A nem - A nemiség alapveto komponensei
|
A harmadlagos nemi jegyek kialakulása
|
A képre klikkelni
|
Ahogyan a testi nem a differenciálatlan embriótól a nemileg érett emberig sok éven át tartó, fokozatos fejlődéssel éri el teljes kifejlődését, éppúgy fejlődik fokozatosan a nemi szerep is, annak külső megjelenésével együtt -- vagyis a tanult nemmel és annak belső átélésével, tehát a nemi identifikálódással. Bár minden újszülöttet elsődleges nemi jegyei alapján azonnal vagy az egyik, vagy a másik nembe sorolnak, s környezete ennek megfelelően kezeli, de hogy ez mennyire hatékony, az csak később mutatkozik meg. Mindenesetre a nőként, vagy férfiként történő szexuális identifikálódás többnyire már a kisgyermekkorban lezárul. Ennek külső megnyilvánulása azonban a szülők, rokonok, barátok stb. hatására teljesen hazug, vagyis „megjátszott” lehet. Tehát előfordulhat, hogy egy gyermek a tőle elvárt lányszerepet játssza, s közben ugyanakkor mégis fiúnak érzi magát. De ennek fordítottja is lehetséges. A legtöbb gyermeknél persze nincsenek ilyen problémák. Náluk a kifelé mutatott nemi szerep és a belső nemi azonosulás ugyanannak az éremnek két oldala, s nem ellentétes egymással. Mindenesetre a gyermek biológiailag nőies vagy férfias jellege az évek során mindig a nőiesség vagy férfiasság pszichoszociális dimenzióivel egészül ki. Ez az újszülött korban kezdődő fejlődés is újra felerősödik a pubertásban. Ekkor ugyanis elvárják a fiataloktól, hogy „igazi nők”, ill. „iogazi férfiak” legyenek.
|
|
|