|
|
|
->Tartalom |
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A homoszexuális újjászületése a modern melegek mozgalmában A „melegek" esedékes felszabadítási harcára tekintettel nem tűnt hasznosnak, sőt, visszalépésnek hatott, hogy Kinsey megszüntette „a homoszexuálist", és így ezt a régimódi öltözetű, statisztikai porrá őrölt pszichiátriai gólemet divatos „Castro Clone"-öltönyben, mint „a meleg férfit" - a jó ügy korszerű, erős és egészséges harcosát - a lehető leggyorsabban újjáteremtették. Ehhez jött még hamarosan „a leszbikus nő", s így kialakult egy új társadalmi csoport, amely céljainak eléréséhez saját identitást teremtett. Megjegyzendő, hogy ez a folyamat nem tudományos belátásokból, hanem szociálpolitikai kényszerűségekből táplálkozott. Az előbbiek a napi események során eleinte háttérbe szorultak. Mindenesetre a megerősödő melegmozgalom idővel a homoszexuális kutatás növekvő elfogadását is eredményezte, ez pedig ismét feldolgozott rég elfelejtett történelmi és etnológiai tényeket, amelyek nem álltak összhangban az aktuális, naiv meleg énképpel. Így 1974 körül megjelent egy szakfolyóirat, a „Journal of Homosexuality" első száma, s ez a lap nyíltan meleg kiadóinak irányítása alatt egyre inkább önkritikussá vált. Ennek során többek közt Kinsey kezdeményezését is rehabilitálták, sőt, gondolatait újra felkapták és sokkal tovább vezették, mint annakidején ő maga merészelte. De erről később! A „melegek, illetve leszbikusok identitásának" posztulátuma először is a melegek mozgalma számára hasznos dichotomizálódáshoz vezetett. Valaki vagy odatartozott, vagy nem. Vagy meleg volt, vagy nem, s ha az volt, akárcsak titokban is, úgy morális kötelessége volt nyílt fellépéssel, meleg voltának beismerésével erősíteni diszkriminált testvéreinek sorait. S valóban egyre több férfi és nő határozta el magát erre a lépésre. A mozgalom nőtt és egyre több jogot vívott ki magának. A sikerrel együtt azonban váratlan bomlási jelenségek is feltűntek. Például hamarosan megszerveződött egy korábban politikailag nem ismert, új csoport, a biszexuálisok, akik úgy érezték, hogy őket háttérbe szorítja a melegek által hangsúlyozott dichotomizálódás. Ők megtagadták, hogy egyik vagy másik táborhoz csatlakozzanak, elkezdtek saját szervezeteket és folyóiratokat alapítani, s végül saját nemzeti és internacionális kongresszusokat tartottak azzal a kifejezett céllal, hogy a biszexuálisokat felsorakoztassák saját érdekeik képviseletére. Sőt, egyesek önmaguknak és mindkét nemű szeretteiknek saját, biszexuális identitást követeltek. Ez is benne volt a szociálpofifikai fejfödés logikájában. Sőt, már korábban előfordultak hasonló önazonosítások. Így némely férfiak és nők a rugalmas Kinsey-skála hét fokozatát a szerző intenciói ellenére eldologiasítva, embertípusok merev megjelöléseiként fogták fel, s aztán önmagukat, mint „Kinsey 3"-at vagy „Kinsey 2"-t tipizálták. Ez újra azt mutatja, mennyire ellentmondott Kinsey javaslata a korszellemnek, milyen nehezére esett sokaknak, hogy őt egyáltalán megértsék, és milyen merev volt még mindig a bejáratott kategorizálási kényszer. Sem az érintettek, sem azok tudományos megfigyelői egyszerűen nem tudtak elszakadni a régi látásmódtól. Kevesen voltak tudatában annak, hogy ezt a látásmódot először Ulrichs vezette be, s így az több mint száz éves. Tudatos önszerveződésük folytán a biszexuálisoknak is igényük támadt a dichotomizálódásra,amely aztán vitagos frontokat teremtett. Ugyanis különbséget akartak tenni önmaguk és mások között, s az utóbbiak számán kitaláltak egy új kifejezést: „monoszexuális". Ezzel a régen „heteroszexuálisnak" és „homoszexuálisnak" nevezetteket egyaránt egy felsőbb fogalom alá sorolták, mivel ezek mindig csak egyetlen nem iránt mutattak erotikus érdeklődést (mindegy, hogy a másik, vagy a saját nem iránt). A biszexuálisok viszont ehhez képes igazán kitejesedett személyiségeknek, az egyedüli, valódi „teljes férfiaknak" és „teljes nőkneK' tűntek. (Ez a mulatságos terminológiai ' rajtaütés mindenesetre nem volt egészen új, minthogy már Hirschfeld egyik kortársa, Benedikt Friedländer is „nyomorultaknak", vagy „erkölcsileg elsatnyultaknak" gúnyolta a nem biszexuálisokat.) Azonban mindezek az egyértelműen harcos-ideologikus fogalmak alig mozdították elő a racionális megismerést, s távlatilag nem állták ki a kritikai vizsgálódás próbáját. Ahogyan már Ulrichsnak és később minden' követőjének tapasztalniuk kellett, a dolgok nem ilyen' egyszerűek, és sem az öreg pszichiáterek, sem a melegek és biszexuálisok új felszabadítói nem nőttek fel a téma komplexitásához. A biszexualitás témájának egyik ismert szerzője ezzel nagyon is tisztában volt. Fritz Klein amerikai terapeuta Kinsey ösztönzése nyomán megkonstruálta a „szexuális beállítottság hálóját",amely három dimenzióban hét változót sorol fel. (A 3 dimenzió: a múlt, a jelen és az ideális.) Az fgy keletkezett 21 mező mindegyikébe a Kinsey-skálából kölcsönzött számokat,1-7-ig lehetett beírni (Kinseynél ez 0-6-ig szerepelt). A teljesen kitöltött háló nagyon differenciált, individuális képet mutat, amely még nagyobb csoportokban, pl. egy előadás hallgatóságában sem ismétlődik pontosan.
A SZEXUÁLIS BEÁLLÍTOTTSÁG HÁLÓJA KLEIN SZERINT
Klein hálója is legjobb esetben csak egyszerű segédeszköz annak a komplexitásnak a szemléltetéséhez, amit ma széltében „szexuális beállítottságnak" neveznek. Időközben az erről folytatott, tudományos vita jelentősen továbbfejlődött, mert a hatvanas évek vége felé (a melegek mozgalmának erősödésével egyidejűleg) erős lökést kapott a szociológiától.
|
|
|
 |
|
|
|
<Szexológiai dokumentumok> <A történelmi háttér> <A viselkedéstol a lényegig – kétszer oda és vissza> <A homoszexualitás „feltalálása” a 19.században> <A homoszexualitás hatálytalanítása Kinsey által> <Homoszexuális újjászületés a modern melegek mozgalmában> <A kritikai szociológia újabb dekonstrukciója a homoszexualitásról> |
