Az utóbbi években nemcsak a női, de a férfi prostitúcióban is észlelhető volt az elektronikus üzleti lehetőségek expanziója. Valójában a férfi elektronikus prostitúció is jelentős iparággá nőtte ki magát, habár közel sem olyan kiterjedt, mint női megfelelője. Megint csak megemlítjük, hogy nem szolgálhatunk a jelen keretek között a téma adekvát megvitatásával, de a következő néhány példával legalább a legfontosabb fejlődési irányokat illusztrálni tudjuk.
Telefonszex
A „meleg” telefonszex hasonlóképpen működik, mint a nők és férfiak között: A hívó telefonos összeköttetésbe kerül egy felvétellel vagy egy élő férfival, akivel a hang útján kommunikálhat. A fizetés módja is azonos: hitelkártya vagy speciális telefondíjak. Ugyanakkor természetesen telefonszex „közönséges férfiak” között is létezik, akik nem számítanak fel díjzást vagy hasonlót egymás számára, habár bizonyos esetekben egy ügynökségnek fizetnek, amiért az biztosította a kapcsolat létrejöttét. Újra megjegyzendő, hogy az újabb mobiltelefonok a gyakorlatot új dimenzió hozzáadásával gazdagíthatják.
Fotók, filmek és videók
Azok az előre rögzített, szexuálisan explicit anyagok az interneten, melyek nem interaktívak, nem igazán illenek a jelen kontextusba. Ezek inkább a pornográfia, mint a prostitúció kategóriájába illeszkednek. Az a tény, hogy a felhasználók fizetnek érte, nem változtat ezen. Vannak bizonyos kivételek, de általánosságban véve a szexuális szolgáltatás és a fizetés között túlságosan közvetett a kapcsolat.
Nem interaktív webkamerák
Egyes élő webkamerás közvetítések szexuálisan explicitek, de nem interaktívak. Ezek ugyanakkor kimerítik a prostitúció fogalmát. A néző nem befolyásolhatja a tevékenységet és nem formálhatja azt kívánságai szerint, de széles kínálatból választhatja ki azt, ami legvalószínűbben elégíti ki szexuális preferenciáit. Aztán hitelkártyával fizet is a szolgáltatásért.
Interaktív és kommunikációs webkamerák
Vannak olyan webkamerás közvetítések is, ahol a férfiak interakcióban állnak férfi nézőikkel. Ezek e-mail-en keresztül, vagy közvetlenül a férfiakhoz intézhetik kívánságaikat, hasonlóképpen egy videókonferenciához. Ebben az esetben kétségkívül a prostitúció új formájával állunk szemben, mely az elkövetkezendő néhány évben meglepő irányokba fejlődhet tovább.
“Meleg” webkamerás ügynökség weboldala Az ilyen ügynökségek kapcsolatot hoznak létre egy férfival vagy férfi párokkal, akik díjazás fejében hajlandók a webkameráik előtt szexuális aktusokat végrehajtani. Ahogy arra az oldalon utalnak, személyes interaktív találkozások is létrehozhatók. (A könnyű azonosíthatóság elkerülése érdekében a nevet és más részleteket megváltoztattunk a hirdetésben, de a tartalom hiteles.) |