Ikerterhességek

Fogamzás

Ikerterhességek

A zigota néha két, különálló sejtre hasad szét, s aztán ez a két, új sejt egymástól függetlenül fejlődik és osztódik. Előfordulhat, hogy mindkettő eljut a méhbe, ahol külön-külön ágyazódnak be. Az eredmény: ikerterhesség. S minthogy mindkettő ugyanattól a petétől és spermiumtól származik, az ikrek egyformák lesznek, vagyis azonos neműek és egyéb vonatkozásban is egyformák Az ikrek keletkezése nem feltétlenül a petevezetékben kezdődik, hanem a fogamzás utáni második naptól a tizennegyedik napig bármikor megtörténhet. Így a blastocista még a beágyazódás során is széthasadhat és két külön embrióvá nőhet.

Az ikerterhesség két példája
A. Az egypetéjű ikrek főtuszai azonos neműek és egyetlen méhlepényen osztoznak. Egyetlen külső membrán veszi körül mindkét magzatburkot.
B. A testvérikrek főtuszai különböző neműek lehetnek. Két méhlepény és két külön magzatburok van, mindkettő külön membránnal rendelkezik.
 

Igen ritkán többszörös ovuláció is előfordul, vagyis több petesejt egyidejű kibocsátása. Ha ezek a peték megtermékenyülnek, akkor ikerterhességekre is sor kerülhet. Az ilyen terhességből született ikreket testvérikreknek nevezik. Ha három ilyen gyermek születik, azok hármas ikrek, ha ennél is több, akkor négyes ikrek, ötös ikrek – és így tovább. Minthogy mindegyikük különböző spermiumok által megtermékenyített, különböző petesejtekből származik, különböző neműek lehetnek, s nem hasonlítanak jobban egymásra, mint általában a testvérek.

[2. Kurzus] [A tanfolyam leírása] [A kurzus használata] [Bevezetés] [Fogamzás] [Történet] [Az élet kezdete?] [Nincs végleges válasz] [Petesejt és spermium] [Koitusz] [Megtermékenyítés] [Osztódás] [Beágyazódás] [Ikerterhességek] [Terhesség] [Szülés] [Meddoség] [Fogamzásgátlás] [Abortusz] [Kiegészíto olvasmányok] [Ellenorzo kérdések]