Egy berlini intézet jövobeni szerepe

->Tartalom

3. Egy  berlini intézet  jövőbeni  szerepe

 

Az újjáélesztett szexológiának Berlinben mindenekelőtt a saját, sokáig háttérbe szorított örökségére kell emlékeznie. Amennyiben valóban a Humboldt Egyetemen kezdhetné új életét, úgy különösen azt a kezdeményezést illenék tudatosítania, amely Wilhelm von Humboldt bevezetőben említett tervezetében található. Ebben az „emberi faj függőségének történetéről" szóló írásában a nemek különböző függőségi fokának, a nők viszonylagos kiszolgáltatottságának és a férfiak viszonylagos szabadságának példáján   a prostitúciót, s egyáltalán a nemi életet próbálta vizsgálni és történelmileg megmagyarázni. Humboldt tehát az elsők egyikeként követte már „a hatalom nyomvonalát a nemek viszonyában'.

Ez a célkitűzés később Iwan Bloch számára is ala pvetőnek tűnt a szexológiában. A szexológia tehát I-Iumboldt, Bloch és Hirschfeld értelmezésében elvileg és lényegébena nemi viszonyok tanulmányozása a nemek viszonyának alapján. A „szex" mint a szexológia nevének alkotórésze tehát mindkettőre: a nemre és a nemiségre utal. A prostitúció éppen ezért volt Humboldt és Bloch számára a tulajdonképpeni kulcskérdés. Nemcsak a „természeti" és a „kulturális" aspektusok, a biológiai és szociológiai kérdések kapcsolódnak itt össze, hanem az egyik nemnek a másik általi, hagyományos elnyomása és kizsákmányolása is megmutatkozik. A szexológia ezt az igazságtalan egyenlőtlenséget kívánja megvilágítani, maradiként leleplezni és ezzel megszüntetni. Ahogyan maga Bloch írta: „... a szervezett nőmozgalommal, amely eddig még sohasem fordult elő a történelem során, új korszak kezdődik a prostitúció történetében, mert csak most valósulhat meg az önsegítés és önfelszabadítás egyedül hatékony és perspektivikus elve, amely eddig... a nők jogfosztottsága és hatalomnélkülisége folytán teljesen hiányzott."

Más szavakkal: a nő hagyományos szerepe változni kezd, az alapvető szexuális függőség is lazul, s éppen e történelmi folyamat tanulmányozása teszi lehetővé annak felgyorsítását. Bloch a továbbiakban kifejti, hogy a prostitúciót csak úgy lehet,legyőzni, ha a lényegét történelmileg ragadjuk meg. Am akkor felismerjük sajátosan „nem modern" jellegét, szervezeti gyökereit az antikvitásban, etikai rögzülését a rabszolgatartó társadalom moráljában. Ennek belátása viszont megkönnyíti a nő szexuális önmeghatározását, s új etikát teremt a szexuális egyenjogúság alapján.

Ha azonban az eddigi szexuális függőség történelmi eredetét egyszer felismerjük, akkoraz egyszersmind legyőzhető is lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a prostitúció, hanem az eddig nem vitatott nemi szerepek és családstruktúrák is a történeti kutatás tárgyai lehetnek, s ezzel a szexológia ideológiakritikai irányt vesz. A továbbiakban nemcsak az adatok érdeklik, hanem egyre inkább a tettek; nem a semleges adottságok, hanem a tények, vagyis a dolgok vagy történések, amelyek magukban hordják az emberi cselekvés, akarás, teljesítés és kudarc nyomait. Amit korábban „természetes adottságként, időtlen normaként egyszerűen elfogadtak, az most emberi műként (tettként) ismerhető fel, amely tartalmaz valamilyen történelmi értékelést. Ahogyan az irodalomtörténész fokozatosan kibontja a műalkotás törvényeit és szabályait, ahogyan a jogász a természetjogot a pozitív jogra visszavezeti, ahogyan a közgazdász a tulajdonviszonyokat megfosztja isteni legitimitásuktól, ugyanúgy kell a szexológusnak is a biológiai nemi különbségek egész ideológiai felépítményét megkérdőjelezni. Minthogy azonban ez a kritika sem hivatkozhat történelem feletti normákra, így elkerülhetetlenül a konkrét történelmi szituációban gyökerezik.

A hagyományos szexuális normák történelmileg elkerülhetetlen felbomlása a tulajdonképpeni oka a szexualitás mint kutatási terület bizonytalanságának. A modern kultúra a szexuálist, mint problémát, ugyan láthatóvá teszi, de ugyanakkor megfosztja tényszerű alapjától is, amiben eredetileg gyökerezett. Az elavult kényszerek abban az ütemben tűnnek el, amilyen mértékben az egyénnek saját nemétől független önmeghatározása lehetővé válik. Nemcsak a nemi szerepek változnak, hanem velük együtt a nemek önismerete és kölcsönös átélése is. Az általános, hallgatólagos egyetértés arról, hogy mi a szexualitás, szertefoszlik abban a történelmi pillanatban, amikor az első kritikai kérdések lehetővé válnak. A modern kor a szexuálisat kétféleképpen teszi problematikussá: egyrészt problémának tünteti fel, másrészt elmossa a körvonalait. Így a szexuális modern, változó, sőt paradox jelleget kap. Éppolyan feltűnő, mint amilyen megfoghatatlan - minél érthetőbb a maga folytonos közelségében, annál érthetetlenebb szétfolyó komplexitásában.

Ebből a szituációból ered, ebből él a szexológia. Amely a modern kultúra ideiglenes válasza egy paradox kérdésre, amit önmagának tett fel: a szexuális normák, célok és értékek objektív, nem ideologizált indokoIásának kérdésére. A válasz ideiglenes és az is marad, mert a tudomány itt csak negatív módon járhat el. Hiú remény, hogy értékeket értékmentesen tudunk indokolni. Ám az ideológia kritikájával a szexológia megteszi a tőle telhető legtöbbet a meglevő dogmák aláaknázására, még ha csak természettudományi adatokkal hozakodik is elő. De ahol kultúr- (illetve társadalom-)tudományként, kritikusan elemzi a tényeket, ott igazi szabadságot teremthet mindkét nem teljes kibontakozásához.

Ez a potenciális szabad térnyerés természetesen még nem garantálja, hogy azt ténylegesen is a szabad kibontakozás érdekében használják fel. A hatalom sokféle maszkot hord és minden szerepet játszik, a szerelemét is, sőt a tudományét is. Mindazonáltal a szerelem igazi, kritikus tudománya képes - amennyiben azt szükségképpen profanizálja - a „nemek harcát" mindkét oldal számára humanizálni.

Nyitott kérdés, hogy a tudomány ezt a nemes feladatot valóban meg tudja-e majd oldani. A kételyek változatlanul indokoltak, bár továbbra is reménykedünk. Megmosolyoghatjuk Bloch naivitását, amennyiben azt remélte, hogy a tudományosan megerősített nőmozgalommal fog véget vetni a prostitúciónak. Lesajnálhatjuk Hirschfeld hitét, hogy a tudomány igazságosságot teremt. Elődeink jelentősen túlbecsülték a szellem erejét, s alábecsülték az ellenállást, amit a meglévő azzal szembeszegez. De bármennyire is szerényebb és realisztikusabb lett a mi tudományértelmezésünk, mindenképpen meg kell őriznünk az ő alapvető tervüket a szexológiát illetően... (A szerző a következő két bekezdésben a szexológia leszűkítését és széttagoIását bírálja, majd így folytatja:)

A szexológia fogalmának újabban divatos leszűkítése és leértékelése egyértelműen negatív hatással van a szexológia önértékelésére, és akadályozza kapesolódását saját történelmi gyökereihez. Ez utóbbiak lényege egy kritikai kísérlet, amely a társadalmi viszonyok alapvető reformjára irányult. A szexológia celja a szexuálreform volt, s ezt egy „centrális álláspontból" kiindulva, összpontosított, racionális erőfeszítéssel kívánta elérni -ahogyan Bloch írta. (A szerző a továbbiakban kifejti, hogy a szexológiát nem szabad szétdarabolni, hanem önálló, átfogó szaktudományként kell megőrizni. Befejezésül ezt írja: „Aki nem akarja, hogy a szexológiát Berlinben főszakként és mellékszakként is bevezessük, az ellene van a szexológiának. „Alibi-tanszékre', nem kötelező kurzusokra, mint az egyetem megtévesztő, dekoratív díszeire itt nincs szükség.”

Az új berlini szexológiai intézetről folytatott eddigi vita provinciális színvonala már túlságosan régóta akadályozza a kilátásba helyezett, akadémiai váltóállítást. Annak azonban egyszerűen nem szabad megtörténnie, hogy éppen ebben a városban figyelmen kívül hagyják a határainkon kívüli fejlődést, s mintegy akadémikus pózolással értelmetlenül tovább bohóckodnak. Berlinnek történelmi, földrajzi és praktikus okokból kifolyólag ismét a nemzetközi szexológiai fejlődés élére kell állnia.

 

 

<Szexológiai  dokumentumok>    <A szexológia nemzetközi szervezetstruktúrái>    <Történelmi visszapillantás>    <A  II  világháború utáni fejlodés>    <Egy berlini intézet jövobeni szerepe>