Kritikai bevezetés - Régi, hallgatólagos feltételezések

2. A terápiás pártatlanság mítosza

Egyéni kielégülés és szociális ellenállás
A „természetes szexualitás” hiedelméhez hasonlóan a másik hallgatólagos feltételezés sem állja ki a racionális vizsgálódás próbáját. A terápiás pártatlanságba vetett hit is valójában öncsalásnak bizonyul. Először is a két hiedelem kölcsönösen kizárja egymást. A kritikusan gondolkodó terapeuták ezt mindig tudták és levonták a megfelelő következtetést. Végül is, ha a társadalomnak valóban érdeke lenne az egyének szexuális kielégülése, akkor a szexuális funkciózavarok létre sem jöhetnének, s felesleges lenne a szexuálterápia. Az a tény, hogy mégis szükséges, konfliktust hoz létre a terapeuta és néhány elterjedt szexuális értékítélet között. Ennélfogva azok, akik csak az egyénnek a társadalommal való konformitását segítik, azok nem valódi terápiát, hanem alkalmazkodási tréninget csinálnak. Ám a szexuálterapeutának, mint a szociális kontroll akaratlan ügynökének ez a funkciója zavarja a szabadelvű gondolkodókat. Ők sajnálják a terapeuták gyakran naív próbálkozásait, s megmosolyogják erőfeszítéseiket, mint repressziv intervenciókat, vagy egyszerűen „receptree fölirt szexet”. Bár ez a kritika túlzott, alapvető igazságát minden szexuálterapeutának ajánlatos lenne figyelembe venni, mert első kötelességük mindig a klienseik segítése.