Etnológiai jegyzet

Tiltott szexuális viselkedés és nemi erőszak

Felnőtt személy szexuális érintkezése gyermekekkel: Etnológiai jegyzet

Captain James Cook
 (1728 -1779),
az angol felfedezőt egy tradicionális esemény megtekintésére invitálták Tahitin - profik által bemutatott nyilvános nemi közösülésről volt szó, ebben az esetben egy férfi és egy prepubertás kislány között. A helyi szokásokat tiszteletben tartva a kapitány nem avatkozott közbe, s nem fejezte ki helytelenítését. Lásd még itt.

Amikor az etnológusok az írásbeliség előtti kultúrákban felfedezték, leírták és elemezték felnőtt személyek szexuális érintkezését gyermekekkel, rájöttek, hogy nyugati koncepcióik nem mindig érvényesek. Modern definícióik a gyermekkorról, serdülőkorról és felnőttkorról, a beleegyezési korhatárról, sőt még a „szexuális érintkezésről” sem illettek bele az Európán kívüli nép valóságába. Sok ezek közül mindenfajta szexuális kontaktust tiltott olyan partnerek közt, akik közt jelentős a korkülönbség, de némelyik megengedte vagy akár meg is követelte azt, bizonyos körülmények között. A legnyilvánvalóbb és legelterjedtebb példa erre az olyan lányok megházasítása, akik épphogy elérték a pubertást. A férjek többnyire felnőtt személyek voltak, néha idősebb serdülő fiúk. (Valójában ez a gyakorlat sokáig a nyugati országokban is megtalálható volt.) Azonban egyes társadalmakban bátorították is a nagyon fiatal lányokat, hogy felnőtt férfival közösüljenek. Például, amikor Cook kapitány Tahitire érkezett, őt és legénységét meginvitálták egy felnőtt férfi és egy 11-12 éves lány közti nyilvános nemi közösülés megtekintésére (1). Egy afrikai törzs abban hitt, hogy a szexuálisan éretlen lányoknak egy harcos ondójára van szükségük megfelelő fizikai fejlődésükhöz (2). Egyes törzsekben a pubertást elérő fiatal fiúkat arra ösztönözték vagy azt követeleték meg tőlük, hogy egy idősebb nővel essenek át az első nemi közösülésen (3). Végül pedig, sok társadalomban a szülők vagy dajkák stimulálták a csecsemők és fiatal gyermekek nemi szerveit,vagy megtanították őket maszturbálni, amint elérték a serdülőkort (4). (Ez a gyakorlat a középkori Európában is elterjedt volt.)
A jelen kurzus keretei közt ez a néhány példa elegendőképpen alátámasztja az alábbi kijelentést:
A jelenlegi nyugati elképzeléseinket, attitűdjeinket és törvényi szabályozásunkat a felnőtt személyek gyermekekkel való szexuális érintkezését illetően nem osztják ill. osztották mindenhol és minden történelmi korban. Ez persze nem azt jelenti, hogy a modern, iparosodott társadalmunknak át kéne vennie az ókori Görögország, a Kínai Birodalom, a törzsi Afrika vagy a gyarmatosítás előtti Tahiti szokásait. Azt viszont jelenti, hogy tudatában kell lennünk a történelmi kontextusnak, amiben élünk. Ez határozza meg a jelenkori erkölcsi értékeinket, de ez a kontextus változhat, ahogyan értékeink is.

(1) James Cook: Account of a Voyage Around the World
     (Beszámoló egy világkörüli utazásról) (1769)
(2)
Growing up among the Masai
(3)
Sex Training – Instruction of Boys
(4)
Sex Training - Genital Stimulation

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Viselkedés alap-típusai] [Változatai] [Tiltott viselkedés] [Szex gyerekkel] [Prostitúció] [Nemi eroszak] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]