és 2001-es)  WHO Ajánlások>    <A Robert Koch Intézet európai felmérése>    <Egy európai alap-tanterv felé>    <Az egészségügyi dolgozók szexuális attitúdjeinek javítása>    <Egy  amerikai modell.  Felhívás  cselekvésre>