A homoszexualitás „feltalálása” a  I9. században

A még nagyon is elátkozott viselkedést a 19. század elején Heinrich Hössli (1784-1864) svájci kalapos vette először komolyan védelmébe. „Erósz: A görögök férfi-szerelme - ahogyan minden kor történelméből, neveléséből, irodalmából és törvényhozásából látható" címmel ez az autodidakta kétkötetes könyvet adott ki, melynek alcíme új gondolatot ad a témához: „A külső ismertetőjelek megbízhatatlansága a test és lélek nemi életében:" Ez a gondolat az első kötet fedelének fülszövegében válik világosabbá. Ez már elővételezi Hössli saját, gazdag szövegét:

„A rabinikus lélektan sajátos vonása, hogy megmagyarázza a nemek jellemének ellentmondásait és gyakran különös szimpátiáit és antipátiáit azáltal, hogy a lélekvándorlásból kiindulva feltételezi: a férfitestbe került nöi lelket a nök, a női testbe került férfilelket a férfiak taszítják, mint azonos pólusok; ezzel szemben az azonos testi nem ellenére a lelkek különböző neme folytán vonzzák egymást. Ez ugyan meseszerű, de mégis finom és szellemes magyarázata némely házassági ellentmondásnak" lstb. (Literatur-Blatt, szerk. W. Menzel,1834.június 4.)

Itt tehát, két évvel Goethe halála után, első ízben jelennek meg a nyugati apológiai-irodalomban a szodómia magyarázataként: a „férfi testbe került női lelkek", a különös, eddig ismerétien lények csak természetüknek megfelelően cselekszenek, ha férfiakat szeretnek. Hössli egész műve azt kívánja bizonyítani, hogy az azonosnemű szeretők nem tehetnek másként. Nekik sajátos jellegük van és „mások, mint a többiek". Ezért igazságtalan és természet elleni vétek az ilyen embereket elnyomni és üldözni. A régi görögök nagyor okosan nem is tettek ilyet. Az ezt követelő modern törvényeket tehát el kell törölni.

Hössli két kötetének a maga korában alig volt befolyása. A tervezett harmadik kötet már nem jelent meg, a művet betiltották, s aztán a megmaradt és összegyűjtött példányokat elégették. Mégis hasonló gondolatokat találunk nem sokkal később egy német forenzikus tekintélynél. J. L. Casper 1852-tői kezdve különböző cikkeket írt a maga orvosi folyóiratába („Vierteljahrschrift für gerichtliche und öffentliche Medizin") s ezekben különbséget tesz a veleszületett és szerzett pederasztia között. Azt is megállapította, hogy a „szodómia" aktusa (az anális közösülés) nem feltétlenül jellemző az azonosneműek minden kapcsolatára, sőt, egyes ilyen kontaktusok már teljesen legálisak. Más ilyen kapcsolatok viszont nehezen bizonyíthatók, s ezért legjobb lenne valamennyit büntetlenül hagyni.

Hasonló következtetéseket időközben mások is levontak, s így a Code Napoleon utánzásaként több országban eltörölték a „természetellenes fajtalanság" elleni törvényeket. Így például a férfiak közötti, önkéntes szexuális cselekmények Bajorországban, Württembergben és Hannoverben már nem voltak büntethetők. Poroszországban sajnos megmaradtak a régi törvények, s nyilvánvaló volt, hogy a német birodalomalapítás során a porosz jogot a már megreformált német területekre is kiterjesztik.

Ekkor azonban egy férfikedvelő hannoveri jogász, Karl Heinrich Ulríchs magányos harcot kezdett a fenyegető lelenségek elleri: Már 1864-ben Numa Numantius álnéven két brosurát adott ki: a ;,Vindex"-et és az „Inclusa"-t. Az utóbbi alcíme jól összefoglalja annak tartalmát: „Annak bizonyítása, hogy a férfias felépítésű egyének egyik osztályának veleszületett tulajdonsága a nemi vonzódás a férfiakhoz." Tehát az ilyen szerelem elleni törvények igazságtalanok és azokat el kell törölni. Megrendíthetetlen alapelv: Az állam polgárait csak azért büntetheti, ha rosszat tesznek, nem pedig azért, amilyenek.

Több német államban  mindkét írást betiltották, aztán újra engedélyezték,.s ezzel nagy feltűnést keltettek. Hamarosan újabb művek születtek ugyanazon szerző tollából, s a következő 13 év során a szerző épp egy tucat írásában fejtette ki alapelveit. A kezdeti vonakodás után az álnevét is föladta, felfedve saját, igazi nevét. Igen, Ulrichs tovább lépett, s 1867-ben megjelent egy német jogászkongresszuson, hogy követelje a férfiszerelem büntetlenségét. Mindenesetre ott lehurrogták, s dolgavégezetlenül kellett elhagynia a pódiumot.

A nagy érdeklödés ellenére, amelyet művei keltettek, Ulrichs egyáltalán nem érte el célját. Elszegényedve halt meg 1895-ben, Itáliában. Mégis egyike ő a szexológia legbefolyásosabb alakjainak. Mindenki másnál.jobban propagálta az azonosnemű iránti szerelmet, mint különleges állapotot, sajátos életmódot, s még olyan tudósok is akceptálták - néha tudattalanul - az ő premisszáit, akik elutasították következtetéseit. Ezért itt részletesen idézzük Ulrichs alapgondolatát:

„Az emberi fajra figyelve minden korban és minden népnél észrevehetjük férfias külsejű egyének egymás iránti nemi szenvedélyének megnyilvánulásait... Így hát fölmerül a kérdés: Vajon ez az oly abnormálisnak tünő jelenség természetes, igaz szerelem-e? A válasz első pillantásra nem éppen könnyű. Hiszen egyrészt határozottan tudjuk, hogy egy férfi férfit nem szerethet. Tehát arra következtethetünk, hogy ez a jelenség nem lehet igazi, természetes szerelem. Másrészt azonban mindezek a megnyilvánulások magukon viselik a mesterkéletlen, igazi nemi vágy vonásait. Látszólag tehát megoldhatatlan bonyodalom... S mégis van megoldás. Minden nehézség eltűnik, mihelyt visszafelé következtetünk: A férfiakra irányuló szerelem nyilvánvalóan igazi szerelem; egy férfi férfit nem szerethet, tehát a szerelmes rész nem lehet igazi férfi."

Ez a „nem igazi", tehát „hibás" férfi egy különleges embercsoporthoz tartozik, amelyet eddig nem ismertek el, vagy figyelmen kívül hagytak. Ezért nem emeltek szót értük, nem jelölték meg sajátosságukat. Ulrichsnak tehát egy új terminológiát kellett kitalálnia és elfogadhatóvá tennie:

„Azokat a férfiakat, akik veleszületett természetük folytán kizárólag férfiakhoz vonzódnak, »urning«-oknak nevezem, szerelmüket »urnikus«-nak, az egész jelenséget pedig »uranizmusnak«. Az urning a természet rejtélye. Csak testi felépítésére nézve férfi, nem pedig szerelmi vágyát illetően, amely inkább a nőéhez hasonlít „

Vagyis: az urningnál az anatómia és a psziché nincsenek összhangban: Ezért, mint „félig férfi' egy „harmadik nem" képviselője. Esetét legjobban úgy írhatjuk le, mint „női lelket egy férfi testében", vagy ahogyan a latin műveltségű Ulrichs kifejezi: „Anima muliebris viríli corpore inclusa". Az „uranizmus" megjelölést Platon Symposionjának szövegéből emelte ki, amelyben két Aphroditét, vagy szerelemistennőt különböztetnek meg;1. a „közönséges" Aphroditét, Zeus és Dione lányát, valamint 2. az „uranikus" Aphroditét, Uranos anyanélküli lányát, aki nő közreműködése nélkül jött a világra. Ó a férfiszerelem és az urningok istennője. A „közönséges" Aphrodite viszont a férfi és nó közötti szerelem, valamint a nőket szerető férfiak ügyeiben illetékes. bket Ulrichs „dioning"-oknak nevezi.

Ha mármost ezt a felosztást nemcsak férfiakra, hanem nőkre is alkalmaznánk, úgy ezáltal az eredetileg ismert két nemből négy lenne: dioning-férfiak és dioring-nők (a régi), valamint urning-férfiak és urningnök (az új). A teljes, igazi, önmagukkal összhangban levő férfiak és nők mellé keverékformák lépnek, korábban nem is sejtett látszatférfiak és látszatnők, akiknek testében a másik nem lelke lakik.

Sajnos Ulrichs nem soká örülhetett a látszólag egyszerü és zseniális ötletének, mert a realitás hamarosan eléggé megzavarta elméletét. Igen sok levelet kapott lelkes olvasóktól, akik dicsérték ugyan alapgondolatát, de önmaguk számára bizonyos kivételeket, csökkentéseket vagy eltéréseket konstatáltak. Néhány férfi például azonos neműekhez vonzódott ugyan, de semmi nőiest nem talált saját lelkében, hanem teljesen maszkulinnak tartotta önmagát. Mások mindkét nemre irányuló, tartós vonzalmakról számoltak be, ismét mások pedig az azonos-, illetve másneműekre irányuló vonzalmaik váltakozásáról tudósítottak.

Ulrichs számára tehát nem maradt más hátra, mint hogy eredetileg oly egyszerű tézisét módosítsa, differenciálja és helyet biztosítson a változatoknak. Alapos vizsgálódás után ezért egy új sémával állt elő, amely a kezdetben posztulált négy nem helyett már tizet mutatott ki:

• „I. Férfiak II. Nők III. Urningok IV. Urningnők
•       1. Férfiasak 2. Közbülsők 3. Nőiesek

•       1. Konjunktívak 2. Disjunktivak"

Vagyis, mint látjuk, az alapötlet itt már jelentősen módosult. Azonkívül ez a séma további differenciálásokat tesz lehetővé, például, ha az urningnőknek is három, az uranodioningnőknek pedig két változatát feltételezzük, hasonlóan a férfiváltozatokhoz. Így az eddig feltételezett tíz helyett már 13 lenne.

Egy olyan séma azonban, amely a régtől ismert kettő helyett már 13, részben igen bizonytalanul körvonalazott nemet javasol, már nem nevezhető ragyogó ötletnek, az egyébként érthetetlen jelenségek egyszerű magyarázatának. Ellenkezőleg, tulajdonképpen ad absurdum viszi magyarázatának kísérletét.

Ezután az lett volna természetes, hogy a valóságra támaszkodó Ulrichs egy másik hipotézist keressen, ám ezt nem tette. Nem jutott eszébe, hogy saját, megkérdőjelezetlen feltételezését, miszerint „egy férfi férfit nem szerethet", kétségbe vonja. Sót, nem értette, hogy egész :eóríája csak e modern, végső soron önkényes feltételezés által vált lehetővé, amelyet egyetlen régi görög vagy római sem fogadott volna el. De ugyanígy egyetlen arab, polinéz, kínai, vagy japán sem feltételezett ilyesmit korábban, vagy akár Ulrichs idejében. Ami neki, a német jogásznak természettudományos rejtélynek tűnt, az valójában csupán egy kultúrától meghatározott, „művi" kérdésfeltevés, amelyre valódi válasz is csak egy önmagáról kritikusan gondolkodó kultúrfilozófiától volna elvárható. Egy ilyen tudománytól azonban az imperializmus és a haladásba vetett hit korának emberei még messze voltak.

Így Ulrichs írásai, látszólagos személyes sikertelenségériek ellenére, csendben tovább hatottak. Bár az olyan költői-irodalmi megjelöléseit, mint az „urning" és „uranodioning" hamarosan félreértették és különböző orvosi, vagy technikai csengésű kifejezésekkel helyettesítették, ám az azonosneműekhez vonzódás és a nemiszerep-csere naiv összekapcsolását éppoly naivan átvették. Férfiak esetén az azonosneműek iránti érdeklődést éppúgy a testi vagy lelki nőiességhez kapcsolták, mint nők esetében a megfelelő férfiassághoz.

1869-ben például egy osztrák-magyar író, Károly Maria Kertbeny (eredetileg Benkert Károly Mária) kitalálta a „homoszexuális" görög-latin keverékszót, amit rövidesen ellentétpárja, a „heteroszexuális" követett. Egy évvel később Carl Westphal berlini pszichiáter bevezette az „ellentétes nemi érzület" fogalmát, amely már egy pszichopatologikus állapotot jelölt. Az ebben szenvedő „kontraszexuális" volt. Olaszra fordítva az ellentétes nemi érzületből „amore invertito" lett, ami az angol és francia fordításokon keresztül a németbe is mint „Inversion" tért vissza. Az ebben szenvedő páciens „invertált" lett. Ezzel ugyanazt gondolták, mint Ulrichs: a férfiasból nőiesbe átváltó szerelmi érzületet a férfiaknál, és a nőiesből férfiasba átváltót a nőknél. Az „ellentétes" szó arra utalt, hogy az ilyen átváltás természetellenes és egészségtelen, s hogy az lenne az ideális, ha csak „tökéletes férfiak és nők" lennének, akiknél „minden rendben van".

Amint látjuk, az urningok, homoszexuálisok, kontraszexuálisok, vagy invertáltak mindenekelőtt a pszichiátriai rendet zavarták. A férfitestben nőies lelket, illetve érzületet (vagy ennek fordítottját) éppenséggel nem lehetett normálisként elfogadni. Itt valamiféle„lelki hermafroditizmusnak" kellett fennállnia, amit a kétlelkü páciens érdekében, egyértelmű testi hovatartozásának megfelelően korrigálni kellett. Ám ismét csak nem ismerték fel, hogy az erotikus hajlamnak a nemi szerephez_kapcsolása egyértelműen önkényes (bár kulturálisan meghatározott). Ha nem követték volna ezt a modern önkényt, hanem, miként az ókorban, a nemi szerepviselkedést és az erotikus hajlamot két különböző, egymástól gyakran független tényezőként ítélték volna meg, akkor éppoly kevéssé beszéltek volna azonosneműek iránti vonzalom esetén elfajulásról, mint az ókorban. Senkinek sem jutott volna eszébe, hogy egy férfi azonosneműek iránti érdeklődése mögött valamiféle nőiességet, vagy egy nőnél hasonló esetben férfiasságot keressen. Ezek az állítólag zavaró másnemű vonások az azonosnemüek iránt vonzódó emberekben valójában sajnos átgondolatlan pszichiátriai projekciók voltak, amelyek megszűnte esetén maga a zavar is eltfint volna. Végső soron tehát itt a pszichiátriai rendszeretet saját önkénye révén csak önmagát zavarta.

Mindenesetre megjegyzendő, hogy az akkoriban feltörekvő pszichiátria igen hálás volt az e projekció révén megnövelt számú páciensekért. Itt most oly sok férfiből kellett a rejtett nőiességet kiűzni, és oly sok nőt kellett a hozzá nem illő férfiasságtól megváltani, hogy egyre több pszichiáterre volt szükség, akiknek már ez is elegendő munkát adott. Túlzott követelés lett volna azt várni, hogy lemondjanak erről a bevételi forrásról.

Az orvosok közül nem is tette meg ezt úgyszólván senki, kivéve Magnus Hirschfeldet, az „ideges zavarokkal" foglalkozó berlini orvost. Minthogy ő maga is az azonosneműekhez vonzódott, vonakodott attól, hogy ezt beteges dolognak tartsa. Egyébként Ulrichs is vonakodott ettől. Hirschfeld inkább a közbülső fokozatok már említett, Ulrichs-féle fogalmát használta fel, bár alaposan kiszélesített értelemben. E szerint tulajdonképpen csak a „teljes férfi" és „teljes nő" közötti közbülső fokozatok léteznek. A legtöbb ember valójában valahol e két véglet között foglal helyet testi felépítésében éppúgy, mint lelki struktúrájában. Nem csoda tehát, hogy egyaránt vannak maszkulinizált és feminizált homoszexuálisok és heteroszexuálisok. S ilyenkor legtöbbször nem betegekről van szó, hanem egyzerűen természetes variációkról, ahogyan az élőlények esetén éppenséggel e s varható. (Betegesek legfeljebb a testi fogyatékosok lehetnek, vagyis a valódi, szomatikus hermafroditizmus különböző formái.)

Hirschfeld a maga Ulrichstól kölcsönzött felfogását először 1896-ban tette közzé, de elég okos volt ahhoz, hogy .elődjének 10, vagy éppen 13 különböző nemet feltételező, zavaros osztályozása helyett csak két egyszerű skálát ajánljon:

• 1. A vágy iránya, vagy a szerelem minősége

B. Vágy a saját nem felé

A+B, vagy C. Vágy mindkét nem felé

II. A vágy ereje, vagy a szerelem mennyisége

 Valószínűleg hiányzik

(hiányzó alapismeretek)    =1

csaknem közömbös   = 2 befolyásolhatatlan

Hideg                                = 3

hűvös                = 4  gyakorlás, óvás,

langyos              = 5   nevelés,

meleg ~ - ' = 6  szuggesztió által

igen meleg = 7   befolyásolható

forró                  = 8    elfojthatatlan

szenvedélyes = 9   (nehezen, vagy se-

vad sóvárgás =10   hogy sem uralható)

A „vágyerősség" skálája, mint látjuk, tíz fokozatból áll, a valószínű hiánytól a vad sóvárgásig. Egy másik skála a vágy irányultságának kvótáit méri a saját, vagy a másik nemre vonatkozólag, tíz fokozatban. Ezekre három példát említ:

I. A „teljes férfinél" és a „teljes nőnél" a másik nemre irányuló vonzalom tízemeletes oszlopa áll szemben a saját nemre irányuló vonzalom alig három emeletével. Ez utóbbiak igy alig észrevehetőek.

II. A „kettős lelkűeknél" mindkét oszlop hétemeletes, továbbá

III. a „teljes urningoknál" a „teljes férfivel" ellentétes konstelláció található (tízemeletes a saját nemre irányuló és háromemeletes a másik nemre irányuló vonzalom oszlopa).

Az I. és a  III. csoportot illetően Hirschfeld kizárja a befolyásolás lehetőségét, csupán a II: nál lát erre némi sanszot:

Valójában azonban sokféle átmenetre kell számítanunk, s a jelzett három eset tényleg csak példa a két végletre és a pontos középre. Ezek körül a való életben végtelen sok árnyalat lehetséges.

Ezzel a 10 pontos sémával Hirschfeld eltávolodott a merev kategóriák korábbi, zavaros sokaságától és differenciált látásmódot tett lehetővé. Ezt aztán hamarosan más szerzők is hálásan átvették, így pl. Ludwig Frey,. aki „A rejtély férfiai" címmel a homoszexuálisokról mint az „átmenet embereiről" beszélt és a következőket írta:

„Az észrevétlen átmenet törvénye uralkodik ugyanis a nemi élet széles körében is... Ahogyan egyetlen ember sem hasonlít teljesen fiziognómiailag másokhoz, ugyanúgy nemileg sem lehet teljesen hasonló... Joggal mondhatjuk, éppolyan sok nemi hajlam van, mint ahány ember.”.

Ennek illusztrálására Frey simán gördülő skálákat készített, amelyeken a „virilitás" (férfiasság) igen fokozatosan megy át a „muliebritás"-ba (nőiesség). Az „uming"ot aztán valahol az átmenet közepe táján helyezi el. Ulrichs túlhaladása itt egyértelmű, ám annak eredeti tévedését Hirschfeld és Frey egyaránt kritikátlanul tovább cipeli. Az erotikus hajlamnak a nemi szerepmagatartáshoz való önkényes hozzákapcsolása folytatódik: a homoszexuálisan cselekvő vagy érző férfiakat valahogy elnőiesítik, női megfelelőiket pedig valahogy elférfiasítják, a homoszexualitást valaha a hibás nemi szereppel hozzák tisszefüggésbe. Eszerint a homoszexuális férfiaknál hiányzik a valódi férfiasság, a hasonló nőknél pedig az igazi nőiesség. Ehelyett valahol, talán az agyukban, bennük rejlik - még ha egészen különböző adagolásban is - a másik nem érzülete.

Mármost különösen Hirschfeld pontosan tudta, hogy vannak teljesen férfias férfiak, akik ugyanolyan férfias férfiakhoz vonzódnak, s ez a megfigyelés tulajdonképpen az egész hipotézis hamisságát bizonyithatta volna. Itt azonban ő is, mint mások és mint már Ulrichs is, egy logikai kacskaringóval segített magán: ez a hajlam eleve a nőiesség kifejezője, s így bizonyítéknak elegendő, még ha egyébként annak nyomát sem lehet találni. Ulrichs szerint (szabadon): „Egy férfi nem szerethet egy másik férfit, s ha mégis ezt teszi, akkor nem igazán férfi, hanem női, vagy legalábbis e téren elnőiesedett lelke van."

A férfinak ez a „nőiessége" tehát mindig per defnitionem és a priori már pusztán a homoszexuális hajlamának megléte által bebizonyosodott, s így más bizonyíték tulajdonképpen fölösleges volt. Annál is inkább, mert sokaknál még elnőiesedett testformák és mozgások is megfigyelhetők voltak. Ami az eredeti tézist csak megerősítette.

Ám kifejezetten Hirschfeldnek jutott az a kutatósors, hogy egy szexológiailag új emberkategóriát fedezett fel és nevezett meg - a transzvesztitákat. Ezeknél olyan férfiakról és nőkről volt szó, akik előszeretettel öltözködtek a másik nem szokásai szerint, s azok beszédmódját és gesztusait is utánozták. E nagyon nőies férfiak és férfias nők közül nagyon sokan azonban nem várt módon a másik nemhez vonzódtak erotikusan, sőt, közülük sokan megházasodtak.

Azonban ez sem hozta Hirschfeldet és kortársait zavarba. Hiszen az „egyéb lelki tulajdonságok" voltak itt a döntő tényezők. Férfi transzvesztiták pl. a döntő ponton megintcsak többé vagy kevésbé nőiesek vagy férfiasak, vagyis homoszexuálisok vagy heteroszexuálisok lehettek. A férfiak nőies viselkedése és a nők férfiassága tehát azonosnemű vagy másnemű beállítottságuktól függetlenül léphetett fel.

Végeredményben tehát itt a nemi szerepet és az erotikus hajlamot egymástól függetlennek tartották, s így az ismeretek valódi fejlődésének most már semmi sem állt útjában. Azonban ez a jó kezdet nem folytatódott kielégítően, mielőtt a náci diktatúra véget vetett a német, s aztán a többi európai szexológiának. Hirschfeld utolsó szava ez ügyben az 1926-ban megjelent „Geschlechtskunde" című könyvének az a vázlata, amely az ezzel kapcsol tos elképzeléseit igen jól és tömören összefoglalja.

       AZ EMBER  MINT  FÉRFI ÉS NŐ

A nemi különbségek - fokozati különbségek.

I. A nemiszervek,

II. más testi tulajdonságok,

III. a nemi vágy,

IV, más lelki tulajdonságok.

         INTERSZEXUÁLIS VÁLTOZATOK

I. Hermafroditizmus, mint a nemiszervek interszexuális képződménye,

II.  androgynia, mint más testi tulajdonságok interszexuális keverékformája,

III. metatropizmus, biszexualitás és homoszexualitás, mint interexuális vágy-    variánsok,

IV. transzvesztizmus, mint egyéb lelki tulajdonságok interszexuáhs kifejeződése.

Ma már ugyan kicsit másként és differenciáltabban látjuk a dolgot, de alapjában  véve Hirschfeld sémája ebben az általános és absztrakt formában mai ismereteink szerint sem mondható alapvetően tévesnek. Ugyanis egész sor olyan szomatikus és pszichikus tényezőt tartalmaz, amelyek az egyén neme és nemi élete szempontjából fontosak, s helyesen mutat rá, hogy itt mindig csak fokozati különbségekről van_szó, és hogy tényezők, mint egymástól függetlenek, különböző kombinációkat és variációkat hozhatnak létre.

A kutatás mai állásának megfelelő, hasonló áttekintés alapjában még mindig Hirschfeld megfogalmazásait követhetné. A jelenségek ugyan kicsit másként lennének osztályozva és részben másként megnevezve, de fokozatos jellegük és egymással való esetleges függetlenségük itt is hasonló lenne.

       AZ EMBER SZEXUALITÁSA:  ALAPVETŐ  SZEMPONTOK

       A testi nem (szexus)

A testi nem lényegében egy ember férfiassága vagy nőiessége.

Ezt öt testi kritérium alapján lehet meghatározni: kromoszomális nem, gonadális nem, hormonális nem, külső és belső nemiszervek. .

Az emberek olyan mértékben férfiasak vagy nőiesek, amennyiben a férfiasság vagy nőiesség testi kritériumainak megfelelnek.

A legtöbb ember mind az öt kritérium szerint egyértelmüen férfias vagy nőies.

Egy kisebbséget azonban nem lehet egyértelműen besorolni; testük férfias és nőies vonásokat egyaránt mutat (hermafroditizmus).

     Nemi szerep (genus)

A nemi szerep lényege az emberi viselkedés maszkulin vagy feminin jellege.

Ezt bizonyos lelki tulajdonságok alapján lehet meghatározni,amelyeket az egyik nemnél erősítenek, a másiknál elnyomnak.

Az emberek olyan mértékben maszkulinok vagy femininek,amennyiben nemi szerepükkel összhangban vannak.

A legtöbb ember átveszi a testi nemének megfelelő nemi szerepet.

Egy kisebbség azonban nemi szerepében részben ellentmondásba kerül saját testi nemével (transzvesztitizmus), egy még kisebb kisebbségnél pedig teljes szerepcsere történik (transzszexualizmus).

       A szexuális beállítottság

A szexuális beállítottság lényege egy ember heteroszexualitása vagy homoszexualitása.

Ezt a szexuális partnerek megválogatása alapján lehet meghatározni.

Az emberek olyan mértékben heteroszexuálisak vagy homoszexuálisak, amennyiben a másik, vagy a saját nemükhöz vonzódnak erotikusan.

A legtöbb emberben kialakul a másik nembeli partnerek egyértelmű előnyben részesítése.

Egy kisebbség azonban mindkét nemhez vonzódik (biszexualitás), egy még kisebb kisebbséget pedig főleg azonos nemű partnerek vonzanak (homoszexualitás).

       AZ EMBER SZEXUALITÁSA:  PÉLDÁK

• Férfias - maszkulin - heteroszexuális

Ez az ember aztán összhangban van a „tipikus" férfiről alkotott elképzelésünkkel.

     Férfias - maszkulin - homoszexuális

Egy férfi nemű ember, aki maszkulin nemi szerepet vett át, homoszexuális beállítottságot   is kialakíthat. Ez az ember valószínűleg semmilyen téren nem különbözik más, „tipikus" férfiaktól, kivéve egyetlen dolgot: a szexuális partner megválasztását.

     Férfias - feminin - heteroszexuális

Egy férfi nemű ember női nemi szerepet is elfogadhat.

Végső esetben egy ilyen ember sok mindent megkísérelhet („nem-átalakító" műtétet beleértve), hogy testét feminin énképével összhangba hozza.

Amennyiben ez az ember erotikusan férfiakhoz vonzódna, úgy őt heteroszexuálisként kellene kezelnünk.

       Férfias - feminin - homoszexuális

Egy férfi nemű ember szélső esetben női nemi szerepet vehet át és mindent megpróbálhat, hogy testét feminin énképével összhangba hozza.

Amennyiben ez az ember erotikusan nőkhöz vonzódik, úgy szexuális beállítottságát csak homoszexuálisnak nevezhetjük.

       A NEMI SZEREP

• Különbséget tettünk:

• - a nemi szerep (a férfi vagy a női szociális szerep) és
• - a szexálís beáIlítottság (a férfi vagy női szexuális partnerek előnyben részesítése) között.
• A nemi szerepnek azonban két aspektusa van:
• 1. Ahogyan kifelé hat és
• 2. ahogyan belül átélik.
• Ezért pontosabban megkülönböztetjük:
• - -- a nemi szerepet (a férfi és női szociális szerepet)
• - -- és a remi identitást (önmagunk férfiként vagy nőként történő besorolását).

A tulajdonképpeni intellektuális zökkenő Hirschfeld áttekintésében különösen a kísérő szövegének az a két feltételezése volt, miszerint mindez valami velünk született dolog, és a homoszexuális hajiamnak mégiscsak valami hiányos, tévesen adagolt, vagy felcserélt férfiassághoz, iIietve nőiességhez van köze. Így a homoszexualitás végső soron valami szomatikus, biológiailag meghatározott dolog, mint a hermafroditizmus és a testi androgynia nemi keverékformáí,'amelyekkel sematikus vázlatában is implicite összehasonlítja. Másrészt a transzvesztizmussal való összehasonlitás megintcsak egy veleszületett nemi szerepcserére, vagy szerepkeveredésre utal. Egyszóval Hirschfeldnél a homoszexualitás_biológiai kategória marad, amely a másik három, említett kategóriához hasonlóan a teljesen férfias és nőies közötti közbülső fokozatra utal.

Azonban már Hirschfeld korában is voltak kritikusok, akik őt hevesen bírálták. Erich Meyer orvos például így írt 1929-ben:

„Hirschfeld köztes fokozatokról szóló tanításának is kettős veszélye van. Egyrészt a homoszexuálisok számára. Nézete szerint ugyanis ők különleges emberek. Ez elkülönüléshez és az elmagányosodás érzéséhez vezet, amely aztán könnyen kapcsolódik a csökkentértékűség érzéséhez... A homoszexuálisok ellenfelei azonban az ilyen köztes fokozatokban, ha nem is született bűnözőket, vagy fogyatékosokat, de mégiscsak muzeumi állatokat látnak, akiket nem vesznek komolyan.

Hirschfelddel együtt úgy véljük, hogy a homoszexualitás a homoszexuális egyén sajátossága, vagyis személyíségében gyökerezik és teljesen ebből ered - alkatilag meghatározott, amennyiben a pszichikum is alkatilag meghatározott. Azt azonban elutasítom, hogy a pszichikus funkciókat maradéktalanul és végérvényesen a test anatómiai-fiziológiai funkciói által meghatározottaknak tekintserri.”

Meyer nem beszél a homoszexuálisok férfiasságáról vagy nőiességéről, és viselkedésük semmilyen szomatikus magyarázatát nem fogadja eI. Sőt, utal e viselkedés esetleges, spontán  változásaira:

„Már hallom az ellenvetést, hogy biszexualitásról van szó. Nem akarok szavakon vitatkozni. Ám egy dolog bizonyos ilyen esetekben: Ezeknek az embereknek kifejezetten homoszexuális beállítottságuk volt. Később aztán ez heteroszexuálisra változott. Ennek az ellentéte is előfordul. Ezek az esetek végső soron csak azzal magyarázhatók, hogy itt tisztán lelki folyamatokról van szó. A homoszexualitás testi meghatározottságának tana ezeket az eseteket sohasem magyarázza meg.”

<Szexológiai  dokumentumok>    <A történelmi háttér>    <A viselkedéstol a lényegig – kétszer oda és vissza>    <A homoszexualitás „feltalálása” a  19.században>    <A homoszexualitás hatálytalanítása  Kinsey  által>  <Homoszexuális újjászületés a modern melegek mozgalmában>    <A kritikai szociológia újabb dekonstrukciója a homoszexualitásról>