Szexuális  attitüdök  online kérdőíves vizsgálata

Dr. Szilágyi  Vilmos

 

Abstr.  A  WHO  Ajánlásainak megfelelően  a szerző összeállított egy  26  kérdésből álló  kérdőívet,  amelynek  az interneten  (több nagy weblapon)  hozzáférést biztosított  2009 augusztusa és 2010 márciusa között,  A  projekt  célja a magyar  felnőtt  lakosság  szexuális attitüdjeinek felmérése,  elsősorban az értelmiségiek körében.  Minden kérdésre  4-5  előre megadott válaszlehetőséggel,  de ezektől függetlenül, szabadon is lehetett válaszolni.  A  kérdésekre  1132-en válaszoltak;  ezek közül – ismétlődések stb. miatt - 1100 került feldolgozásra.  A  válaszok  változatos képet mutatnak a  kérdezettek  szexuális kultúrájának  színvonaláról.

 

Előzmények és célok

Az Egészségügyi Világszervezet  2000-ben kiadott, a  szexuális egészség védelmére kiadott Ajánlásaiban szerepel, hogy a társadalom támogassa  a szükséges kutatómunkát és a szexuális viselkedéssel kapcsolatos  „statisztikai felügyeletet”, a szexuális kultúra megőrzése és fejlesztése érdekében.  (In:  Szilágyi V. (szerk.):  Szexológiai dokumentumok.  2004. 142-143. old.)  Ebből következően rendszeres felmérésekre lenne szükség, amelyek megbízható adatokat biztosítanának a szexuális viselkedéssel kapcsolatos problémákról, azok okairól és tényezőiről.  A  fontosabb  tényezők közé sorolhatók  mindenekelőtt a köztudatban leginkább elterjedt szexuális attitüdök, vagyis azok a vélekedések és szexuális beállítottságok, amelyek a viselkedés irányításában döntő szerepet játszanak. 

A  szexuális attitüdök vizsgálata terén azonban  hazánkban nagy elmaradás mutatkozik egyes nyugati országokhoz képest ( lásd pl. Lief, H. & L. Payne, 1975, Kluge, N. & M. Sonnenmoser, 2002 etc.), ami egyértelműen összefügg a szexológia tudományterületeinek hazai fejletlenségével és háttérbe szorult helyzetével.  Magát a szexuális viselkedést és annak inkább biológiai jellegű veszélyeztető tényezőit is csak érintőleg vizsgálták egyes gyógyszergyárak, orvosok és szociológusok. (Lásd pl. Forrai J. 1998, Tóth L. 1996, Buda B.  2000, Szilágyi Gy. 2001  etc.)  Megállapították például, hogy  a nemi úton terjedő fertőzéseken kívül egyre terjednek a szexuális funkciózavarok is;  ugyanakkor az érintettek ritkán fordulnak szakorvoshoz vagy szakpszichológushoz.  Az okokat illetően azonban általában csak feltételezésekig jutottak.  Nyilvánvalóan hiányoznak az okok feltárását célzó, szexuálpszichológiai és  -szociológiai vizsgálatok, ami főleg szakember-hiánnyal és kapacitás-hiánnyal magyarázható.

Mindezek alapján szükségesnek mutatkozott egyebek közt  (sőt, elsősorban)  a szexuális viselkedés irányításában fontos szerepet játszó attitüdök minél szélesebb körű  vizsgálata.  Az alapvető szexuális attitüdök  ugyanis feltárják nemcsak az egyének szexuális ismereteinek és tájékozottságának  mértékét és színvonalát, hanem szexuális viselkedésük világnézeti, értékrendi, morális alapjait is.  Jelentős szempont, hogy a begyüjtött adatokból  kiderülhet a férfiak és nők, a különböző életkorúak és iskolai végzettségüek közötti különbség.  Amiből viszont értékes következtetések vonhatók le  egy megalapozott szexuálpolitika számára.

A  kérdések és a főbb válaszlehetőségek összeállításában  néhány, részben hasonló célú, külföldi és hazai vizsgálaton kívül  saját, korábbi vizsgálataimra  támaszkodhattam.  Olyan attitüdöket válogattam össze, amelyek alapvetően jellemzőek a megkérdezettek viszonyára a szexuális viselkedés két fő területén:  a nemi szerepekben és az erotikában.   Ezek a következők:

 

1.  A hagyományos „szex-tabu” továbbélésének mértéke;  a szexuális kommunikáció igénye, lehetősége és képessége. Hipotézisem szerint a kommunikáció igénye erős, de a lehetőségek és képességek gyengék.

2.  A  szexuális „felvilágosultság”  mértéke;  a szemlélet és értékrend konzervativ, vagy liberális jellege.  Hipotézisem szerint a szemlélet és értékrend még elég konzervativ és előítéletekkel terhelt.

3.  Egyéni szexuális problémák előfordulása és azok értékelése;  a  szaksegítség esetleges igénye. Valószínűleg sok a megoldatlan probléma.

4.  A  szexuális viselkedés ösztönösségének vagy tanulhatóságának alap-attitüdje, és a tanulás lehetőségeinek értékelése. Hipotézis:  az ösztönelmélet túlsúlya.

5.  Szexualitás és szerelem kapcsolódásának alap-attitüdje,  és a szexuális kielégülések igényszintje.  Valószínű, hogy a többség összekapcsolja a kettőt. (Főleg a nők.)

6.  A  maszturbációval, a pettinggel és a közösülések megkezdésével . kapcsolatos alap-attitüd.  Hipotézisem: a többség mindhármat korlátozottan fogadja el.

7.   A ritkább szexuális orientációval  (homoszexualitás)  kapcsolatos alap-attitüd.  Valószínű a nagyjából fele-fele arányos megosztottság.  

8.  A    meztelenséggel,  nudizmussal és a pornográfiával kapcsolatos attitüd.  A többség elutasító attitüdjét feltételezem.

9.  A  prostitúcióval kapcsolatos attitüd.  Kb. fele arányú elfogadását feltételezem.

10.  Az  antikoncepcióval és a művi abortusszal  kapcsolatos attitüd.  Hipotézis:  feltételekkel a többség mindkettőt elfogadja.

11.  A  házasság  jellegével, problémáival és jövőjével  kapcsolatos attitüd.  A többség valószínűleg a hagyományos monogámia híve.

12.  A féltékenységgel és a nyitott házassággal kapcsolatos attitüd.  Fele-fele arányú megosztottságot feltételezek.

13.  A nemek „szexuális természetét”, kultúráltságát és az ún. „szexuális forradalmat” értékelő attitüd.  Hipotézisem szerint teljes fogalomzavar valószínűsíthető e téren.

 

Természetesen a felsoroltakon kívül is vannak még fontos szexuális attitüdök, de a szakirodalom és szakmai tapasztalataim alapján számomra ezek tűntek a legalapvetőbbeknek.   

 

       A  felmérés metodikája és mintája 

 

A  megadott válasz-lehetőségeket úgy alakítottam, hogy azok nagyjából egyenlő arányban tükrözzék a vallásos-konzervativ és a felvilágosult-liberális szemléletmódokat.  Ugyanakkor arra is törekedtem, hogy a kérdések és válaszlehetőségek sora  ne legyen hosszú;  bárki számára érthető legyen,, s az esetlegesen eltérő válaszaikat  majdnem terjedelmi korlátozás nélkül is leírhassák mindegyik kérdésről. 

Komoly problémát jelentett a kérdőív eljuttatása minél több (biológiai értelemben)  felnőtt, magyar állampolgárhoz.  A  kérdőív kinyomtatása és postai szétküldése,  vagy kérdezőbiztosok révén történő kitöltetése anyagi fedezet híján szóba sem jöhetett.  A szexológiai vizsgálatokat nemcsak nálunk,  de a gazdagabb, nyugati országokban is erősen hátráltatja a pénzhiány;  ezért ott is egyre inkább az internetet veszik igénybe.  Ezért az interneten történő megjelenésre előkészített kérdőívet a  Google   Dokumentum-tárában sikerült elhelyezni és egy webcímmel elérhetővé tenni a saját és több, más  honlapon  (továbbá a Magyar Pszichológiai Társaság, valamint a Magyar Családterápiás Egyesület levelező-listáján kívül néhány pszichológus kolléga honlapján is. De egy országos gyermek- és ifjúságvédelmi konferencia legtöbb résztvevője is megkapta e-mailben).  Igy néhány hónap alatt  (2009 augusztusa és 2010 márciusa között) igen sokan, névtelenül kitöltve visszaküldték az említett dokumentumtárba. 

A  beküldött kérdőívekben található válaszokat aztán különböző statisztikai eljárásokkal kellett feldolgozni.  Ebben egy kollégám,  Füredi Krisztián volt segítségemre (akinek ezúton is köszönetemet fejezem ki).   A  statisztikai kereszt-táblák alapján kezdődhetett meg  a függő és független változók korrelációinak értékelése. Az utóbbiak a következők: 1. Neme, 2. életkora,  3. iskolai végzettsége,  4.  családi állapota  és  5. világnézeti / vallási beállítottsága.

Az  1100 fős minta ugyan nem reprezentativ a felnőtt, magyar népességre nézve;  a részvétel azonban  az internet hozzáféréssel rendelkezők között teljesen véletlenszerű volt és gyakorlatilag szinte minden néprétegre kiterjedt.  Jellemzőnek mondható a minta nemek szerinti megoszlása:  a válaszolók mintegy  75%-a nő, és csak kb. 25%-a  férfi. Ilyen arány más, hasonló felmérésekben is gyakran előfordul.  Ez egyébként szemléletesen tanúsítja, hogy a nemi élet pszichikus és kapcsolati oldala a nőket sokkal inkább érdekli, mint a férfiakat. A minta különben azért figyelemre méltó, mert jórészt magasabb iskolai végzettségű vagy épp tovább tanuló egyénekből, vagyis értelmiségiekből – tehát közvélemény-formálókból – áll, így az adott mintánál jóval szélesebb rétegeket képvisel.

A százalékos arányokat többnyire kerekítettem,  a 0,5%-tól eltérőket lefelé vagy fölfelé. Minthogy a válaszolók gyakran több válaszlehetőséget megjelöltek, az egyes válaszarányok összesítése  a legtöbb esetben meghaladja a 100%-ot;  ám ugyanakkor a nem válaszolók aránya is kiderül. 

 

  Eredmények 

 

1.Kommunikáció a szexualitásról.   Az első   kérdés válaszai sorolhatók ebbe a kategóriába. Arra a  kérdésre, hogy  „Szokott-e beszélgetni valakivel  a  szexualitásról?”,  hat megadott válaszlehetőség közül választhattak.  Alig 7% válaszolta, hogy „Nem szívesen, inkább kerülöm a témát”:  Többnyire a fiatalabb és alacsonyabb képzettségű,  vallásos nők 10%-a  viszont  „beszélgetne róla, de nincs kivel”:  ezt  döntően a fiatal  (30 év alatti)  hajadonok válaszolták.  Ugyanakkor közülük sok  (3,5%)  „zavarba jönne, ha valaki szóba hozná”.  Ezzel függ össze, hogy  3%-uk „Inkább névtelenül, pl. internetes fórumokon”  beszélgetne  a szexről valakivel;  ők többnyire magasabb iskolai végzettségű nők.  Nem sokkal jobb a helyzet a válaszolók  egyharmadánál  (33%), akik  „csak egy-két azonos nemű baráttal”  beszélgetnének szexuális témákról.  Ők legnagyobbrészt megint a  fiatal és stabil partner nélküli nők. A válaszolók fele  (51%) viszont legalább a partnerével „elég rendszeresen”  beszélget a szexről;  számuk nagyjából egyformán oszlik meg a nők és férfiak között  (főleg a képzettebbeknél, akiknek van partnerük).  Ezek az arányok azt mutatják, hogy  a szexuális kommunikáció még eléggé a szexuáltabu hatása alatt áll, és csak az intimkapcsolatokban kezd oldódni. Az ilyen kommunikáció igénye erős ugyan, de lehetősége és képességei korlátozottak.

Jól illusztrálja ezt néhány  (csak a minta 18%-ánál előforduló), a megadott válaszlehetőségektől független, saját tapasztalaton alapuló válasz: 

„Viszonylag nyíltan, leginkább barátokkal, de ezek között vannak férfiak és nők is. Jó hallani másoktól, ha esetleg hasonló problémáik  vagy jó tapasztalataik vannak.”    „A szexualitásról általában nem beszélgetek. A saját szexualitásomról akkor beszélgetek, ha szükségét érzem, azzal, akire tartozik, egyébként nem beszélek róla, hanem művelem. A mások szexualitásáról akkor beszélek, ha megosztják velem a problémáikat.”  „Általában a mai napig tabu a téma az ismerőseim legalább 80 százalékánál.  Az emberek  nem mernek őszinték lenni ezzel a témával kapcsolatban.”      „Beszélgetnék róla, de a partnerem nem társ ebben.”     „ Nem tudok róla beszélni. Szeretném ezt a társalgási nyelvet megtanulni.”

 

    2. A  szexualitást általánosan  értékelő attitüd.  A  második kérdés válaszai  az egyéni értékrendszer  általánosító, társadalmi és közvéleményt tükröző álláspontjára engednek következtetni. („Mennyire tartja fontosnak a szexualitást úgy általában?”)  A válaszolók majdnem egyharmada  (a nők 31%-a, a férfiak 26%-a)  szerint, akik között főleg fiatal és vallásos nőket találhatunk – „ezt nehéz eldönteni, mert egyénileg igen különböző”.. Közel kétharmaduk (a nők 57%-a, a férfiak  67%-a) szerint viszont  „ez az egyik legfőbb örömforrása az emberi életnek.”  Ez a vélemény főleg a képzettebbeknél és a 40 év alattiaknál dominál, jellemzően a férfiaknál nagyobb arányban.  Ehhez képest eltörpül azok aránya, akik szerint  „sokan túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki”  (10%);  vagy „a fontossága főleg abból adódik, hogy sok bajt okoz”  (4%).  Némileg meglepőnek tűnik azonban – tekintettel arra, hogy a nők többsége hagyományosan az anyaságot tartja a nő „hivatásának” --, hogy alig 2-3%-uk szerint azért fontos a szexualitás,  „mert ezáltal születhetnek gyermekek”. Az attitüd  mindenképpen eltolódni látszik a konzervativtól a liberális szemlélet felé, bár a döntés elől kitérők jelentős aránya, a „semleges objektivitás”  preferálása  szemléleti bizonytalanságot tükrözhet.

Saját tapasztalatai szerinti választ a minta kb. 12%-a adott,  többek közt ilyeneket:

„A lelki tisztaságot előbbre tartom - de elismerem, hogy a nagy átlag életét a szex és a pénz mozgatja.”       „ Elvileg a szexuális vágyakozás jelentené a legfőbb motivációt az élni akaráshoz. Ha azonban a nemi vágyakat könnyen és gyorsan (akár már tizenéves korban is)  ki lehet elégíteni, az ember motiválatlanná, kiégetté és életunttá válik.”       „20 eves fejjel a legfontosabb dolog az életben, az en esetemben az a formája, amelyik társul egy masik ember iránti érzelmekkel, szeretettel, csodálattal.”  

 

3.   Egyéni szexuális problémák előfordulása  és „súlyozása”;  vagyis  a saját szexuális egészségi állapottal kapcsolatos attitüd.  A válaszokból az derül ki, hogy a  többségnek vannak ilyen problémái.  Ezeket a nők 14%-a és a férfiak 15,5%-a  jelenleg a legfőbb problémájának tartja.  „Egyéb problémák mellett sokat foglalkoztatják”  a nők 27%-át és a férfiak 30%-át.  Nem elhanyagolható azok száma sem, akiknek ugyan „vannak ilyen problémái, de nem ér rá velük foglalkozni”;  ilyen a nők 5%-a és a férfiak 6,5%-a. 

Ez a háromféle, az egyéni szexuális problémák létezését elismerő, bár azokat eltérően súlyzó attitüd a nők 46%-át és a férfiak 52%-át érinti.  Ezzel szemben a nők 49%-a és a férfiak  45%-a azt válaszolta, hogy „jelenleg szerencsére nincsenek ilyen problémái”. Mindkét nemnek néhány százaléka nem válaszolt a kérdésre;  kitérésük arra utal, hogy nem tudják  (vagy nem merik) eldönteni:  vannak-e szexuális problémáik, vagy nincsenek   Szakmai tapasztalatok alapján kicsit meglepőnek tűnhet, hogy  épp a nőknek lenne kevesebb szexuális problémájuk, mint a férfiaknak.  Felmerülhet a gyanú, hogy a nők kevésbé tudatosítják, vagy ismerik el saját szexuális problémáikat.  De az a tény , hogy a férfiaknak nagyjából ugyanannyi, személyes szexuális problémájuk van, mint a nőknek,  egy kiegyenlítődési tendenciáról tanúskodik     S ezen a téren nincs lényeges különbség köztük, sem életkori, sem iskolázottsági vagy egyéb szempontból.  Sajnos, a szaksegítség igénye nem derült ki a válaszokból.

A válaszolók  11%-a adott „saját tapasztalatai szerinti”  választ, pl. ilyeneket:

„Egy új párom van, akivel nagyon csodálatos a szexuális élet, de beszélni róla sokkal nehezebb, pedig azt is szeretnénk. Nem tudom, hogyan közelítsek ehhez a témához, hogy ne legyen kínos a beszélgetés.”   „Azért nincsenek, mert nincs partnerem évek óta. Bár nyilván ez is probléma.”    „ Ha magammal jóban vagyok, felszabadulok a stressz és a gátlások alól, akkor örömforrás. Sajnos, ritkán adódik ilyen pillanat.”      „Házasságomban nem működik a szexualitás, igazából soha nem volt kielégítő (részemről, vágy hiányában), de van egy működő kapcsolatom, ami részben épül csak a szexualitásra. Ott megtapasztaltam, hogy a vágyammal nincs semmi baj.”

 

4. Az „ösztönösség”  vagy tanulhatóság  alap-attitüdje.  Ez azért „alap-attitüd”, mert  alapjában meghatározza a szexualitáshoz való viszonyunkat az, hogy biológiailag meghatározottnak,  vagy külső hatások, tehát tanulás révén  irányítottnak tartjuk-e a szexuális viselkedést.  Épp ezért ezt a szexuális műveltség alapkérdésének tekinthetjük.  Jellemző, hogy a válaszolók jó egynegyede  (a nők 27%-a és a férfiak 26%-a)  szerint a szexuális viselkedés „alapjában ösztönös, velünk születik, jön magától”.  De ugyanez a szemlélet nyilvánul meg azoknál, akik szerint  „csak azt kell megtanulni, hogy mit szabad és mit nem”.  Vagyis a tanulásnak alárendelt szerepet tulajdonítanak, bár ez már elmozdulást jelent a tanulás szerepének felismerése felé a nők 9%-ánál és a férfiak  14%-ánál.  A  válaszolók közel egyharmada  (a nők  31%-a és a férfiak 32%-a)  szerint ugyanis  „sokfélesége miatt ez a kérdés  nehezen dönthető el”. 

Itt nem világos, hogy mire gondolnak a „sokféleségen”,  Egyrészt talán a vélemények sokféleségére;  másrészt arra, hogy  egyes esetekben az ösztönösség, máskor pedig a tanult viselkedés dominál.  Azonban elfelejtik, hogy amit ösztönösnek gondolnak, az is tanult viselkedés  (csak épp nem tudatos).  A  szexológiailag megalapozott, korszerű  választ  („Az állatoknál ösztönös, de az embernél egyértelműen tanulandó”)  a nők  27%-a és a férfiak  34%-a választotta.  Ami elég jelentős különbség a nemek között, s ez arra utalhat, hogy a nők kissé konzervativabbak, mint a férfiak, legalábbis eme alap-attitüd terén.  Ugyanakkor figyelembe veendő, hogy ezt a választ főleg az idősebbek és a képzettebbek adták, mindkét nemnél.

Egy-két jellemző  válasz, saját tapasztalatok alapján:  „Alapvetően ösztönös, illetve jó, ha hagyjuk, hogy az legyen. Azonban az aktuális partnerrel mindenképp van egy összetanulás + a szexuális viselkedés jó, ha gazdagodik (külső és belső ingerekre egyaránt), mindenképp van benne tanulás is.”  „Genetikailag kódolt viselkedésminta, de az empátiát, az egymásra figyelést igen is tanulni kell.”  „ Amikor elvesztettem a szüzességemet, a partnerem erre csak utólag jött rá, mert nem voltam nagyon ügyetlen. Pedig nem voltak segéd irodalmak akkor nekem. Ebből gondolom, hogy elég ösztönös, de érdemes róla olvasni és tanulni is. Én is ezt tettem.”

 

A  szexuális viselkedés tanulhatóságának témájához tartozik az a kérdés is:  hogyan lehet ezt megtanulni?   Az ezzel kapcsolatos attitüd  a szexuális kultúrával kapcsolatos igényszintről   tájékoztat.  Ami természetesen szorosan összefügg az ösztönösség vagy tanulhatóság alap-attitüdjével.  Az öt, előre megadott válaszlehetőség közül  az elsőt  („Épp az a probléma, hogy sem a szülők, sem az iskola nem tanítja”)  a nők 22%-a és a férfiak 29%-a választotta, vagyis nagyjából a minta negyede.  A különbség arra utal, hogy a férfiak valamivel jobban hiányolják és jobban igényelnék a szexualitással kapcsolatos információkat.  Ennek némileg ellentmond  az a válasz, amit a nők 9%-a és a férfiak 15%-a adott:  „Ezzel nem kell sokat törődni, mindenki megtudja valahonnan”.  Az ilyen válasz ugyan nem tagadja a tanulás lehetőségét, de teljesen a véletlenre, az esetleges és ellenőrizetlen hatásokra bízná.  A  válaszolók jó egytizede tehát nem ismerte fel az intézményes oktatás és tanulás jelentőségét.   Azt viszont már többen (a nők 17%-a és a férfiak 30%-a)  felismerték, hogy  „mostanában főleg a pornográfiából tanulják a szexet a fiatalok”. Itt is meglepő, hogy majdnem kétszer annyi férfi ismerte ezt fel. A  válaszból, sajnos, nem derül ki, hogy jóváhagyják, elfogadják, vagy elutasítják ezt a helyzetet. Mindenesetre elég kevesen (a nők 13%-a és a férfiak 17%-a)  jelölte meg azt a választ, hogy „nyugati példák nyomán az iskolákat kellene erre kötelezni”. Ennek az attitüdnek a mellőzésében a hiányosan ismert „nyugati példák”  és az iskolák működésével szembeni bizalmatlanság is tükrözőzhet. Viszont lényegesen több nő (53%-uk, szemben a férfiak  43%-ával) értett egyet azzal, hogy  „szexuális tanácsadásokat kellene szervezni, szakemberekkel, tanfolyamokkal”.  Az a tény, hogy a válaszolók több mint egyharmada  (36%-a)  mellőzte ezt az attitüdöt, nyilvánvalóan összefügg a szexuális viselkedés ösztönelméletének elterjedtségével

 Saját, egyéni tapasztalatuk alapján  a válaszolók kb. 20%-a tett megjegyzést,  például ilyeneket:   

„…a pár együtt tanulja meg, de az internet is segíthet ebben.”     „Szerintem sok embernek lenne szüksége tanácsadásra, meg jó szakemberek segítésére. de a mi társadalmunk még nem érett meg erre.”       „A pornó a legrosszabb. Alapvető, a nemi szervek izgalmi állapotáról lehet belőle tapasztalatokat szerezni, de az igazi, kellemes, változatos, türelmes, odaadó szexualitás  ezekben a filmekben nem fedezhető fel.”        „Alapvetően ösztönösnek tartom, de rendkívül fontos emellett, hogy a partnerek tanuljanak egymástól, egymásért. Ehhez persze sok-sok prüdériát le kellene vetkőzni az embereknek.”      „Tantárgyként kellene oktatni az iskolákban.”      Fel kell oldani a tévhiteket, stb.   Az iskola erre nem megfelelő, mert a tanárok nincsenek felkészülve a kérdésekre, és nem kellően nyitottak.” 

 

5.   Szexualitás és szerelem kapcsolatának alap-attitüdje.    Négy, előre megadott válaszlehetőség állt rendelkezésre arra a kérdésre:  „Mennyiben tartja szorosan összetartozónak a szexuális viselkedést és a szerelmet?”  A  nők  34%-a és a férfiak  24%-a választotta azt, hogy  „szerelem nélkül nem tartom elfogadhatónak a szexuális kapcsolatot.”  Az arányok különbözősége egyértelműen jelzi, hogy a nők sokkal kevésbé tudják elfogadni a szerelem nélküli szexuális kapcsolatot, mint a férfiak.  De összességében az egyharmados, egynegyedes arány  arról tanúskodik, hogy mindkét nem többsége bizonytalan ebben, vagy hajlamos szerelem nélkül is a szexuális kapcsolatra.  Vagyis egyre többen kezdenek reálisabban látni ebben a kérdésben.  Ezt még inkább megerősíti, hogy a második válaszlehetőséget  („A  szexuális viselkedés szerelem nélkül is örömet és kielégülést jelenthet”)  a nők  42%-a és a férfiak 50%-a választotta.  Ezt kiegészíti, hogy a nők 28%-a és a férfiak  38%-a szerint „jó szexuális kapcsolat barátságon és rokonszenven is alapulhat”.  Ami egyrészt azt jelenti, hogy  pl., ha egy házasságban elmúlt ugyan a szerelem, de megmaradt a baráti viszony, vagy ha  a partnerek „csupán” barátilag viszonyulnak egymáshoz,  akkor is lehet kielégítő szexuális kapcsolatuk.  Ugyanakkor  a nők 16%-a és a férfiak 20%-a  szerint  „a szerelem szexuális kapcsolat nélkül is igen nagy és felemelő élmény”.  Ami szintén azt húzza alá, hogy a szerelem és a szexualitás önmagukban is helytálló értékek, amelyek nem feltételezik egymást  (s kapcsolatuk többnyire ugyan pozitiv, de lehet negativ is).  

 A válaszlehetőségektől függetlenül elég sokan utaltak saját tapasztalataikra.  Ezek közül néhány:    „A szex szerelem nélkül állati, szerelemmel emberi..... de igazán tartósan szerelemben maradni csak beteljesedő szexuális kapcsolatban lehet.”     „... igaznak tartom azt a nézetet, hogy hosszabb szexuális kapcsolatból szerelem alakulhat ki, elmélyülhet a kapcsolat, és örülök neki, hogy így működik a világ.”      „Számomra elkülönül. Fantasztikusnak élek meg sokszor egy szinte idegennel folytatott együttlétet is.”       „A szexualitás attól jó , mert azzal tesszük , akit szeretünk. De nem ítélem el azokat , akiknek ehhez nem kell érzelmi kötődés. Ők másképp gondolkodnak.”  

A  válaszok és megjegyzések arra utalnak, hogy  szerelemre is, és  szexuális aktusokra is  egyaránt szükségük van a nőknek és a férfiaknak.  Ám a kettő közül inkább csak az utóbbit lehet „rendszeresíteni”, tudatosan megtervezni és létrehozni.  (Bár a szerelem jelenléte vagy hiánya ezt különböző mértékben befolyásolhatja.)  Ezért a szexuális igényszint felmérése érdekében indokoltnak tűnt egy  kérdés beiktatása arról, hogy  „milyen gyakorisággal tartja szükségesnek a szexuális kielégülést?”  Itt öt válaszlehetőség állt rendelkezésre.  Ezek közül a túlnyomó többség  (a nők 74%-a és a férfiak  71%-a)  azt a sztereotipiát választotta, mely szerint „a rendszeres és kielégítő nemi élet a párkapcsolatok egyik alappillére”. (Sőt, a 40 és 60 év közöttieknél ez még több:  80%.)   Az ezzel lényegében ellentétes választ, amely szerint „a párkapcsolat  (házasság)  sikere nem a gyakori nemi életen múlik”  csupán a nők 10%-a és a férfiak  13%-a  választotta.  Különböző nézőpontokból mindkettő a valóságot tükrözi, tehát elfogadhatónak és korszerűnek tűnik. De hasonló a helyzet azzal a kitérő jellegű válasszal, miszerint „ez az életkortól is függ;  ifjúkorban gyakrabban, később ritkábban”.  Itt elég nagy különbség mutatkozott a nők  (9%) és a férfiak (25%)  válaszai között;  aminek oka, sajnos, nem derült ki.  Talán azzal függ össze, hogy a nők fiatalon kevésbé igénylik az erotikus kielégülést , mert többnyire lassabban jönnek bele;  később viszont, amikor a férfiaknál már ritkul ennek igénye, a nőknél ez nem történik meg (legalább a menopauzáig).  Ugyanennek a válasznak  egy hasonló változata, hogy „kölcsönös szerelem esetén mindketten gyakran igényeljük, de aztán egyre ritkábban”.  Ebben már sokkal nagyobb az egyetértés a nők (15%) és a férfiak (13%)  között.  Ez a válasz a szerelem jelentőségét hangsúlyozza a párkapcsolatban.  Egy eléggé elterjedt sztereotipiát  („A férfiak általában gyakrabban igénylik, mint a nők”)  viszont  a nők kevésbé  (10%)  fogadnak el, mint a férfiak  (18%).  Ez meglepő módon eltér a feltételezett, általánosan helyeslő  választól.   A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a férfiak és nők igénye a szexuális együttlétekre  mennyiségileg is igen gyakran  eltér egymástól  (legalábbis a 40 év alattiaknál). 

Mindezt a saját tapasztalat alapján beírt válaszok is megerősítik.  Ezek néhány példája:   „A férfiak gyakrabban igénylik, pedig magjuk visszatartásával és a nő minél minőségibb kielégítésével a szexuális összhang nagyban változna. Magyarországon sajnos katasztrofális a szexuális kultúra.”     „A fontos az összhang, nagyjából mindkettőnknek ugyanannyi legyen elég, illetve legyen megengedett az önkielégítés, az orgazmus nélküli játékok is. És szabadjon azt mondani, hogy tök jól el vagyok heti egy szexszel.”       „ Azt tapasztalom,hogy 50 éven felül is rendszeresen igénylem a szexet de a nehéz élethelyzetekben inkább nem kezdeményezek. Férjem kevésbé igényli.”

 

6.   A maszturbációval, pettinggel és közösülések  megkezdésével kapcsolatos  alap-attitüd.   Az ezzel foglalkozó három kérdés közül az első a  maszturbációval kapcsolatos attitüdre irányult.  A negativ, elutasító válaszlehetőségeket alig néhány százalék jelölte meg.  Közülük az elsőre  („Régen károsnak, bűnnek tartották, de ma is veszélyes és egészségtelen”)  a nők 2%-a és a férfiak 4,5%-a szavazott.  Ez az arány csak azért figyelemre méltó, mert hipotézisem szerint a nők sokkal inkább idegenkednek a maszturbációtól, mint a férfiak.  Az aránynak az lehet a magyarázata, hogy a véletlenszerű minta felnőttekből állt, akik között  a nők már tapasztalhatták, hogy maszturbációval biztosabban kielégülhetnek, mint a közösülésben;  a férfiak viszont többnyire koitusz-centrikusak, s gyerekesnek tartják a maszturbációt.  A másik negativ válaszlehetőséget  („Tizenéves fiúknál átmenetileg elfogadható, de később már nem”)  csak a nők 2%-a és a férfiak  3%-a jelölte meg.  Mindkét nemnél nőtt azonban  egy kompromisszumosan negativ sztereotipia  („Felnőtteknél is csak akkor indokolt, ha nincs partnerük”)  elfogadásának  aránya:  a nők 6%-a és a férfiak 10%-a jelölte ezt be.  (Itt magasabb arányt feltételeztem, de a 60 éven felülieknek is csak  16%-a jelölte be.)   Viszont meglepően magas arányban  (a nők 76%-a és a férfiak  80%-a)  jelölték be a korszerű választ: „Mindkét nemnél és bármikor természetes módja a nemi életnek”.  Sőt, a válaszolók kb. egyharmada  (a nők 35%-a és a férfiak 30%-a)  ezt még azzal a válasszal is kiegészítette, hogy az önkielégítés „lányoknál elősegítheti az orgazmuskészség kialakulását és fejlődését.”

Ezek szerint a maszturbációs attitüddel  nincs különösebb probléma hazánkban.  Ezt sokan saját tapasztalataikra hivatkozva is megerősítették, például így:          „Semmiképpen nem helyettesít egy kapcsolatot, de minden életkorban, mindkét nemnél érthető lehet. Károsnak csak akkor tartom, ha elveszi a motiváltságot a párkereséstől illetve ha olyan beidegződésekhez vezet, ami aztán gátol egy kapcsolatban.”      „Belém is neveltek ezzel kapcsolatos bűntudatot, és azt hiszem, a mai napig sem sikerült megszabadulnom tőle.”   „Úgy tapasztaltam, tudtam gyerekoromban, hogy: nem nagyon szabad, bár nem is tilos! Most úgy gondolom, nem szégyen, legyen az bárki, aki csinálja, :házas, egyedűl élő nő vagy férfi, persze diszkréten!  Ettől eltekintve, mégis a kisfiam ilyen dolgaihoz nem tudom, hogy álljak hozzá, ha én is észreveszek valamit!”       „Elfogadom, partner híján, illetve ha a partnerrel nem sikerül.”

 

A  szóbanforgó alap-attitüddel kapcsolatos, második kérdés a  15-18 évesek közösüléseinek feltételeire  vonatkozott.  (Ez egyben a szexuális nevelésnek is alap-attitüdje.)  Itt hat attitüd közül választhattak, az elutasítástól a teljes ráhagyásig.  Ezek a válaszok gyakoriságának sorrendjében a következők:  A leggyakoribb válasz: „Csak alapos felkészültség, biztonságos  fogamzásgátlás esetén”;  ezt a nők 68%-a és a férfiak 58%-a választotta.  A  férfiak 10%-kal kisebb aránya nehezen magyarázható.  Érthetőbb viszont, hogy mindkét nemnél a magasabb iskolai végzettségűek  69%-ával szemben az alacsonyabb végzettségűeknek csak 46%-a válaszolt ugyanígy.  A másik leggyakoribb válasz „szerelem-centrikus”, amennyiben a szerelem és a  megkívánás kölcsönösségét tartja a közösülés feltételének.  Ezt a nők 41%-a és a férfiak  37%-a válaszolta;  de jellemző, hogy a legfiatalabbak 53%-a, míg az 50 év felettieknek csak 24%-a  fogadta ezt el.  (Ennek hátterében állhat az is, hogy sok fiatal a megkívánást a szerelemmel azonosítja,  az idősek viszont jobban differenciálnak.)  A  harmadik leggyakoribb választ, amely szerint „Ez a fiatalok magánügye”, a nők 20%-a és a férfiak 32%-a fogadta el.  Itt még nagyobb különbség volt a fiatalok  (40%) és a 40 éven felüliek válaszai  (16%)  között.  A nemek és a jelentősen eltérő életkorúak válasz-arányainak különbözösége egyaránt azt mutatja, hogy  a semlegesnek látszó, valójában pedig közömbös és szabados, így szociálisan veszélyes attitüdnek még elég nagy tábora van. 

Ennek látszólagos ellentétét képezik azok a válaszok, amelyek  szigorú korlátokat állítanak a tizenévesek szexuális kapcsolatai elé.  Az egyik azzal az indokkal, hogy a fiatal „még éretlen rá”, ezért semmiképpen sem engedné;  ezzel a nők 8%-a és a férfiak 10%-a ért egyet.  A másik „csak eljegyzés után, leendő házastárssal”  engedné meg. Ezt már csak mindkét nem 1%-a vallja;  mint ahogy azt is, hogy  „csak a szülők hozzájárulásával” kerülhetne rá sor.  Úgy tűnik tehát, hogy elég jelentéktelen kisebbség  tartja magát a hagyományos normákhoz.  Viszont elég sok a közömbös felnőtt, s még több a „szerelem-centrikus”,  aki egy illúzió bűvöletében mindent jóváhagyna.

Ezzel kapcsolatos saját tapasztalataival  kb. 10%-uk egészíti ki mindezt:     „Nem tudok általános választ adni. Alapvetően talán korainak érzem még ezt a kort a közösüléshez, de azt hiszem, hogy ez sokkal inkább egyén-, illetve pár-függő.”       „A biztonságos fogamzásgátlás mindenképpen szükséges. Másrészt nem árt, ha kölcsönös szerelem is van kettejük között-ebben a korban főleg. És bizonyos fajta érettség is kell hozzá. A mai fiatalok egyre könnyebben ugranak bele a szexbe, akár egy-éjszakás kalandokba is.”       „17 voltam, nem kellett volna még.  5 hónap együttjárás után kiváncsi voltam és szerelmes, de nem esett jól.”       Én kibírtam tovább, de most máshogy állnak hozzá a fiatalok, mint ahogy az egész világhoz. El kell fogadnunk, de valahogy oktatni sem ártana őket,” 

 

Az egyéni nemi élettel kapcsolatos attitüd harmadik kérdése az volt:  „Elfogadja-e a közösüléstől eltérő szeretkezési módokat?”   Ez tulajdonképpen a koitusz-centrizmus gyakoriságának és a petting különböző formáinak elfogadottságára irányult.  Ötféle attitüd közül választhattak. A koitusz-centrizmus gyakoriságával kapcsolatos hipotézisemmel ellentétben ezt az attitüdöt  („Nem, mert minden más módot egészségtelennek tartok”)  csupán a nők 3%-a és a férfiak 1,5%-a fogadta el.   A következő, még elég konzervativ attitüdöt  („A nemi szervek simogatását elfogadom, ha nincs mód a közösülésre”)  a nők 19%-a és a férfiak 25%-a   vallotta magáénak.  További lépést jelent a felvilágosultság irányába, hogy a nők 16%-a és a férfiak  24%-a nemi szerve orális ingerlésének elfogadásával is egyetértett.  (Bár a fiatalok 26%-ával szemben a 30 éven felüliek között csak 14%.)  A nemi szervek kölcsönös, orális ingerlését ( a „franciázást”)  „csak nagyon intim és vonzó partnerrel” kedveli a nők 43%-a és a férfiak 40%-a.  Itt érdekes különbség, hogy a legfiatalabbaknak csak 29%-a, az 50 éves felülieknek pedig csak 6%-a hajlandó a kölcsönös, orális ingerlésre.  Az előbbiek tartózkodásában a tapasztalatlanság, az utóbbiakéban inkább a hagyományos szemlélet és az idősödéssel gyakran együtt járó csökkentértékűségi érzés játszhat szerepet.   Végül a korlátozástól leginkább mentes attitüd: „Egy jó partnerrel  az anális szextől sem zárkózom el” – vallja a nők 33%-a és a férfiak  53%-a.  Ez a 20%-os különbség a nemek között  (ami az életkor és a világnézeti beállítottság szerint érthetően szóródik)  mindenképpen azt jelzi, hogy a nők szexuális attitüdjei az anális ingerlés terén jóval visszafogottabbak, mint a férfiaké. De még így is meglepően nagynak tűnik az elfogadás aránya mindkét nemnél.  Sajnos, a  vizsgálat nem tért ki a petting más, esetenként még kritikusabb formáira. (Ami külön vizsgálat tárgya lehetne.)

A megemlített saját tapasztalatok mindezt jól kiegészítik:    „Szerintem  tudatosítani kell a fiatalokban, hogy közösülés nélkül is kielégíthetik egymást.”       „Minden módot próbáltam, helyeslek és élvezek is. Nagyszerű lehetőség testünk, önmagunk és a másik ember megismerésére.”       „Mindig ódzkodtam az orális szextől, aztán rájöttem, hogy élvezem, és nem olyan bűnös és "undorító" dolog, mint amilyennek évekig hittem.”       „Ami két embernek jó,  azt elfogadom, részemről csak az anális szex nem működik.”           „Orális szex oda-vissza, franciázás müködik, anális szex is, de mindez csak nagyon biztonságos és szeretetteljes kapcsolatban.” 

 

7. A szexuális orientációval kapcsolatos alap-attitüd.  Az erre irányuló kérdés így hangzott: „Mi a véleménye az azonos neműek szexuális kapcsolatáról?”  Itt négy attitüd közül lehetett választani, amelyek a teljes elutasítástól a teljes elfogadásig terjedtek.  Az előbbit  („A homoszexuális beállítottság káros és gyógyításra szorul”)  a nők 8%-a és a férfiak 14%-a választotta.  Ez jóval alacsonyabb arány a feltételezettnél;  de azt is mutatja, hogy a homofóbia férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél.  Érthetőnek tűnik, hogy még nagyobb az arány a vallásosaknál (16%), viszont legalacsonyabb a nem vallásosaknál (4%). 

 Jóval megengedőbb, bár nem egészen mentes a homofóbiától az a válasz, amely szerint  „Igy születtek, nem tehetnek róla, de legalább tartsák titokban”. Ez a véleménye a nők 14%-ának és a férfiak  24%-ának.  A nemek attitüdjének aránya itt is hasonló, bár magasabb, vagyis többen próbálják elfogadni azt, amitől azért még idegenkednek.  Még megengedőbb attitüdöt mutatnak azok, akik szerint  „Hátrányos helyzetűek, de joguk van a szexuális kapcsolatokra”, éspedig a nők 25%-a és a férfiak 22,5%-a szerint.  Vagyis a kérdezettek mintegy negyedénél majdnem eltűnt a különbség a nemek orientációs attitüdje között.  Végül pedig az is kiderül, hogy a nők  közül többen tanúsítanak megértést és elfogadást a homoszexuálisan orientáltak iránt, hiszen 57%-uk szerint „Ök is normális emberek, nincs mit szégyelniük”;  míg a férfiaknak csak 48%-a vallotta ugyanezt.  Valószínűleg megtévesztő lenne azt feltételezni, hogy ez az arány az egész felnőtt népességre érvényes, hiszen a minta viszonylag kicsiny, s annak is háromnegyed része nőkből áll.  De a trend világos. Az viszont a vizsgálat hiánya, hogy nem terjedt ki más szexuális orientációkra.

A saját tapasztalatok alapján beírt megjegyzések is érdekesek.  Pl.:  

 „ Ami a hálószobában történik az rájuk tartozik, de nem kell a nagy nyilvánosság elé vinni a dolgot és reklámozni, mert nem az a norma. Pont ezekből kifolyólag ma már elég sok a "divatbuzi".     „A homokosokkal kapcsolatos felhajtást műbalhénak érzem, a homoszexuálist viszont természetesnek (az állatoknál is találni rá példát, és túlnépesedett bolygónknak még előnyös is, ha kevesebben nemzenek gyereket akár ebből, akár másból kifolyólag).”      „Sokáig nem tetszett, mígnem megismerkedtem egy ilyen beállítottságú emberrel, aki segített elfogadni, hisz rájöttem, hogy azon kívül, hogy azonos nemű embert szeret, nincs vele semmi probléma.”.

  

  8.  A meztelenséggel, nudizmussal és a pornográfiával kapcsolatos attitüd. Az ezzel kapcsolatos két kérdés közül az első a nudizmus megítélésére irányult., öt megadott válaszlehetőséggel (és a szokásos, szabad válaszokkal).  Hipotézisem szerint a meztelenség tabu-jellege dominálni fog a válaszokban.  Ez igazolódni látszott, mert a többség  (a nők 64%-a és a férfiak 56%-a)  szerint „Lehet, hogy sokaknak tetszik, de tőlem idegen”.  Az ezzel ellentétes választ („Nagyon egészségesnek tartom, szívesen részt veszek benne”)  csak a nők 7%-a és a férfiak 18%-a jelölte meg.  Mindkét válaszból egyértelműen kiderül, hogy azért a férfiak kevésbé idegenkednek és inkább elfogadják a meztelenséget, mint a nők.  Magyarázó jellegű az a tény, hogy a nők álláspontja, nagyjából megegyezik a vallásosak attitüdjével;  bár az utóbbiaknak 15%-a véli úgy, hogy a nudizmus „erkölcsileg veszélyes, főleg a fiatalokra nézve”, míg ugyanez csak a nők 8%-a és a férfiak 9%-a szerint igaz.  Az életkor ugyancsak jelentősen befolyásolja a meztelenséggel és nudizmussal kapcsolatos attitüdöt: a legfiatalabbak sokkal többen(67%) idegenkednek tőle, mint pl. a 40 év körüliek (40%), bár a még idősebbeknél ismét növekszik az idegenkedők aránya.  Az ambivalens attitüd pozitiv irányú változására enged következtetni egy tárgyilagosságra törekvő válasz („Nálunk is kezd elterjedni, biztosan van jövője”), amelyet a nők 12%-a és a férfiak 14%-a fogadott el.  S hasonló arányban azt is, hogy „szivesen kipróbálnám, ha nem tartanék a hátrányaitól”  (a nők 11%-a és a férfiak 15%-a).  Sajnos, ebből nem derült ki, hogy milyen hátrányoktól tartanak  (talán a megszólástól? Vagy saját szégyenlősségüktől?) 

A meztelenség-attitüd megértését is elősegítik a saját tapasztalatra hivatkozó, szabad válaszok, pl. az ilyenek:  

 „Tőlem idegen, mert fontosnak találom, hogy vannak olyan részek a testemen és párom testén, amit csak mi látunk, az intimitásunk része.”      „Én ellene vagyok, nem tartom ízlésesnek, nincs benne semmi szemérem. Ennyire nem kell nyitottnak lenni. Persze ez az én szubjektív véleményem.”   „…csak azért idegenkedem mert nem szép a testem és szégyellem.”     „ Egyetemista koromban néhányszor kipróbáltam, tetszett.”      „Még nem próbáltam, kicsit szégyellném magam, de nincs kifogásom ellene.”      „Rendszeresen járok a párommal nudista strandokra.”  

   

.A pornográfiával, mint a meztelenség erotikus célú ábrázolásával kapcsolatos attitüd hasonló módon megosztotta a kérdezetteket.  Az öt  válaszlehetőség közül legkevesebben (a nők 6%-a és a férfiak 9,5%-a)  azt fogadták el, amely szerint „A pornográfiát nehéz elkülöníteni az erotikus művészettől”.  Ebből következik, hogy a túlnyomó többség szerint könnyű elkülöníteni a kettőt;  ennek az a valószínű magyarázata, hogy a forgalomban levő pornográf filmek túlnyomó többségében nyoma sincs az erotikus művészetnek.  Ezért könnyen elfelejtik, hogy az erotikus művészetnek ugyanolyan (vagy még fokozottabb)  izgató hatása lehet, mint a pornoipar termékeinek. A többi válaszlehetőséget némi szóródással  a kérdezettek bő egyharmada fogadta el. A nemek válaszai között legnagyobb különbség annál a tételnél mutatkozott, amely szerint”A szexuális kiváncsiság kielégítésével a pornográfiának hasznos szerepe lehet”: ezt a nők 30%-a, a férfiaknak viszont 46%-a helyesli.  Vagyis jóval több férfi ítéli meg pozitivan a pornográfiát, mint a nők. 

Hasonló, bár kisebb az attitüd-különbség annál a tételnél, amely szerint „A pornográfia nem kifogásolható, ha egészséges szexet mutat be”;  ezt a nők 32%-a és a férfiak 38%-a választotta.  (Az 50 év fölöttiek közül viszont csak 15%.)  Még inkább hasonló arányban  (a nők 37%-a és a férfiak 38%-a) ítélik úgy, hogy „legtöbb pornográf mű rossz példát mutat, megalázza, tárgyként kezeli a nőket”.  S végül a nők egy kicsit nagyobb arányban (37%)  értenek egyet azzal, amivel a férfiaknak csak 32%-a, hogy ti. „a pornográfia veszélyeit csak az átfogó szexuális nevelés ellensúlyozhatja”.  Minthogy az utóbbi három választ nemcsak külön-külön, hanem együttesen is sokan megjelölték, úgy tűnik, hogy a vizsgált minta pornográfiával kapcsolatos attitüdje a többségnél korszerű, tudományosan megalapozott.

Ezt a saját tapasztalatra hivatkozások is megerősítik.  Pl.  

 „Bár a pornográfia kifogásolható, az erotikus művészet jótékony hatással lehet, de ehhez is elég érettnek kell lenni.”     „A közösülést mutató filmek nagyon beindítanak engem is. Szóval kétségtelen hatásúak, de a nem heteroszexuális kapcsolatra nem vagyok kíváncsi, attól undorodom.”  „Elérhetetelen teljesítményeket sugall a fiataloknak és hamis képet fest, használata függőséghez vezethet.”    

 

9.   A  prostitúcióval kapcsolatos attitüd.  Kérdésemmel azt próbáltam tisztázni, hogyan vélekednek a prostitúció elterjedtségéről és hatásáról.  A hat válaszlehetőség közül legtöbben  (a nők 47%-a és a férfiak 50%-a)  azzal értettek egyet, hogy  „a prostituáltak többsége kiszolgáltatott, függő helyzetű áldozat, segítségre szorul”.  Ez reális és szociálisan pozitiv attitüdnek számít.  Logikusan következne belőle az is, hogy  „a helyzet tűrhetetlen;  minden eszközzel küzdeni kell a prostitúció ellen” -  ám ezt csak a nők 7%-a és a férfiak 5%-a válaszolta.  (Csak találgathatom, hogy a túl nagy kompromisszumkészség miatt?  Vagy a „minden eszközzel”-t  üldözésként értelmezték?)  Talán bizonyos magyarázatot ad a következő válaszlehetőség  („Ezt az „ősi mesterséget”  betiltani úgysem lehet, de legalább korlátozni kell”), amit a nők 32%-a és a férfiak 27%-a  jelölt meg.  A  további válaszok közül az egyik („Az üzleti szex veszélyei miatt valahogy el kell érni, hogy ne legyen rá igény”)  ismét csak kevesek: a nők 7%-a és a férfiak 12%-a attitüdjét fejezte ki.  Hipotézisem ennél sokkal magasabb arányra számított, hiszen szociálisan ez nagyon is indokolt lenne.

 Valószínűleg kevesen tudják felmérni az üzleti szex veszélyeit, akár a „szolgáltatóról”, akár klienséről, vagy általában a nemek viszonyáról van szó.  Ezt támasztja alá elég sokak attitüdje, mely szerint  „Nem ítélem el, mert egyszerű üzletkötés, amelyben mindkét fél azt kapja, amit vár”.  Ezt a választ jelölte meg a nők 18%-a és a férfiak 31%-a  (vagyis közel kétszerese).  Itt nemcsak a pszichikus következményeket figyelmen kívül hagyó kommercializmus érhető tetten, hanem a patriarchális szemlélet továbbélése is.  (Éspedig nemcsak a férfiak közel egyharmadánál, hanem a nők közel egyötödénél is.)  Az így kirajzolódó, ambivalens kép ellentmondásos és negativ jellegét alig módosítja, hogy a nők 27%-a és a férfiak 40%-a szerint  „A prostituált legyen önálló vállalkozó, aki adót fizet és társadalombiztosítást kap”.  Tisztázandó annak oka, hogy ezt a reális igényt még a nők egyharmada sem fogadja el.

A saját tapasztalatokon alapuló, szabad válaszok színesítik a képet: 

„A prostituált áldozat, a futtatókat kell büntetni.”     „.Véleményem szerint újból divatba kellene hozni a bordélyházakat.”    „A fiatalok közt egyre gyakrabban elmosódik a határ a normális párkapcsolat és a prostitúció között. Iskolai tapasztalat: a "pénzes pasik" megszerzése a cél.”     „…ebben a kérdésben nehezen foglalok állást. Nem szeretem a nők és a férfiak testi kizsákmányolását, de messze még az a világ, amikor majd senki sem kényszerül arra, hogy a testéből éljen.”

 

10.   Az antikoncepcióval és  a művi abortusszal kapcsolatos attitüdöt  két kérdés vizsgálta a kérdőívben.  A  fogamzásgátló módszerekről és azok használatáról szóló kérdésre a legtöbben  (a nők és a férfiak egyaránt  67%-ban)  azt a választ jelölték meg, amely szerint „Az antibébi tabletták és a kondomok ma már biztonságosnak mondhatók”.  Alegfiatalabbak  aránya még ennél is nagyobb, 72%-os volt.  Ebből a tárgyilagosnak tűnő attitüdből azonban még nem derül ki, hogy melyik módszert, milyen arányban és sikerrel használják.  A témával kapcsolatos problémák felismerésére utal az a válasz, amely szerint  „hiába vannak jó fogamzásgátlók, ha sokan nem jutnak hozzá, vagy nem jól használják”.  Ezt a nők 37%-a és a férfiak 34%-a jelölte meg, mint saját álláspontját.  Ehhez viszonyítva a másik három válaszlehetőség a jelek szerint elhanyagolhatónak tűnt számukra.  Még az is, amely szerint a  petting „nemcsak fogamzást gátol, de kielégülést is biztosít a közösülés helyett”;  ezt csak a nők 4%-a és a férfiak 12%-a jelölte meg. 

A nemek attitüdjének ilyen (háromszoros)  különbsége figyelemre méltó és magyarázatot igényel.  Nem elegendő magyarázat, hogy a petting bagatellizálása a hiányos szexuális nevelés következménye, hiszen ez mindkét nemet egyformán érinti.  Vagyis más, mélyebb okok feltételezhetők.  Hasonló a helyzet a másik két válasszal is, ahol kisebb a nemek arányának különbsége.  Egyik: „A családtervezés természetes módszerekkel is megoldható lenne, ha ismernék ezeket”. Ezt  a nők 12%-a és a férfiak 16%-a jelölte meg.  (Lehet, hogy csak ennyien hallottak róla.)  A másik: „Legbiztosabb fogamzásgátlás a közösülés mellőzése (absztinencia)”., amit csak a nők 4%-a és a férfiak 6%-a jelölt meg, mint elfogadható véleményt.  Csak valószínűsíthető, hogy ennek oka a koituszcentrizmus, mint általános sztereotipia, az a hagyományos közfelfogás, hogy a nemi élet közösülést jelent.  (Vagyis kevesek számára nyilvánvaló, hogy a közösülés mellőzése nem azonos a nemi élet mellőzésével.) . 

Saját tapasztalatairól a válaszolók kb. 9%-a írt feljegyzést. Közülük néhány:

„ A hormontablettáknak az én esetemben is voltak hosszútávú hatásai, nem szeretem őket. Az óvszert az adott pillanatban nem kedvelem, de még mindig ez a legegyszerűbb és legbiztonságosabb mód.”   „A jól megválasztott és kevésbé káros tablettát jónak tartom, azt azonban nem, hogy sokba kerül és tudom, hogy vannak akik nem tudják megvenni.”     „kultúráltság kell a partnerek részéről, hogy közös nevezőre jussanak a kérdésben; társadalmi szinten széleskörű tájékoztatás szükséges,”

 

A kérdőív következő  kérdése a fogamzásgátlással szorosan összefüggő terhesség-megszakítási attitüdre irányult, öt megadott válaszlehetőséggel, az elfogadás vagy elutasítás tisztázása érdekében.  Feltételezésem szerint itt is ambivalens válaszokra lehet számítani.  Meglepő volt, hogy az elsőként említett választ („A népesség hazai fogyatkozásának egyik fő oka a sok művi abortusz”)   csak a nők 4%-a és a férfiak  9%-a fogadta el illetve tekintette helytállónak.  Már többen (a nők 12%-a és a férfiak 14%-a)  inkább azzal értettek egyet, hogy „a terhesség megszakítása gyilkosságnak minősül, ezért elfogadhatatlan”.  A legfiatalabbaknál  -- épp úgy, mint a vallásosaknál – ez az arány egészen 22%-ig emelkedett.  Viszont jóval többen (a nők 34%-a és a férfiak  41%-a)  úgy ítélték meg, hogy  „a véletlenül vagy erőszak folytán létrejött terhesség megszakítása érthető” – vagyis elfogadható.

Még liberálisabb attitüdöt mutatott a nők 53%-a és a férfiak  48%-a azzal a véleménnyel, hogy „a létrejött terhesség megtartása vagy megszakítása a pár magánügye”.  Nehezen dönthető el, hogy ez az attitüd semlegesnek és  a szubjektiv döntéseket tiszteletben tartónak, vagy inkább közömbösnek és aszociálisnak nevezhető.  Megnyugtatónak tűnhet, hogy majdnem ugyanennyien (a nők 47%-a és a férfiak 49%-a) egyetértettek azzal, hogy  „megfelelő szexuális nevelés esetén művi abortuszokra alig kerülne sor”.  Szociálisan nyilván előnyös lenne, ha e korszerű attitüd a gyakorlatban is érvényesülne.

Érdemes egybevetni mindezt a saját tapasztalatok alapján adott válaszokkal:

„Bár nem ítélek el senkit, aki abba a helyzetbe kerül, hogy így dönt, saját magamra nézve  csak az életemet  veszélyeztető, nagyon súlyosan fogyatékos, vagy erőszaktevésből fogant magzat esetén tudnám rászánni.”    „A szexuális nevelésen túl fontos lenne a nehéz helyzetbe került lányok, asszonyok lelki és gyakorlati támogatása, szakemberek által. Nem szabadna őket magukra hagyni a döntés meghozatala előtt és után sem.”      „Az abortusz szerintem is gyilkosság, de jól megfontoltan akár jogosan is dönthet  úgy a pár, vagy az anya hogy mégis jobb, ha nem szüli meg a gyereket. Mindenesetre jobb lenne, ha többen döntenének az örökbeadás mellett,”         „Én bevezetném, hogy 18 éves kortól elköttethesse magát egy nő akkor is,ha nincs gyereke.”      „Mindenki maga dönti el, mit választ. A számára helyes döntés meghozatalában és a következmények feldolgozásában kéne segíteni, ítélkezés helyett.”

 

11.  A párkapcsolat jellegével, problémáival és jövőjével kapcsolatos alap- attitüd.  Minthogy többrétegű, igen komplex attitüdről van szó, több kérdéssel vizsgáltam:  például, hogy  milyen jellegű párkapcsolatot tart a legkedvezőbbnek?  Aztán:  mi várható egy intim párkapcsolattól?  Továbbá: milyen alapfeltételei vannak egy jó és tartós  párkapcsolatnak?  Ezzel kapcsolatos másik kérdés:  Van-e jövője a házasság intézményének?  Mindegyiknél 4-5 előre megadott válaszlehetőséggel és saját tapasztalatokon alapuló, kötetlen vélemény-nyilvánítással.  

a)  A  párkapcsolat kívánt jellegének attitüdje.  Hipotézisemnek megfelelően a kérdezettek többsége  (a nők 65%-a és a férfiak 57%-a)  „egész életre szóló, kizárólagos párkapcsoléatot, házasságot”  preferál.  Érdekes és magyarázatra szoruló különbség van a legfiatalabbak 44%-os és a magasabb iskolai végzettségűek 69%-os aránya között.  Jóval kevesebben (a nők 17%-a és a férfiak 22%-a) választotta az „egymást követően több, szerelmi jellegő kapcsolatot”  Ugyanakkor a 20 év körüliek 31%-a választaná ezt;  az életkor növekedésével viszont az aráény folyamatosan csökken, egészen 8%-ig.  Vagyis a fiatalok jóval hajlamosabbak az egymást követő, szukcessziv szerelmi kapcsolatokra.  (Ugyanakkor a vallásos kérdezettek közül csak 14% preferálná ezt, tehát még kevesebben, mint a nők 17%-a, szemben a nem vallásosak 24%-ával.)  Még kevesebben szavaztak „egy állandó és több ideiglenes, hosszabb-rövidebb kapcsolat”  mellett:  a nők 7%-a és a férfiak 16%-a. Jellegzetes, hogy a férfiak aránya több mint kétszerese a nőkének, ami összefügghet a férfiak nagyobb szabadság- és változatosságigényével.  Ez a különbség azonban kiegyenlítődni látszik „az egyéni függetlenséget nem veszélyeztető, változó kapcsolatokat”  preferálóknál, vagyis a nők 11%-ánál és a férfiak 13%-ánál.  Ez ugyan a válaszolók jelentéktelen kisebbsége, de a legfiatalabbaknál 15%-ot, a 40á50 éveseknél 16%-ot is elér.  (A vallásosaknál persze csak 7%, a nem vallásosaknál viszont 15%.) 

A párkapcsolatok jellegének igénye tehát eléggé megosztott, bár még dominál a hagyományos modell.  Ugyanezt tükrözik az egyéni élményekre történő utalások:

„Alapvetően házasság- és monogámiapárti vagyok, de nem igaz, hogy nem vágyok más partnerekre is, és nem tudom kizárni, hogy lesz más is az életemben.”      „nem tudok választ adni erre, pillanatnyilag, a fölsorolt variációkból nekem egyik sem kedvező.”        „Állandó szerelmi jellegű kapcsolatot, ami az egyéni függetlenséget nem veszélyezteti.”     „Az egyéni függetlenséget nem veszélyeztető, változatos kapcsolatot állandó partnerrel.”     „Volt részem több hosszabb és rövidebb kapcsolatban, de számomra mindig is a házasság intézménye volt iránymutató, mindig is családi életre vágytam. Remélem, hamarosan így is lesz.”      

 

b)  Mi várható egy intim kapcsolattól?  A párkapcsolati elvárások négy válaszlehetősége közül a nők 56%-a és a férfiak 69%-a  „rendszeres és kielégítő nemi életet”  vár;  ezt az arányt az életkori és egyéb különbségek nem nagyon befolyásolták. Tipikusnak tekinthető, hogy a férfiak szexuális-erotikus elvárásai érzékelhetően nagyobb arányúak, mint a nőké.  Érdekes, hogy váratlanul megfordul az arány az „életerős, saját gyermek(ek) létrejötte és felnevelése” elvárásánál: a nők 29%-ával szemben a férfiak 37%-a preferálja ezt  (valószínűleg a viszonylag kis, nem reprezentativ mintának köszönhetően).  Viszont kiegyenlítődik a nemek aránya a „segítség az érvényesüléshez, egyéni célok eléréséhez” válasz hasonló mértékű preferálásában (nők 22%-a és a férfiak 23%-a).  Ugyancsak hasonló, bár jóval magasabb a nemek aránya a „biztonság, megbecsülés, barátság és szolidaritás”  elvárása terén:  a nők 76%-a és a férfiak 70%-a szerint.  Ami azért kedvező, mert ez tekinthető az egyik legkorszerűbb elvárásnak. Nem véletlen, hogy éppen a magasabb iskolai végzettségűek választják a legmagasabb (78%-os)  arányban.   

Ezt a képet erősítik meg a saját tapasztalatok említései is:

„Úgy gondolom ez mind együtt és még sok-sok más dolog kell hogy érvényesüljön....”. „Elfogadni, hogy a párunknak is vannak hibái, de azok számunkra elfogadhatóak legyenek - ezt addig kell keresni míg ilyen személlyel nem találkozunk!”     „Szerelem (legalábbis eleinte), azután stabil, mély kötődés, az alapvető elfogadás és elfogadottság érzése.”       „Kapcsolatokra akkor lenne csak igényem, ha rendszeres, gyakori szexre lenne igényem, akkor is csak kényelmi szempontból, hogy legyenek "kéznél" megfelelő partnerek.”       „Amire vágytam volna, soha nem kaptam meg.”.    „Nem értek velük egyet, de saját véleményem nincs erről a kérdésről.” 

  

c)  A jó párkapcsolat  alapfeltételeinek attitüdje.  Az öt megadott válaszlehetőség közül hipotézisemnek megfelelően legtöbben  (a nők 70%-a és a férfiak 74%-a)  a „kölcsönös szerelem és szexuális összhang” tényezőjét választották.  A 30 év felettieknél ez fokozatosan csökkent, egészen 50%-ig (ami eléggé érthető).  Viszont hasonlóan magas volt a „kölcsönösen reális igények és elvárások egymástól” feltételének választási aránya. (Nők 66,5%, férfiak 74%. Ez az arány csak a vallásosaknál volt még magasabb (82%), a 30 éven felülieknél viszont már az 50%-ot sem érte el.)  Kicsit kevesebben tartották alapfeltételnek  a „hasonló világnézet, értékrend és műveltségi szint”  tényezőjét  (a nők 52%-a és a férfiak 57%-a);  vagyis elég sokan figyelmen kívül hagyták e tényező jelentőségét.  Érdekes, hogy az „anyagi megalapozottság, megfelelő jövedelem, lakás stb.”  csak a nők 21%-a és a férfiak 26%-a számára alapfeltétele egy tartós párkapcsolatnak.  A nemek aránya kissé növekszik, de hasonló marad az „érzelmi és szexuális kizárólagosság, egy „harmadik” kizárása” feltétel választásánál: a nők 28%-a és a férfiak 34%-a szerint.  (Ezek az arányok jócskán elmaradnak a feltételezettől.) 

Az attitüd problematikusságát jelzik a teljesen kötetlen válaszok is:

„A szerelem nem feltétele egy házasságnak, de a szexuális összhang, az igen, véleményem szerint.”       „Nem árt persze a hasonló világnézet sem, de nem kizáró ok, ha nincs.”    „Szerelmi alapok, a többi jön magától. Ha szeretik egymást, fejlesztik önmagukat, a kapcsolatot, akkor pénz is lesz, mélység is lesz.”      „ez szerintem egy nagyon nehéz probléma, mert a párkapcsolat nem csak a nemi és érzelmi szálról szól, hanem főképpen a többiről.”     „Ha házasságról beszélünk, akkor az anyagi megalapozottság is fontos.”

 

 c) A  házasság jövőjével kapcsolatos attitüd.  A megadott válaszlehetőségek közül legnagyobb arányban, a nők 52%-a és a férfiak 55%-a szerint „A házasság, mint a család alapja, szükséges intézmény marad”.(A házasságban élők és a vallásosak hasonló attitüdje a 60%-ot is meghaladta.) Bár ez az arány alig több, mint a megkérdezettek fele, s megfelel e sztereotipiával kapcsolatos hipotézisemnek;  a kérdezettek másik fele eltérő attitüdök között oszlik meg.  Azt ugyan kevesen (a nők 4%-a és a férfiak 8%-a) válaszolta, hogy  „túl sok kötöttséggel járó, idejétmúlt intézmény, amelynek nincs jövője”. De a 60 éven felüli válaszolóknál ez már 25%, s a hivatalos statisztikából tudjuk, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot.  De a nők 32%-a és a férfiak 29%-a szerint  (ami a 40 éven felülieknél már 36%-ra, az elváltaknál pedig 38%-ra emelkedik)  a házasság „világszerte válságba került, de új tipusai jönnek létre”.  S ehhez hasonló azok aránya is (a nők 29%-a és a férfiak 32%-a, továbbá az elváltak 47%-a!), akik szerint  „a hagyományos házasság helyébe  egyenrangú partnerek szabad kapcsolata lép”.  Az utóbbi három attitüd együttes aránya ellensúlyozza, sőt megkérdőjelezi az elsőként említett sztereotipiát.

Ennél az attitüdnél is sokan hivatkoztak saját élményeikre.  Közülük néhány:

„Amennyiben jogszabályokat módosítanának svéd modell alapján itthon is átalakulna a férfi és nő kapcsolata minden tekintetben.”      „amig letezik konzervativizmus, addig van jovoje.”       „Partnerek szabad kapcsolata a házasság is, elvégre bármikor kiléphetünk abból is, ezért is találom feleslegesnek, csak egy csomó hajcihő a válás.”       A házasság örök hűség fogadása, aki nem tudja teljesíteni, ne kösse össze életét senkivel, sem polgári, sem egyházi tekintetben.”   „Körülöttem mindenki (magamat is beleértve) elvált. A hagyományos házasság már nem működik.”     „Az én számomra fontos dolog a házasság, de a körülöttem lévőknél mást tapasztalok, így sajnos erre a kérdésre nem tudok válaszolni.”

 

  A szerelem elmúlásának és a szexuális problémák kezelésének attitüdje.  A két említett probléma gyakran együtt jár. Bár többé-kevésbé függetlenek egymástól.  A megadott válaszlehetőségek közül – hipotézisemmel ellentétben – csak a nők 25%-a és a férfiak 30%-a jelölte meg azt, hogy  „ha a problémák tartósan fennállnak, el kell válni és új partnert keresni”. (A legfiatalabbaknál viszont 40%.)  Egy másik, szintén sztereotip jellegű választ  (Meg kell vizsgálni, ki a felelős a problémákért, s rábírni, hogy megváltozzon”)  már csak a nők 15%-a és a férfiak 22%-a fogadott el..  Többen ugyan, de viszonylag mégis kevesen (a nők 27%-a és a férfiak 35%-a) helyeselték, hogy „a szerelem helyett a barátságot kell erősíteni és közös célokért dolgozni”.  Pedig egyénileg is és a párkapcsolat, sőt az egész család szempontjából ez lehetne a legkedvezőbb attitüd.  Ehelyett azonban  viszonylag leggyakrabban külső segítséget várnak:  a nők 51%-a és a férfiak 51,5%-a  szerint „pszichológiai szaksegítséget kell igénybe venni a problémák rendezésére”.  Szaksegítségre valóban sokszor lenne szükség, mert a partnerek képtelenek a konstruktiv, autonóm problémamegoldásra. S inkább beletörődnek kapcsolatuk kiüresedésébe, vagy új partnert keresnek és elválnak.

Ezzel kapcsolatban jóval többen hivatkoztak saját tapasztalataikra. Szemelvények:

„A szerelem helyett a barátságot kell erősíteni és közös célokért dologzni, ám ennek lassan úgy is az lesz a vége, hogy majd el kell válni és új partnert keresni.”      „. Az a tapasztalatom, ha a felek összeillenek, akkor a  szerelem elmúltával is őszintén szeretik és tisztelik egymást, ilyenkor az esetlegesen felmerülő szexuális nehézségeket tudják és akarják is orvosolni.”        „. Én háromszor lettem újra szerelmes a páromba 15 év alatt. A nem szerelmes idők mélyítést jelentenek, közös utat a kapcsolat egy másik dimenziójába,”       „Ha elmúlik a szerelem és a szex is akadozik az a kapcsolat végét jelenti.”     „Nem szeretnék még ebbe belegondolni sem!...”

 

12.                A féltékenységgel és nyitottsággal kapcsolatos attitüd.  A négy válaszlehetőség itt is szembeállítja a konzervativ és a tudományosan megalapozott felfogást.  Hipotézisemnek megfelelően az előbbiek kaptak túlnyomó többséget.  Ezek két variánsa csak árnyalatokban különbözik.  Legtöbben  (a nők 45%-a és a férfiak 42%-a, de a 30 év alattiak mintegy 50%-a)  azzal értettek egyet, hogy „Vetélytárs vagy félrelépés gyanúja esetén jogos a féltékenység”.  Mindkét nem további 20-21%-a pedig azzal, hogy „Aki igazán szerelmes, az féltékenyen őrzi szerelmét”. A legfiatalabbaknál ez a válasz is jóval gyakoribb:  34%.)  Az adatok azt is mutatják, hogy a nők valamivel hajlamosabbak a féltékenységre, mint a férfiak  (amit szociálisan hátrányos helyzetük magyaráz).  De azért elég sokan  (a nők 35%-a és a férfiak 41%-a)  felismerik, hogy „a  féltékenység betegség, ami tönkreteszi a kapcsolatot”.  A legfiatalabbaknak ugyan csak 20%-a jutott erre a felismerésre, de az életkor növekedésével párhuzamosan ez az arány egészen 75%-ig növekszik.  Azt viszont csak egy törpe kisebbség (a nők 8%-a és a férfiak 6%-a) ismeri fel (vagy el), hogy  „a mai, férficentrikus társadalomban a féltékenység leküzdhetetlen”. Valószínűleg hozzájárult ehhez a válaszlehetőség elnagyolt, pontatlan fogalmazása, amely tulajdonképpen jóváhagyja a féltékenységet, mint leküzdhetetlent; holott csak nehezen leküzdhetőnek kívánta feltűntetni, legalábbis a patriarchális társadalmi berendezkedés miatt. (Amely viszont megváltoztatható.)

Az egyéni tapasztalatra hivatkozó bejegyzések itt is nagyban színesítik a képet:

„  Én nem voltam féltékeny, csak utólag, amikor elhagytak egy másik nőért… de ez is csak a ragaszkodás, és a birtoklási vágy egyik megjelenési formája.”      „A féltékenység véleményem szerint egy természetes érzés és viselkdésforma, aminek helye van egy egészséges párkapcsolatban, bár könnyen elmozdulhat patológiás irányba.”   „Egy olyan szerelmi kapcsolatban, ahol az egyik fél jobban kötődik a másikhoz, a féltékenység érthető.”     „Én is féltékeny típus vagyok, de igyekszem kezelni ezt magamban.”   „Indokoltnak semmilyen esetben nem tartom. A kapcsolat biztonságának veszélybe kerülésekor szokott megjelenni - nálam féltés és szorongás formájában. De az talán nem féltékenység...?

 

 Az egyenrangú, nyitott párkapcsolat  értékelő  attitüdje.  Minthogy ez az attitüd szorosan összefügg a féltékenységgel kapcsolatos attitüddel,,  hipotézisem szerint itt is a konzervativ nézetek lesznek túlsúlyban.  Öt válaszlehetőség állt rendelkezésre  (+ a szokásos, szabad válaszok).  Nem meglepő, hogy mintegy 50%  (a nők 47,5%-a és a férfiak 52%-a)  számára  „nem világos, hogy a nyitottság mit jelent és meddig terjedhet”;  így aztán sokan nem is tudtak érdemben állást foglalni.  Valószínű, hogy az egyenrangúság fogalmát is korlátozottan értelmezik és nem terjesztik ki pl. a szexuális viselkedésre.  Tény, hogy az egyenrangúságot és a nyitottságot is többféleképpen lehet értelmezni, s ezek nemcsak eltérőek, hanem ellentétesek is lehetnek.  A tájékozatlanságot és az előítéleteket pedig jóformán senki sem próbálja megszüntetni.  Nem csoda, hogy a minta kb. 10%-a mindegyik válaszlehetőséget kihagyta.  A többi válasz aránya pedig nagyon megoszlott.  A nők  35%-a és a férfiak 36%-a)  szerint  „az egyéni szabadság mértékében meg kell egyezniük a partnereknek”.  Ez korszerű álláspontnak tűnik, bár az egyéni szabadság területei és mértékének igényei homályosak és relativak.  S valószínűleg ritkán fordul elő, hogy nemcsak általánosságban és hallgatólagosan, hanem konkrétan is megegyeznek az egyéni szabadság mértékében (nem is szólva arról, hogy az igények idővel változhatnak, így módosítani kellene a megegyezést). 

Elvileg is elég kevesen értenek egyet azzal, hogy  „egyenrangú partnerek ne sajátítsák ki és ne korlátozzák egymást”  (a nők 11%-a és a férfiak 14%-a),  vagy hogy  „a házastársak, mint egymással szolidáris jó barátok, szabad emberek maradhatnak”  (a nők 13%-a és a férfiak 15%-a).  Ezek ugyan jól hangzanak, de szintén többféleképpen értelmezhetők.  Az a korszerű attitüd viszont, amely szerint  „a hűség nem azonosítható az érzelmi és szexuális kizárólagossággal” , a nők 11%-a és a férfiak 14%-a  kivételével elutasításra talált. Nem meglepő ugyan, hogy a vallásosaknak csupán 9%-a, míg a nem vallásosak 15%-a fogadta el, de az már inkább, hogy a 60 éven felüliek aránya 42%.

Mindez plasztikusan tükröződik a saját tapasztalatokra hivatkozásokban:

„Úgy gondolom, hogy a hűség igenis egyenlő az érzelmi és szexuális kizárólagossággal.”     „Én néha megcsalom a párom,de ha kiderülne,hogy ő is megcsal,,vagy csak a gyanú felmerülne,,nagyon rosszul esne nekem.”       „Az egyenjogú és a nyitott házasság nem szinonímák. Legyen egyenjogú, de egy házasság, amint nyitottá válik, elveszíti értelmét, azt, ami miatt megkötötték.”         „Éz csak akkor járható, ha mindkét félnek erre van igénye. Ha viszont kölcsönös és őszintén saját elhatározás van benne, működhet.”      „Kivételesen kiegyensúlyozott és diszfunkcióktól mentes lelkivilággal kell rendelkeznie a két félnek ahhoz, hogy egy nyitott kapcsolat működőképes legyen.”

 

13.                A nemek szexuális beállítottságát, kultúráját és az ún. „szexuális forradalmat”  értékelő  attitüd.  Ezeket három kérdés szondázta. 

a)   Az egyik: annak a sztereotipiának az elfogadására kérdez rá, amely szerint a nők kizárólagosságra, a férfiak viszont változatos kapcsolatokra  törekszenek.   Bár ennek megerősítését feltételeztem, a négy válaszlehetőség közül a legtöbben mégis azt jelölték meg, hogy  „ez a körülményektől és neveléstől függően egyénenként különböző”,  éspedig a nők 68%-a és a férfiak 60%-a szerint. (Az idősebbeknél 70% fölötti arány is előfordult.)  Azt viszont a férfiak 10%-kal nagyobb arányban (33%-ban) vallják, mint a nők (23%), hogy”Nem igaz, mert a legtöbb nő is szereti a változatosságot, s ugyanúgy joga is van hozzá”.  Ez mind jogi, mind szexuálpszichológiai szempontból igaznak tűnik, de ugyanakkor az is közismert (lehetne), hogy egy patriarchális társadalomban a nők erősebb biztonságigényük és hátrányos helyzetük folytán preferálják a kizárólagos kapcsolatot.  Mindenesetre elég jelentéktelen kisebbség vallja azt, hogy „egyetértek, magam is ezt tapasztalom, a női és férfi természet ugyanis különböző”  (a nők 12%-a és a férfiak 16%-a szerint).  Vagyis egy patriarchális mitoszt már csak ennyien fogadnak el;  s ez szociálisan kedvezőnek mondható.  Látszólag ellentéte, bár inkább kiegészítője ennek, hogy a nők 15%-a és a férfiak 21%-a szerint  „azért nem igaz, mert sok férfi is partnere kizárólagos birtoklására törekszik”.  Ez ugyanis elég kétértelmű attitüd, amit lehet „férfi-hűségként” vagy a férfiak által elvárt hűségként értelmezni, de jelentheti azt is, hogy a partnerek kölcsönösen egymás birtoklására törekszenek, ami vetélkedő féltékenységhez, s ezzel a kapcsolat megrontásához vezet.  

A saját tapasztalatra hivatkozások ezt többek közt így színezik:

„Valóban több nő törekszik kizárólagosságra és több férfi változatosságra (ami az őstermészetből adódik).”     „Széles körű tapasztalatom szerint minden férjes nő is előbb utóbb félrelép. Néha a "megközelíthetetlen" nők is megadják magukat végül.  Talán más a ritmusuk.”      „A nők az évszázadok alatt beléjük nevelt példát követik, ami megspékelve a birtoklási vággyal kizárólagos kapcsolatra törekvést eredményez. De az alap-ösztön a nőknél is a változatosság.”

 

b) A másik kérdés: „Milyennek ítéli a felnőtt férfiak és nők szexuális kultúráját hazánkban?”  A hat válaszlehetőség közül csak a nők 12%-a és a férfiak 9%-a számára tűnt úgy, hogy „nálunk a nők szexuálisan kultúráltabbak, mint a férfiak” (bár a legfiatalabbak 15%-a szerint van így).  Viszont alig néhány százalék  (a nők 2,5%-a és a férfiak 4%-a)  értett egyet azzal, hogy „a férfiak helyzetük és igényeik folytán nagyobb szexuális műveltségre tettek szert”.  (Ez a párkapcsolatban élők szerint is csak 6%.)  A nők egynegyede (25%)  és a férfiak egyharmada (34%) szerint: „Sajnos, nálunk  a szexuális viselkedés színvonala mindkét nemnél nagyon alacsony”

Ám hasonló arányban (a nők és férfiak egyaránt 28%-a)  gondolták úgy, hogy „aligha maradunk el ezen a téren a nyugati országoktól”.  Nem feltétlenül ellentétes ezzel, hogy mindkét nemnek közel fele  (a nők 45%-a és a férfiak  49%-a)  szerint „sokan küzdenek szexuális zavarokkal a tudatlanságuk és előítéleteik miatt”.   Végül pedig majdnem ugyanennyiük  (a nők 42%-a és a férfiak 43%-a)  szerint „a bajok oka, hogy nincs korszerű szexuális nevelés, tanácsadás és gyógykezelés”. Nem meglepő, hogy mindkét utóbbi válasszal a vallásosak kevésbé értettek egyet  (38-39%), mint a nem vallásosak (de ők is csak 50% körül).

A saját tapasztalatra hivatkozó megjegyzések választéka itt is gazdag. Pl.:

 „A férfiak csak akkor kulturáltak szexuálisan, ha van egy megfelelö nö aki megtanitja öket, milyen a valódi szeretkezés.”        „Az emberek szexuális kultúráját a gyerekes infantilizmus jellemzi.”     „Mivel nő vagyok, csak a férfi partnereimről tudok nyilatkozni.  Volt, aki 26 évesen nem tudta mi az a clitoris és a női havibaj.  És sokaknak nagyon szegényes a szexuális kultúrájuk.”     „ A barátaimból kiindulva jónak mondhatom, bár találkoztam problémás esetekkel.”      „A segítségre szorulók is csak korlátozott mértékben juthatnak hozzá tanácsadáshoz (kevés helyen van, anyagilag nem elérhető sokak számára).”    „Többet kellene beszélni róla. És nemcsak beszélni, hanem valamilyen módon tanítani".

 

b)   Az attitüd-csoporthoz tartozó, harmadik kérdés: „Mi a véleménye az úgynevezett szexuális forradalomról?”  Itt két válaszfajta dominált.  Legtöbben  (a nők 33,5%-a és a férfiak 30%-a)  úgy vélekedtek, hogy „Sajnos, megtörtént, ezért lazultak az erkölcsi normák, sokan félrelépnek”:  Valamivel kevesebben  (a nők 29%-a és a férfiak 21%%-a)  gondolják azt, hogy „a nők társadalmi méretű egyenrangúsítása jelentene forradalmi változást”.  Még kevesebben  (a nők 18,5%-a és a férfiak 21%-a) gondolják azt, hogy „állítólag már lezajlott, amit nem hiszek, mert nem érzek változást”.  Végül pedig  csak a nök 8%-a, viszont  a férfiak 20%  ítéli úgy, hogy „ma inkább „antiszexuális forradalom” van, erősödött a szexuáltabu”.  Ez elég jelentős és jellemző különbség a nemek  attitüdjei között, s magyarázatra szorul. 

Mindebből az is nyilvánvaló, hogy a válaszolók többsége nem nagyon ismeri és érti a szexuális forradalom fogalmát. Egyrészt tévednek azok, akik azt hiszik, hogy már megtörtént, mert csak azokra a sajtóhírekre alapoznak, amelyek ezt, mint (az 1960-70-es években) megtörtént jelenséget emlegetik, s nem ismerik azokat a megalapozott elemzéseket, amelyek kimutatják e hiedelem eredetét  (fogamzásgátló tabletták megjelenésének és a pornoipar fellendülésének liberalizáló hatása stb.), s azt, hogy  ezek a felszínes és átmeneti változások alig módosították a nemek viszonyát és a társadalom patriarchális jellegét.  Az a tény, hogy többen „lépnek félre”, még nem szexuális forradalom; mint ahogy egy konzervativ hullám sem jelent „antiszexuális forradalmat” (inkább a forradalom fogalmának devalválását).  Viszonylag kevesen ismerték fel, hogy csak a nők társadalmi méretű egyenrangúsítása jelentene forradalmi változást.  Kérdés azonban, hogy az így válaszolók fölmérték-e az egyenrangúsításból eredő követelményeket.

Az egyéni tapasztalatra hívatkozások is a bizonytalanságot szemléltetik. Példák:

„Meg is történt, meg nem is...olyan mint a feminizmus (férfiasított nőiség). Azt hiszem, nem igazán tudom, milyen foradalomnak kellene jönnie.”       „Szintén a pszichés degenerálás eszköze, és arra szolgál(t), hogy a népet könnyebben lehessen az orránál fogva vezetni,”       „Szerintem nagyon jó dolog volt, úgy gondolom, ma sokkal egészségesebb, egyenrangúbb a párkapcsolat, mint a szexuális forradalom előtt.”       „… nem tudom, lehet, hogy régen rosszabb volt, mert szorongtak, és még inkább tabu volt, de ami most van, az sehogy sem jó.”       „Ilyen dolgokról még nem gondolkodtam. Több információra lenne szükségem.”      „Számomra annyit jelent, hogy nyíltabban beszélhetünk arról, amit eddig titokban, de mindig is megtett az emberiség.”    „A szexualitás elvesztette a jelentőségét, a titokzatosságát, a "beavatás"-jellegét. Szinte kötelező átélni tizenévesen, különben "lúzer"-ként kezelik a kortársak azt, aki nem próbálja ki.”

 

Konklúziók

 

A kérdőív 26 kérdésére adott válaszok többségükben megfeleltek a vizsgálat kezdeti hipotéziseinek.  Vagyis a feldolgozott adatok  szerint a vizsgált minta szexuális attitüdei jelentős ismerethiányról és előítéletekről, a hagyományos szexuáltabu gyengülő, de még elég erős hatásáról tanúskodnak.

Különösen érzékelhető ez a szexuális kommunikáció  fejletlenségében;  abban, hogy sokan (a kérdezettek közel fele) még a partnerükkel is nehezen tudnak őszintén és gátlásoktól mentesen beszélni a szexualitásról.  (Bár ennek jelentőségét a többségük elismeri, hiszen vannak szexuális-partnerkapcsolati problémái.) 

Az egyik alapvető attitüd-probléma, hogy a kérdezettek mintegy kétharmada az emberi szexuális viselkedést ösztönösnek, velünk születettnek  tartja;  így a tanulás szerepe bizonytalan és elhanyagolható.  Vagyis nem kell tanulni, jön magától;  csak a körülményekre kell ügyelni.  Akik viszont mégis tanulandónak tartják, azok nagyon hiányolják a tanácsadásokat és tanfolyamokat  

Másik, problematikus attitüd, amely a nemi életet elválaszthatatlannak tartja a szerelemtől.  Ez a romantikus illúzió már csak a válaszolók kb. egyharmadára volt jellemző, s inkább a nőkre, mint a férfiakra.  A válaszolók közel fele viszont felismerte, hogy „szerelem nélkül is örömet és kielégülést jelenthet”.  Sőt, közel háromnegyede azt is, hogy a rendszeres szexuális kielégülés „a párkapcsolatok egyik alappillére.”  Az erotikus igényszint tehát mindkét nemnél elég magasnak tűnik.

Ugyanakkor egészen korszerűnek tűnik a maszturbációval kapcsolatos attitüd is, amennyiben a túlnyomó többség szerint ez „mindkét nemnél és bármikor természetes módja a nemi életnek.”  Azt ugyan csak egyharmaduk ismeri el, hogy lányoknál ez „elősegítheti az orgazmuskészség kialakulását;  teljes elutasítás vagy korlátozás azonban csak a minta néhány százalékánál fordul elő.

Egy másik alap-attitüd a közösülések (vagyis a hagyományos értelemben vett „nemi élet” tizenéves kori megkezdésének elfogadásában meglepően liberálisnak mutatkozik: a válaszolók mintegy kétharmada  „alapos felkészültség, biztonságos fogamzásgátlás esetén” nem ellenezné ezt.  Könnyen lehet azonban, hogy az alapos felkészültségen csak a fogamzásgátlást értik, s így túlzottan leegyszerűsítik a feltételeket.  Az is kissé kétértelmű, s megint a szerelem illúziójára utal, amit kb. 40%-uk hangsúlyoz: „Csak kölcsönös szerelem esetén, ha mindketten igénylik”  Más vizsgálatokból tudjuk, hogy a szerelemre hivatkozás sokféle más érdeket takarhat.

Ehhez kapcsolódik a közösüléstől eltérő szeretkezési módok elfogadásának vagy elutasításának attitüdje.  Nem igazolódott az a hipotézis, amely szerint a petting különböző formáitól (manuális, orális és anális ingerlés)  a többség idegenkedne.  Sőt, úgy tűnik, hogy a kölcsönös, orális ingerlést sokan (kb. 40%) még a manuális ingerlésnél is inkább kedvelik.  A nemek között jelentősebb különbség csak az anális ingerlésnél mutatkozik, amit a nők egyharmada, a férfiaknak több mint fele fogad el.

A ritkább szexuális orientációval, konkrétan a homoszexualitással kapcsolatos attitüd a válaszolók mintegy felénél elfogadást mutat  (érdekes módon kicsit több nőnél, mint férfinél. (Jelentős különbség csak a vallásosak (40%) és a nem vallásosak (74%) között van, de ez érthető.)  Csak 8-14% tartja kórosnak, de elég sokan mégis sajnálják őket.  Vagyis a vizsgált minta igyekszik elfogadni ezt az orientációt. 

A meztelenség, a nudizmus és ezzel kapcsolatban a pornográfiával kapcsolatos attitüd szintén sajátos megosztottságot, bizonytalanságot és ambivalenciát mutat.  A válaszolók közel kétharmada  (ezen belül inkább a nők, mint a férfiak)  idegenkedik  minden meztelenség látványától, bár ugyanakkor sokan vonzónak tartják, csak éppen félnek tőle.  A pornográfiától  közel 40% idegenkedik, mert legtöbbször megalázza, tárgyként kezeli a nőket. Ugyanakkor a férfiak közel fele a szexuális kiváncsiság kielégítésére alkalmasnak tartja  (míg a nőknek alig negyede).  Viszont mindkét nem több mint egyharmada elfogadhatónak tartja, ha egészséges szexuális viselkedést mutat. Ez korszerű attitüdnek tűnik, bár nem világos, hogy ki, mit tart egészséges szexuális viselkedésnek.

A prostitúcióval kapcsolatos attitüdre jellemző, hogy a kérdezettek fele a szexuális szolgáltatók többségét segítségre szoruló áldozatoknak tartja.  Viszont 20-30 százalékuk nem ítéli el, mint egyszerű üzletkötést, amelyben mindkét fél jól jár.  Ezt kiegészíti (főleg a férfiak 40%-a szerint), hogy „a prostituált legyen önálló vállalkozó, aki adót fizet és társadalombiztosítást kap”. A kétféle attitüd csak látszólag ellentmondásos, hiszen alig 5-10%  kíván minden eszközzel küzdeni a prostitúció ellen; a túlnyomó többség helyzetük javítására törekszik, s ezt látka reális lehetőségnek. (Ami tulajdonképpen szociálisan kedvezőnek mondható.)

 Az  antikoncepcióval és művi abortusszal kapcsolatos attitüdök  két kérdés válaszaiból derültek ki.  A hormontablettás fogamzásgátlást mindkét nem kétharmada biztonságosnak tartja, s egyharmaduk igényel több információt és könnyebb hozzáférést.  Minden más válasz elhanyagolhatónak tűnik;  még a petting szerepét is kevesen ismerik fel (főleg a nők). Ebből világosan következnek a nevelési feladatok. De hasonló a helyzet a terhességmegszakítási  attitüddel, amelynek jellemzuője, hogy a válaszolók fele „a pár magánügyének”  tartja. De majdnem ugyanennyien azt is belátják, hogy megfelelő szexuális nevelés esetén alig kerülne sor rájuk. 

Problematikusabbnak tűnik a  párkapcsolat (ill. házasság) jellegével, zavaraival és jövőjével kapcsolatos attitüd.  Ez több kérdés válaszaiból derül ki.  A párkapcsolat jellegét illetően mindkét nemű válaszolók közel kétharmad része „egész életre szóló, kizárólagos” párkapcsolatot igényel.  Vagyis a hagyományos attitüd változatlanul dominál, annak ellenére, hogy  a gyakorlatban egyre kevesebb ilyen kapcsolatot láthatunk.  A fennmaradó egyharmad attitüdje viszont a szabad kapcsolat-létesítéseket preferálja.  S valószínűsíthető, hogy ez a továbbiakban erősödni fog.

A párkapcsolati elvárások attitüdjére mindkét nem túlnyomó többségénél a biztonság, megbecsülés, barátság és szolidaritás preferálása jellemző.  Emellett mintegy kétharmaduk  (ezen belül a férfiak jóval többen, mint a nők)  a rendszeres és kielégítő nemi életet is fontosnak tartják.  A gyermekvállalás és nevelés viszont csak alig egyharmaduk számára jelentős elvárás; s még kevesebbeké az önmegvalósítás elősegítése.  Ez utóbbiak a párkapcsolati elvárások problematikus részei.

Az elvárásokkal szorosan összefügg a harmónikus párkapcsolat alapfeltételeivel kapcsolatos attitüd.  Itt ugyan mindkét nem jó kétharmada a kölcsönösen reális igényeket jelölte meg, de még többen hangsúlyozták a kölcsönös szerelmet, ezt a hosszabb távon illuzórikus sztereotipiát.  A hasonló értékrendet és műveltségi szintet a válaszolók alig több, mint a fele tartja fontosnak;  az anyagi megalapozottságot csak egynegyedük.  Az érzelmi és szexuális kizárólagosságot viszont közel egyharmaduk. Vagyis sajátosan keverednek a konzervativ és liberális attitüdök. 

A párkapcsolati  problémák kezelésének attitüdjét is nagyjából ugyanez jellemzi.  A válaszolók mintegy fele ( s még inkább a 30 év felettiek)  a szaksegítség igénybe vételét preferálják; de a többiek a „felelősség-megállapítást”, a válást, vagy a megalkuvást tartják jó megoldásnak (a konstruktiv konfliktuskezelés helyett).

Mindezzel összhangban áll, hogy a válaszolók több, mint fele nem kételkedik a házasság jövőjében, sőt, azt szükséges intézménynek tartja.  (Ugyanez a vallásosak kétharmadára jellemző; ami mutatja, hogy kifejezetten konzervativ attitüd.)  Közel egyharmaduk ugyan elismeri a házasság válságát és új, a nemek egyenrangúságán alapuló tipusainak létrejöttét, de a korábbi attitüdök alapján ez inkább frázisnak tűnik.

A féltékenységgel és a szabad párkapcsolattal összefüggő attitüd  szintén tájékozatlanságról és a konzervativ szemlélet dominanciájáról tanúskodik.  A válaszolók közel fele  (főleg a 30 év alattiak)  a félrelépés gyanúja esetén jogosnak tartja a féltékenységet. A többiek jelentős része ugyanakkor elismeri, hogy beteges dolog, ami tönkreteszi a kapcsolatot, és sokan (egyötödük) vélik úgy, hogy a a féltékenység a szerelem velejárója.  A szabad, vagyis nyitott párkapcsolat jelentése a válaszolók egyik fele számára „nem világos”.  Egyharmaduk egyetért azzal, hogy az egyéni szabadság mértéke megegyezés kérdése;  de csak 10-15%-uk látja úgy, hogy a hűség nem azonos az érzelmi és szexuális kizárólagossággal, így a házastársak is szabad emberek maradhatnak.  Vagyis ez az attitüd is bizonytalan és felemás.

Végül pedig a nemek „szexuális alaptermészetét” és kulturáltságát, valamint az állítólagos „szexuális forradalmat” értékelő attitüdjével kapcsolatos kérdések válaszai mintegy keretbe helyezték az eddig kialakult képet.  A nemek hagyományos értelemben monogám vagy poligám beállítottságát a válaszolók kétharmada ítélte a körülményektől és neveléstől függőnek, vagyis nem „veleszületettnek”, mint a hagyományos szemléletűek jelentéktelen aránya.  Ez ugyanúgy kedvezőnek tűnik, mint a hazai szexuális kulturáltság megítélése. A válaszolók közel egyharmada ugyan nem tart bennünket elmaradottabbnak a nyugati országoktól, de közel fele elismeri a szexuális tájékozatlanság és előítéletek sokakat zavaró hatását, és azt, hogy ez csak korszerű szexuális neveléssel és terápiával orvosolható.  A „szexuális forradalommal” kapcsolatos attitüdök sokkal inkább megoszlanak: a válaszolók egyharmada sajnálja, hogy megtörtént és elítéli, züllesztő hatásúnak tartja. Ők azok, akik összetévesztik ezt a fogalmat a szexhullám szélsőségeivel.  Kicsit kevesebben vannak, akik nem hisznek megtörténtében, de igénylik, mint a nők társadalmi méretű egyenrangúsítását.  Még kevesebben úgy vélik, hogy erősödött a szexuáltabu.  Ez  indokolatlan általánosításnak tűnik. Mert, bár a konzervativok szexellenes attitüdje erős maradt, de ugyanakkor fokozatosan erősödik a liberális attitüd (amit főleg a tájékozatlanság fékez).

 

Irodalom

 

Argejo Éva et al.:  Szexpiaci igények Budapesten.  Jel-Kép, 1990/2.

A szexuális problémák gyakorisága és a segítség igénye. Az M & H Communications

          1999-es felmérése. In: M. Szexol. Szemle,  2001/2-3. számában,

Bágyoni Attila: Válasz a nőknek.  1987, Pallas K.

Bágyoni Attila:  Üzenet a férfiaknak.  1985,  Lapkiadó V.

Barry, K.:  Femal Sexual Slavery.  1979, Prentice-Hall

Bernard, J.:  The Future of Marriage.  1972, World

Blumenstein, Ph. & P. Schwartz:  American Couples.  1983, Morrow

Branden, N.: The Psychology oif Romantic Love.  1980,  Tarcher

Buda Béla:  A szexualitás modern elmélete.  1972, Tankönyvkiadó

Buda Béla:  Szexológiai és szexuálpatológiai tanulmányok. 1986, SzOTE

 

Buda Béla: A szexuális viselkedés változó trendjei.  In: Magyar Venerológiai Archivum, 2000/2-3. szám

Calderone, M.:  Questions and Answers About Love and Sex.  1980, Avon Books

Cargan, L. &M. Melko:  Singles. Myths and Realities.  1982, Sage Publ.

Davis, M.: Intimate Relations.  1973, Free Press

Dodson, B.: Liberating Masturbation.  1974, New York

Forrai Judit & Tóth László: Egy szexológiai felmérésről.  M. Szexol. Szemle, 1999/4.  (Eredeti cikk az Egészségnevelés 1997/6. sz.-ban)

Francoeur, R. & A, (Eds.): The Future of Sexual Relations.  1974, Prentice-Hall

Gagnon, J.H. (Ed.):  Human Sexuality in Today”s  World.  1977, Little, Brown

Gerevich József:  A szükség prostituáltjai.  Világosság, 1983/1.

Gordon, Ch. & G. Johnson (Eds.):  Readings in Human Sexuality.  1980,  Harper & Row

Green, R.:  Human Sexuality.  1975,  William & Wilkins

Heleszta Sándor, Rudas János:  Munkásfiatalok és egyetemisták szexualitása.  1978, MTA Szoc. Int.

Hite, Sh.: Hite Report. A nők szexuális életéről.  2000, M. Könyvklub

Hollitscher, W.: Sexualität und Revolution.  1973, M. Blätter

Kamarás István (szerk.): A szerelemről, komolyan. Tanulmányok.  1985, Gondolat K.

Kemény István (szerk.):  A szexuális élet szociológiája.  1972, Közg. És Jogi K.

Kluge, N. & M. Sonnenmoser: Sexualleben der Deutschen.  2000,

Kon, I.S.:  Kultúra – szexológia.  1981, Kossuth K.

Lief, H. & L. Payne: Sexuality. Knowledge and Attitudes.  1975, Am. J. of Nursing

Long Laws, J & P. Schwartz:  Sexual Scripts.  1977, Dryden Press

Ludas M. László (szerk.): A fogamzástól a felnőtté válásig.  5. kiad. 1983, Tankönyvk.

Masters, W. & V. Johnson:  The Pleasure Bond.  1974, Bantam Books

McCary, J.: Sexual Myths and Fallacies.  1971, Reinhold Co.

Mérei Ferenc et al.:, Miért írunk a szerelemről?  Új Forrás, 1982/1.

Meyners, R. & C. Wooster:  Sexual Style.  Facing and Making Choices.  1979, Harcourt

Money, J. & H. Musaph (Eds.): Handbook of Sexology.  1976,  Elsevier

Nass, G. et al.:  Sexual Choices. An Inrtoduction.  1981, Wadsworth Co.

Ortner, Sh. & H. Whitehead (Eds.):  Sexual Meanings. The Cultural Construction of

            Gender and Sexuality. 1981, Cambridge Univ. Press

Porter, R. & M. Teich:  Sexual Knowledge, Sexual Science. The History of Attitudes.  1994, Cambridge  Univ. Press

Reich, W.:  Der Einbruch der sexuellen Zwangsmoral.  1972, Kiepenhauer V.

Reich, W.: Die sexuelle Revolution… 1971, Fischer V.

Sas Judit, H. Nőies nők és férfias férfiak.  1984, Akadémiai K.

Selg, H.: Pornographie. Psychologische Beiträge zur Wirkungsforschung.  1986, Huber

Simmel, Georg:  A kacérság lélektana.  1990, Atlantisz K.

Starke, K. & W. Friedrich:  Liebe und Sexualität bis 30.  1984,  DvW.

Szilágyi Gyula:  Szexológiai adatgyűjtés a Tiszántúlon. M. Szexol. Szemle, 2001/1

Szilágyi Vilmos:  Pszichoszexuális fejlődés, párválasztási szocializáció. 1976, Tankönyvk.

Szilágyi Vilmos:  A házasság jövője.  1978, Minerva

Szilágyi Vilmos:  Nyitott házasság, korszerű életstilus. 1988, I.P.V.

Szilágyi Vilmos:  A  nemek viszonyának jövője.  2010, Háttér K.

Szilágyi Vilmos, Németh Endre: Tizenévesek szexualitása..  1988,  Fok-Union

Tóth László:  Homoszexualitás és társadalom – avagy hogyan vélekedik

            a magyar társadalom… In: Tóth L: A homoszexualitásról. 1994,  T-Twins K.

 

 

 

 

 

.