A viselkedéstől a lényegig - kétszer oda és vissza

A „biszexualitás" szó (néha „ambiszexualitásnak" is mondják) mai értelmében, mint „erotikus reagálókészség mindkét nemre", csak akkor került a nyelvhasználatba,amikor a „homoszexualitás" és a hozzá kapcsolódó ellentétpárja, a „heteroszexualitás" szavak megjelentek. A „biszexualitás" aztán mintegy összekötő kapocs lett a kettő között, egyfajta átmenet, vagy éppen kombináció, egy logikus harmadik lehetőség. A fogalom tehát csak azután keletkezett, miután felismerték, hogy a „homoszexuális" - „heteroszexuális" egyszerű ellentéte nem elegendő az ember erotikus világának leírására. A kulcsfogalom azonban, amely az egész triászt lehetővé tette, sőt kikényszerítette, az a számunkra jól ismert „homoszexualitás" volt.

Ez a fogalom ma kb. 125 éves, s mégis annyira uralja az azonosnemüek szerelméről szóló vitákat, hogy ma érthetetlennek tűnik, hogyan tudta az emberiség évezredekig nélkülözni. Ha a bibliai próféták, a görög filozófusok, a római törvényhozók, a középkori teológusok, a „felvilágosult" pedagógusok, vagy a romantikus költők e témáról beszéltek, ezt csak a „homoszexualitás" szó nélkül tehették, mert az még akkor nem létezett.

Közelebbről vizsgálva, a „homoszexualitás" szó mögött ma három különböző elképzelés rejlik, bár ez gyakran nem tudatosul az erről beszélőkben.

1. Ha például valaki azt mondja: „A fogházban sok a homoszexualitás",akkor valójában egyfajta viselkedés-ről beszél. Tulajdonképpen azt mondja: „A fogházban sok a homoszexuális viselkedés'. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy a fogházakban sok „homoszexuális" van, vagy hogy ott sokan „homoszexuálissá' válnak. A mondat inkább azt állapítja meg, hogy másnemű partner hiányában az elítéltek egymással érintkeznek nemileg.

2. Egész más elképzelés rejlik azonban a következő kérdés mögött: „Betegség-e a homoszexualitás?" A szó itt nem viselkedést, hanem állapotot jelent. A választól függően ez az állapot lehet jó, vagy rossz, de mindenképpen állapot, jellemvonás, sajátosság. A „homoszexualitás" eszerint olyasmi, ami nem egyszerűen cselekvés, hanem egyesek jellemző sajátossága.

 3. Végül, ha a kutatók különböző „homoszexualitásokról" beszélnek, úgy nyilvánvaló, hogy számukra a „homoszexualitás" nem viselkedés, vagy állapot, hanem szociális szerep, pontosabban az ilyen szerepek skálája. Ők nem az azonosnemüek kapcsolatainak különbözö formáira, vagy egyazon diagnózis különböző alosztályaira gondolnak, hanem azokra a különböző módokra, ahogyan egyes emberek mint „homoszexuálisok" a társadalomban élnek. .-

 A "homoszexuális" szónak tehát háromféle jelentése van: vagy bizonyos viselkedésre utal, vagy bizonyos állapotra, vagy pedig olyasvalakire, aki bizonyos szociális szerepet játszik.

Azonban a legtöbb nyugati országban megtalálható ma az a tendencia, hogy mindhárom jelentést összevonják, s a viselkedést, állapotot és szociális szerepet mint egyazon jelenség különböző szempontjait kezeljék: „A homoszexuálisok azért viselkednek úgy, mert olyanok, amilyenek, s ezáltal tipikus életstílusukról mindig felismerhetők."

Ám ez a modern látásmód rögtön elhomályosul, ha egy pillantást vetünk a múltba, pontosabban a „homoszexualitás" szó előfordulása előtti korba. Elődeink természetesen a kifejezések egész sorát ismerték az azonosneműek erotikájának megjelölésére. Viszonylag jól ismertek ezek közül ma is a „görög szerelem", a ,pederasztia", a „szodómia" és az angol „buggery". Azonban ezek egyikét sem lehet teljesen a „homoszexualitással" azonosítani, mert mindegyikhez egészen más elképzelések kapcsolódtak. Először is: itt csak férfiakról volt szó. Az azonosnemű női erotikára külön szó volt: a „tribadizmus". (A „leszbianizmus" szót csak a 19. század vége felé kezdték alkalmazni a nők közötti szerelemre. Korábban, már az antikvitásban is „orális ingerlést" jelentett, függetlenül a résztvevők nemétől.) Olyan kifejezés, amely mindkét nemre érvényes lett volna, nem volt.

Másodszor: a régebbi kifejezések csak nemi tevékenységet jelöltek, amelyeket bárki végezhetett; nem feltételeztek egy különleges embertípust. A „görög szerelem" gyakorlója, a pederaszta, a szodomita, vagy a „bugger" (franciául „bougre") olyasvalaki volt, aki bizonyos dolgokat csinált, nem pedig olyan, aki különleges állapottól szenvedett. A szodomiták úgy követték el a szodómiát, ahogyan a tolvajok a lopást; mindkettőt alkalmasnak tartották a korrekt, erkölcsös, törvénytisztelő viselkedésre. Így a szodómia éppoly kevéssé volt állapot, mint a lopás. Ezek inkább bűnös tettek voltak, amelyeket meg kellett akadályozni, vagy legalábbis megbüntetni. Épp ezért ostobaság lett volna valakit „pszeudo-pederasztának", vagy „latens szodomitának" nevezni. Ugyanígy elképzelhetetlen volt, hogy az ifjúkornak van „szodomita fázisa '. Vagyis a régi kifejezések csak megvalósított cselekvéseket jelöltek. Ha ilyen nem volt, úgy nem is alkalmazták.

Megjegyzendő az is, hogy a „szodómia", vagy a „buggery" igen negatív kifejezések voltak; végeredményben először a vallásos „elborzadás" kifejezésére használták azokat - pl. sodorna vétke, vagy a bulgárok eretneksége (a „bugger" a „bulgár" elrontott formája). Még a „pederasztiá' (fiúszerelem) szó is szidalmazó jellegű lett, amióta kiemelték eredeti, antik-görög kontextusából. A „görög szerelem" semleges jellegű volt, de aki valami pozitívat akart mondani a férfiak közötti szerelemről, annak kénytelen-kelletlen le kellett mondania az elvakult terminológiáról, s barátságosabb szavakkal kellett új mondatokat alkotnia.

Mindenesetre ameddig a nyugati világot a zsidókeresztény erkölcsi felfogás uralta, addig egyetlen jogalkotónak sem juthatott eszébe, hogy valami pozitívat mondjon az azonosneműek erotikájáról. Akik ezt mégis megkísérelték, azokat gyorsan megbüntették, s műveik a szemétdombra kerültek. Csak az ún. „felvilágosodás", s az azt követő francia forradalom és Napóleon reformjai távolították el a vallási befolyást a büntetőjogból, legalábbis Európa egyes részein. Így az antikvitás óta először veszítette el „bűntény" jellegét a férfiak közötti szexuális kapcsolat, s lehetett újra, intellektuális szinten védelmezni.

<Szexológiai  dokumentumok>    <A történelmi háttér>    <A viselkedéstol a lényegig – kétszer oda és vissza>   <A homoszexualitás „feltalálása” a  19.században>    <A homoszexualitás hatálytalanítása  Kinsey  által>  <Homoszexuális újjászületés a modern melegek mozgalmában>    <A kritikai szociológia újabb dekonstrukciója a homoszexualitásról>