STD prevenció: Viselkedés-változtatás
|
Biztonságosabb szex - Problémák
|
Gazdasági problémák A Nemzetközi Munkaszervezet (ILO) becslése szerint 2004-ben világviszonylatban több, mint 36 millió dolgozó ember volt HIV fertőzött. Ez azt jelenti, hogy a nem távoli jövőben a termelők milliói túl betegek lesznek ahhoz, hogy eredményesen fejlesszék a gazdaságot, s ez a csapás az országok legszegényebb rétegeit érinti legerősebben. Azonkívül: ahogy egyre több munkaerő kiesik a termelésből, az AIDS járvány sok fontos területen az ismeretek és tapasztalat csökkenéséhez vezet, így különösen az oktatás és egészségügy területén. Továbbá a nemek sok országban fennálló egyenlőtlenségének következtében több nő, mint férfi lesz fertőzött. Ugyanakkor ezek a nők, akiktől hagyományos szerepeik teljesítését várják, egyre inkább a beteg családtagjaikat kell, hogy ápolják, így más munkára nem lesznek befoghatók. Ez különösen akkor lesz igaz, ha ők maguk nem kapnak megfelelő kezelést. S ahogy sorvadnak és meghalnak, AIDS árvák milliói maradnak utánuk, akikről senki sem gondoskodik.
Az AIDS ezért munkaügyi szempontból sem hanyagolható el. Tisztán gazdasági szempontból is fontos, hogy a munkaerőt ne csökkentse az AIDS, és minél tovább tudjanak dolgozni. A még létező stigmatizációnak és diszkriminációnak meg kell szűnnie. Az ILO kiadta a Code of Practice-t, amely elfogadása és megvalósítása esetén enyhíthet néhány várható problémát. Mindenesetre az AIDS sok szegény országban már majdnem negativ gazdasági tényezővé vált, s nem kell figyelmen kívül hagyni a növekvő veszélyt. Sőt, az ILO szerint az ügy elhanyagolásának direkt és indirekt költségei jóval nagyobbak, mint a kezelésé.
Szerencsére az AIDS kezelése jóval olcsóbb lett sok szegény országban, ahol a nagy gyógyszergyárak már a korábbi árak töredékéért adnak gyógyszereket. Az ettől felbátorodott Egyesült Nemzetek kitűzte azt a célt, hogy 2005-ben legalább 3 millió beteg kapjon olcsóbb gyógyszereket.
|
|
"3 az 5-ben": "3 milliót kezelni 2005-ben" Tekintettel arra, hogy az AIDS-esetek száma a Föld sok szegény országában növekszik, a WHO és az UNAIDS elindította a "3 az 5-ben" elnevezésű mozgalmat, melynek célja: antiretrovirális terápia biztosítása 3 millió HIV/AIDS-es embernek a fejlődő országokban, 2005 végéig.
|