Kritikai bevezetés - Régi, hallgatólagos feltételezések

1. A „természetes” emberi szexualitás mítosza

A terapeuták, Hippokratésztől egészen Mastersig és Johnsonig, nemcsak a szexuális funkciózavarokat kezelték, hanem a szexuális devianciákat is.

Vagyis:nemcsak helyreállítani, növelni vagy csökkenteni próbálták a szexuális energiákat, hanem szociálisan elfogadható kielégülések felé is terelték, annak a feltételezésnek alapján, hogy ők „a természet kézművesei”, tehát egyszerűen hozzásegítik klienseiket ahhoz, aminek magától, „természeténél fogva” kellene történnie. Tehát minden szexuálterápia első és legnagyobb, hallgatólagos feltételezése, hogy van egy „természettől adott”, egészséges szexualitás, amely csak közbejött akadályok miatt válik diszfunkcionálissá, vagy deviánssá. Viszont, ha az akadályokat elhárítják és károsító hatásukat kiküszöbölik, akkor az ember „természetes szexualitása” automatikusan helyreáll.

A szexuálterápia tényleges gyakorlata azonban azt mutatta, hogy ez a feltételezés nem lehet igaz.