A kritikai szociológia újabb dekonstrukciója a homoszexualitásról

->Tartalom

A kritikai szociológia újabb  dekonstrukciója a  homoszexualitásról

A „deviancia" és a „stigma" pontosabb tanulmányozásának, amivel a kritikus szociológusok foglalkoztak, előbb-utóbb a szexológiában is a dolgok átértelmézéséhez kellett vezetnie. A „homoszexuaIítás" kérdésében ennek egyik első megnyilvánulása Mark Mclntosh: „A homoszexuális szerep" (1968) című dolgozata volt.

Ez a kutató újra megkérdőjelezi, s Kinseynéi is határozottabban, hogy a „homoszexualitás" bizonyos emberek olyan állapota, lényege vagy kizárólagos jellemvonása lenne, amellyel vagy rendelkeznek, vagy nem. Végül is itt vannak még a „biszexuálisok", akik minden világos megkülönböztetést lehetetlenné tesznek. Azonkívül nyilvánvaló, hogy a „homoszexuálisok" akarva-akaratlanul deviáns vagy stigmatizált szociális szerepet játszanak, és hogy mások, éspedig bizonyos „nem-homoszexuálisok" a  de facto ugyanolyan szexuális viselkedés ellenére nem játsszák ezt a szerepet. Ezért tudományosan értelmetlen és teljesen önkényes minden olyan kísérlet, amely a homoszexuálisok „tiszta" szúrópróbájával a „heteroszexuálisok" éppolyan „tiszta" kontrollcsoportját akarja szembeállítani. Ebből kifolyólag annak sincs értelme, hogy a homoszexualitásnak, mint állítólagos jellemvonásnak a keletkezését  kutassuk:

„Az »egyesületi elnökség«, vagy a »hét napos adventizmus« etíológiáját is éppolyan indokoltan kutathatnánk, mint a »homoszexualitásét«."

' Ehelyett javasolta annak kutatását, hogy egyáltalán miért és hogyan alakult ki a homoszexualitásnak, mint magában valónak téves elképzelése.

Ezt a javaslatot valóban követte néhány „meleg" történész, akik kimutatták, hogy a „homoszexuális" szerep, ahogyan azt ma ismerjük, csak a 18. században, Európa kezdődő iparosodásával egyidejűleg keletkezett. Mindenesetre velük aztán hamarosan vitába szálltak más „meleg" történészek, akik néhány esetben e szerep hordozóit, sőt, szabályszerű „meleg közösségeket" már az antikvitásban és a középkorban felfedezni véltek. Így jött létre a „meleg történészek vitája",amely sok megfigyelőt megtévesztett.

A további vita szempontjából ezért fontosabbá vált a szociolögíai oldal újabb lépése. Az amerikai John Gagnon és William Simon, mindketten a Kinsey-intézet munkatársai, a szexuális viselkedést először interpretálták „szkriptes viselkedésként" (scripted behavior).

       Eszerint az ember szexuális viselkedése nem valamilyen univerzális, belső ösztön természetes kifejeződése; hanem különböző, részben egymással konkuráló, vagy éppen ellentmondásos „szkriptek" egyéni feldolgozásának és elsajátításának eredménye, amelyek társadalmi eredetűek. A „szkript" szó itt kb. forgatókönyvnek vagy színházi szerepszövegnek értendő, amely előírja, hogyan kell játszani. Azt is megmondja, mikor és hogyan kell mások „hívó szavaira" reagálni, és mit jelent az egész dráma. Minthogy mindenkinek különböző oldalról (szülők, testvérek, barátok, tempIom, iskola, tömegközlési eszközök stb.) egész csokor kiilönböző szexuális szkriptet ajánlanak, ezek között kell választanunk, illetve az idők folyamán a különböző szkriptekből hajlamaink és képességeink szerint egy saját szkriptet összeollóznunk. Ám ezekkel együtt aztán olyan partnerekre találunk, akik szintén a saját szkriptjeiket követik, amelyek vagy kibékíthetők a miénkkel, vagy sem. Esetleg kölcsönös alkalmazkodásra kerül sor: egy kicsit mindegyik változtat a szkriptjén, hogy új, közös szkriptet kapjon, amellyel párként élhet

A szkriptezésnek azonban nemcsak az említett intrapszichikus és interperszonális aspektusai vannak, hanem kulturálisak is: a szkriptek azt is meghatározzák, hogy az adott kultúrában egyáltalán mit tartanak „szexuálisnak" és mit nem; továbbá azt is, hogy ebből mit és milyen feltételekkel tekintenek konformnak vagy deviánsnak. Ebben az értelemben a „homoszexualitás" fogalma és annak pozitív vagy negatív értékelése is kulturálisan meghatározott. Ezek az átfogó képződmények határozzák meg azt a keretet, amelyben a párok és egyének személyes alkalmazkodásukat, vagy elutasításukat átélik és alakítják, de félre is érthetik.

Egy régi és minden tudományos felvilágosítás ellenére tovább élő féreértés például a reprodukció, a nemi szerep és a szexuális viselkedés azonosítása. Ha ezt a három viselkedésmódot nem választjuk élesen külön, úgy a kutatásban elkerülhetetlenül  tévútra kerülünk. Ahogyan John Gagnon írja:

„A reprodukciós viselkedés, a nemi szerep és a szexuális viselkedés mértékadó mintái mind bizonyos kultúrák produktumai, s a társadalmilag előírt (szkriptezett) viselkedés példáinak tekinthetők. A nyugati társadalmaknak ma tanulási rendszerük van a nemi szerepre és szexuális viselkedésre, s ebben a nemre jellemző szkripteket a tulajdonképpeni szexuális szkriptek előtt tanulják. Ez utóbbiakat tehát az előbbiek befolyásolják,.. Ebből két fontos pont következik: Először, hogy a nemi szerep éppúgy, mint a szexualitás a társadalmi gyakorlat tanult formái; másodszor, hogy tévedés, ha a szexuális viselkedés magyarázatát a férfiak és nők közötti »természetes különbségekben« keressük."

Ezt a tévedést láthatölag mégis nehéz kiirtani. Így pI. hormonkutatók a feminízált hímpatkányok nemi szerep-fordulatából, s a megkísérelt reprodukciós viselkedés megváltozott mozdulataiból olyan kővetkeztetéseket vontak le, amelyekkel az ember azonosneműekre irányuló szexuális viselkedését akarták magyarázni. Az ilyen következtetések azonban, mint azt fentebb láttuk, már tisztán logikailag sem elfogadhatóak, eltekintve attól, hogy a patkányok nem emberek. (Magától értetődik, hogy az ún. homoszexuálisok éppolyan mozdulatokkal gyakorolják a reprodukciót, mint a heteroszexuálisok; ezt sok leszbikus anya és meleg apa szívesen bizonyítja.)

Vagy, hogy egy másik példát vegyünk, Ulrichs és Hirschfeld a homoszexuális viselkedésben a nemi szerep megfordulását látták, tehát például a férfiak esetében nőies, vagy feminizált pszichikumot. Továbbá: sok olvasójuk a környezet masszív szuggesztiójának következtében ezt önmagán is átélte. Elfogadták a nekik szánt kulturális szkriptet, miszerint a homoszexuálisok valahogy elnőiesedtek, s ezért mindenféle feminin manírokat alakítottak ki, gyakran egészen a nőies öltözködésig menően, még akkor is, ha valójában semmilyen transzvesztita hajlamuk nem volt. Leszbikus párok pedig igyekeztek utánozni a férfi és nő nemi szerepmegosztását. Egyikük az aktív, maszkulin szerepet (butch), másikuk a passzív, női szerepet (femme) játszotta. Ez a melegeknél éppúgy, mint a leszbikusoknál gyakran a szexuális érintkezés részleteire is kiterjedt.

Például: a hatvanas években, tehát az új melegmozgalom áttörése előtt, a San Francisco-i „színt" mindenki által láthatóan az effeminált „Tunte"-k és „Schwuchteln"-ek uralták (felcicomázott férfiak - a ford.), de a többi, külsőleg feltűnés nélküli meleg közül is sokan nőies gesztusokat alkalmaznak egymás közt, gyakran ironikus hangsúllyal. Ennek során nem ritkán kölcsönösen egymásra rikácsolva női keresztnevekkel szólitották egymást. A szexuális kapcsolatokban pedig gyakran „aktív" és „passzív" szerepet játszottak. A melegek bárjai vendégeik kedvét keresve „Travestie Shows" műsorokkal konkuráltak.

Tizenöt évvel később, miután San Franciscóban teljesen győzött a melegek felszabadító mozgalma, az ilyen műsorok teljesen eltűntek a bárokból. A vendégek többé már nem törődtek az „aktív" és „passzív' megkülönböztetésével, hanem „mindenki csinált mindent". Ehhez most már a mély hangfekvéssel, a rövidre vágott hajjal, a bajusszal, favágóinggel, farmernadrággal és magasszárú fűzős csizmával a hangsúlyozottan  férfias megjelenést kultiválták. Ez aztán az USA és Európa más melegközpontjaiban úgy terjedt el, mint „Castro clone look" (a San Francisco-i Castro utcáról elnevezve).

Azonban mindkét esetben nagyrészt ugyanazokról az emberekről volt szó, csak az utóbbi esetben 15 évvel idősebbek lettek.

A „melegszín" megjelenésének és önértelmezésének ez a drámai fordulata leginkább egy új belső és külső szkriptezés révén értelmezhető. Egy ilyen változás folytán Ulrichstól Hirschfeldig minden régebbi teória is tönkremegy, amely a homoszexuális viselkedést nemiszerep-fordulathoz kapcsolta. Ez az összekapcsolás most már nem „temészetileg adottnak", hanem szociális kényszernek bizonyult. Lelepleződött, mint az elnyomás és önkorlátozás eszköze, mint egy klisé kitöltésének kényszere, mint egyfajta önmegvalósító jóslat. Mihelyt az elnyomás lazult, mihelyt tehát  a melegek elegendő önmeghatározást harcoltak ki, ez a régi klisé elvesztette hatalmát

Mármost persze a „Castro clone look" maga is egy klisé volt, még ha történetileg szükséges is. Ez úgyszólván egy harcosan kifejlesztett „ellen-klisé" volt, amelynek a régi előítéleteket nemcsak a társadalomban, hanem a saját agyukban is végérvényesen szét kellett rombolnia. Csak miután a melegek saját élményük révén meggyőződtek arról, hogy semmiképp sem kell femininnek lenniük, hanem akár szupermaszkuIinok is lehetnek, vált lehetségessé számukra a szexuális viselkedés és a nemi szerep szétválasztása. Most már csak a „felvilágosulatlan" nyilvánosság - ezen belül különösen a melegek politikai és vallási ellenfelei - és néhány kutató ragaszkodott a régi kliséhez. Ők akarva-akaratlanul egyszerűen nem vették észre a melegvilág nagy „fordulatát'.

Így a szkriptezési elmélet alapelvei ismét igazolódtak:

1. A szexuális viselkedés kortól és kultúrától függően változik.

  • 2. A szexuális viselkedés jelentősége (fontossága és értelme) kortól és kultúrától   függően változik.
  • 3. A „szexuális" meghatározása és élménye hasonlóképpen változik.
    • 4. A szexuális viselkedés, nemi szerep- és reprodukciós viselkedés összekapcsolása szintén kortól és kultúrától függően változik.
    • 5. Mindezek kutatása (vagyis a szexológia) tárgyában és módszerében maga is kulturálisan és történelmileg  meghatározott.
  • Így tudta a szkriptezési elmélet a saját ismereteit is (minden más elmélethez hasonlóan) relativizálni Ezek az ismeretek sem „örök igazságok", hanem itt és: ma elfogadható intellektuális konvenciók. A homoszexualitás oksági magyarázatai például sohasem többek „kulturálisan plauzibilis beszámolóknál", függetlenül attól, hogy tudósoktól, vagy az „érintettektől" származnak. Egyedül az számít, hogy a beszámolók „autorizált magyarázóktól" érkezzenek. Ezek a mindenkori kulturális környezet szerint akár papok, jogászok, pszichiáterek, endokrinológusok, neurológusok, genetikusuk szexológusok, vagy egyéb „autoritások" lehetnek.
  • Továbbmenve: az ilyen beszámolókat, pontosabban szólva motiváció-igazolásokat általában csak azonosnemüek viselkedésére készítik. A másneműek viselkedése többnyire problémátlan, s így nem szorul magyarázatra. Csak ha ugyanúgy szociális normákat sért, mint pl. a házasságtörés, visszaélés kiskorúakkal, vagy megerőszakolás, akkor esetleg vizsgálják az okokat. Az oknyomozás döntő motívuma azonban mindig a további normasértés megakadályozásának vágya. A végűl felajánlott „magyarázatnak" aztán ebben az értelemben elfogadhatónak kell lennie az illető kultúra számára:

    „A viselkedés ilyen magyarázatait leginkább kulturális konvenciókként  értelnezhetjük, nem pedig tudományos igazságokként "

    A homoszexuális viselkedés magyarázatának állítótag tudományos problémájára alkalmazva, ez Johr Gagnon számára a következőket jelenti:

    „A szkriptezési elmélet nézőpontjából az azonos neműek erotikus érdeklődését a kultúra értelemadó rendszere hívja elő és alakítja. Amit rendszerint a kultúra és az ember, vagy a kultúra és a természet ellentéteként fognak fel, az valójában a különbözőképpen akkuhurált egyének vagy csoportok közötti konfliktus."

    „Szükség van annak a ténynek tartós elismerésére, hogy a nyelvhasználat és értelmezés tulajdonképpen a szociális kontroll aktusa, hogy a »homoszexuális« és a »homoszexualitás« olyan etiketteket jelent, amiket egyesek másokra kényszerítenek, s ez ad nekik jogalapot arra, hogy az utóbbiak viselkedésének keletkezét, jelentőségét és erkölcsi értékét megmagyarázzák."

    Ez igaz, bár - felületesen szemlélve - eleinte maguk az olyan férfikedvelő szerzők, mint Ulrichs, Kertbeny és Hirschfeld vezettek be olyan etiketteket, mint az „urning", „harmadik nem" és „homoszexuális". Ök azonban ezt csak a konkrét szociális elnyomás reakciójaként tették, amely alól egy sajátos embercsoport posztulátuma révén reméltek szabadulni. Már az az egyértelmű jogi kontextus, amelyben ezek a szóalkotások keletkeztek (harc a porosz 143. §, az északnémet szövetség 152. §-a és később a birodalmi német 175. § megszüntetéséért), cáfolhatatlanul bizonyítja ezt:

    Minthogy tehát a homoszexualitás témája kapcsán végső soron mindig szociális nézeteltérésekről van szó, annyiban még a biológus Kinseynek sem volt igaza, amennyiben a kizárólag heteroszexuális és kizárólag homoszexuális viselkedés közötti variációk sokaságát a természet sokrétűségével akarta magyarázni. Gondolatmenete szerint az erotikusan exkluzív viselkedést a represszív társadalmakban ugyanúgy termelik, mint a növényi monokultúrákat az iparosított földművelésben. Ha önmagunkat átengednénk a természetnek, úgy az erotikában is mindenki számára nyilvánvaló  maradna annak sokrétűsége.

    Gagnon viszont úgy véli, hogy a nyugati ipari államok szociális valóságában ez a tudományos gondolat semmilyen szerepet nem játszik. Ellenkezőleg: itt világos elhatárolások uralkodnak A heteroszexuálisok, homoszexuálisok és biszexuálisok csoportokba szerveződve küzdenek „megfelelő" pozíciójukért a társadalomban. Ennek során kialakítják saját szkriptjeiket.és paradigmáikat, amelyek azonban csupán az ideológiai harc eszközei. Kinsey biológiai megállapításai elegendőek voltak néhány szexológusnak a heteroszexualitás--homoszexualitás túlhaladott dichotómiájának feloldásához, ám ezek összességükben nem voltak eléggé plauzibilisek e modem nyugati kultúra számára ahhoz, hogy politikailag is megvalósuljanak Sok diszkrimináló  és diszkriminált, tudós és érintett ragaszkodott -- még ha ellentétes motívumok miatt is - a posztulátumhoz, hogy a „homoszexuálisok" csoportként azonosíthatóak Tehát ők is folytatták az azonosíthatóság okainak keresését

     

    <Szexológiai  dokumentumok>    <A történelmi háttér>    <A viselkedéstol a lényegig – kétszer oda és vissza>    <A homoszexualitás „feltalálása” a  19.században>    <A homoszexualitás hatálytalanítása  Kinsey  által>  <Homoszexuális újjászületés a modern melegek mozgalmában>    <A kritikai szociológia újabb dekonstrukciója a homoszexualitásról>