Gyakori tevékenység

A szexuális viselkedés tárgyai és alap-típusai

1. Szexuális öningerlés: Maszturbáció

Gyakori tevékenység

Néhány orvosi tankönyvben a maszturbációt csaknem kizárólag ifjúkori tevékenységnek tekintik. Köztudott, hogy sok tinédzser számára valóban a leggyakoribb, sőt, egyetlen módja a szexuális kielégülésnek. Ám ez nem jelenti, hogy csak az emberi szexuális fejlődés korai szakaszaira jellemző, s hogy csak a fiatalok számára „megfelelő”. Egyszerűen arról van szó, hogy a fiataloknak kevés a lehetőségük a közösülésre. Valójában azonban sok felnőtt is maszturbál, a házaspárokat is beleértve. Önmagában az a tény, hogy egy házas egyén maszturbál, semmit sem árul el a házastársi kapcsolatról. Egy férj vagy feleség a rendszeres közösülések mellett is igényelheti és évezheti ezt.
Az idősebb férfiak és nők is újra, jobban érdeklődhetnek a maszturbáció iránt, ha egyedül élnek, vagy ha a partnerük beteg, gyenge vagy más okból alkalmatlan. Ezekben és sok más esetben a maszturbáció a közösülés pótléka lehet, ami csökkenti a feszültséget, működteti a testet, stimulálhatja a fantáziát és karban tartja a szexuális kapacitást. Végül pedig a maszturbáció igen fontos lehet a valamilyen fogyatékossággal élők számára, akiknek nagy segítséget nyújthatnak a ma kapható mechanikus vagy elektronikus segédeszközök.

A maszturbáció és a házasélet éves gyakorisága
Mr. C., egy európai férfi, házas és két gyermek apja, feljegyezte szexuális életét, gyermekkorától 67 éves korig.Amint azt a két görbe mutatja, a maszturbáció (piros) volt házassága előtt az egyetlen kielégülési mód, de ez folytatódott a házasélete során is (kék). Mr. C viselkedése nem feltétlenül tipikus. Ám a grafikon megmutatja a férfi szexuális kapacitás tipikus kiugrását a pubertást követően.

[6. Kurzus] [A kurzus leírása] [E kurzus használata] [Bevezetés] [Fejlodése] [Viselkedés alap-típusai] [1. Öningerlés] [2. Heteroszexuális] [3. Homoszexuális] [4. Kapcsolat állatokkal] [Változatai] [Tiltott viselkedés] [További olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]