Szexológiai  kongresszus

Prágában (2006)

 

A  Szexológia Európai Szövetsége  8. Kongresszusát  Prága  új, kongresszusi központjában tartotta,  2006 június 4. és 8. között.  A nemzetközi kongresszus  résztvevői, a világ minden részéből összesereglett szexológusok  14  témakörben fejtették ki tapasztalataikat, a „szexuális funkciózavaroktól” és a nemi úton terjedő betegségektől kezdve a  nemi erőszakon és a prostitúción keresztül egészen a szexológiai ismeretek tanításának és a szexuális jogok érvényesülésének helyzetéig.  A plenáris ülések mellett egymással párhuzamosan futó szekciók és workshopok, továbbá poszter-bemutatók tették lehetővé a sokoldalú tájékozódást. A kongresszus kiemelkedő eseménye volt, amikor a két. legeredményesebben működő, idős szexológusnak,  a  svéd  Maj-Briht Bergström-Walan-nak  és a német  Erwin J. Haeberle-nek  átnyújtották a kongresszus  arany medaillját.  Az előbbinek köszönhető az iskolai szexuális nevelés világelsőkénti bevezetése az 1950-es években, Svédországban;  az utóbbi pedig megírta a modern szexológia összefoglaló művét (1982) és létrehozta a világ legnagyobb szexológiai website-ját az interneten, amely hat nyelven, bárki számára  hozzáférhető.

A bemutatott kutatási, vagy gyógyítási és nevelési eredmények absztraktjait, rövid összefoglalóit ezúttal az említett Szövetség  kétnyelvű folyóirata, a „Sexologies”  franciák által kiadott különszáma  közölte. Ez tette lehetővé a kongresszus anyagának és fő mondanivalóinak teljes áttekintését. De lehetőségem nyílt az engem leginkább érdeklő előadások teljes szövegének beszerzésére is, mert a kongresszus szervezői megadták a keresett előadók e-mail címét, ahonnan kérésemre általában megküldték a kért szöveget.  A kongresszus  anyagának tartalomjegyzékét a folyóirat 14 fejezetben ismerteti. Ezek közül az első három a szexuális zavarokkal, az orvosi szexológiával és a mentális zavarok szexuális kihatásaival foglalkozik. De ezen kívül is még öt fejezet mutatja  a patológiával és gyógyítással kapcsolatos témákat  (nemi úton terjedő betegségek, nemi identitás-zavarok, parafiliák, szexuális erőszak és prostitúció).

A  szexológia  „medikalizálása”

Vagyis az előadások és poszterek jelentős részben nem követték a kongresszus elnöke, Ondrej  Trojan  által megfogalmazott jelszót:  „From medicine to sexology”,  vagyis „az orvoslástól a szexológia felé”. Ez arról tanúskodik, hogy a szexológia nehezen tud kitörni az orvostudomány „bűvköréből”. Részben talán azért, mert első, jelentős képviselői orvosok voltak, s a gyógyítás volt a társadalmi elismertség legfontosabb indoka. Nem véletlen, hogy a prágai Károly Egyetem  Szexológiai Intézete is az Orvostudományi Karon jött létre és működik ma is.  Franciaországban a szexológia szintén az orvosegyetemekre épül, s a közvélemény csak az egészségügyieket tartja szexológusoknak. Ez a beállítottság pregnánsan fejeződött ki az egyik francia meghívott, A. Giami  „A szexológiától a szexuális orvoslásig és egészségig: különbségek és hasonlóságok”  című  előadásában. 

A szexológia  „medikalizálásának” hívei szívesen hivatkoznak arra is, hogy a szexológiai világszervezet, a World Association of Sexology nemrég a  World Association for Sexual Health,  azaz  Világszervezet a szexuális egészségért  nevet vette fel.  Csak azt felejtik el az erre hivatkozók, hogy az egészségért nemcsak gyógyítással, hanem még inkább megelőzéssel kell küzdeni, nemcsak szomatikus, hanem pszichoszociális vonatkozásban is.

A  plenáris ülések előadói között  találjuk többek közt a londoni egyetem professzorát,  P. Aggleton-t,  aki a  HIV-prevenció elégtelenségére hívta fel a figyelmet;  a szintén Londonban működő  R. Green-t,  aki az erotikus fantázia cenzorálásának értelmetlenségét mutatta ki;   T. Langfeldt  professzort a norvég szexuálterapeutát, aki a szexuális liberalizálódás és ugyanakkor medikalizálódás ellentétéről beszélt;  B. Lunenfeld  izraeli biológia-professzort, aki a tesztoszteron hatását mutatta ki a szexuális funkciókra.  A német  F. Pfäfflin  a szexuális bűnözők kezelését főleg erkölcsi szempontból elemezte.  A plenáris előadók közül két amerikai:  D. Schmitt  és  B. Whipple  tűnt kiemelkedő jelentőségűnek  (rájuk később még visszatérek).

A  szexuális zavarok  és az orvosi szexológia  tárgykörében  összesen  78  előadás és poszter próbálta felhívni a résztvevők figyelmét bizonyos összefüggésekre, elsősorban a ma népszerű, gyógyszeres (Viagra, Cialis, Tadalafil stb.)  kezelésekkel  és különböző szomatikus és mentális betegségek szexuális kihatásaival kapcsolatban.  Több előadó  próbálta bizonyítani az említett gyógyszerek kedvező hatását, de mások – pl. a portugál  P. Nobre  és munkatársai – a szexuális funkciózavarok  pszichikus meghatározottságát mutatták ki, újszerű vizsgálatokkal.   Török pszichiáterek beszámolója szerint a vaginizmust sikeresen kezelték csoport-pszichoterápiával.  Cseh  szexuálterapeuták  (O. Trojan  és mások)  a szexuális funkciózavarokat  „kombinált megközelítéssel”, a viselkedésterápia mellett  kognitiv és emocionális  ráhatásokkal  is kezelik. A tünetek mögött megkeresik a mélyebb, tudattalan tényezőket,, az ügyfelek kapcsolati problémáit vagy hibás alapbeállítottságait..

  A  női  szexualitás

  Beverly  Whipple, aki a kongresszus egyik plenáris előadását tartotta, a női szexualitás problémáiról beszélt.  Pontosabban arról, hogy a nők többnyire nem úgy reagálnak a szexuális ingerekre, mint a férfiak, hanem a  Masters és Johnson által megállapított  lineáris modell”  helyett gyakran inkább  „cirkulárisan”.  Ez egyrészt azt jelenti, hogy az előző szexuális együttlétek és élmények  minőségétől függően a nő  vagy könnyen ráhangolódik a szexre és élvezi azt, vagy nehezen illetve sehogy.  Ha az utóbbi esetben mégis rákényszerül, az tovább korlátozza szexuális reagálókészségét.  Másrészt a nő szexuális kielégülése  nem feltétlenül az orgazmus  szabályszerű bekövetkeztén múlik.  Előfordulhat, hogy kifejezett orgazmus nélkül is kielégültnek érzi magát,  de az is, hogy a fiziológiás orgazmus ellenére sem elégül ki  pszichésen. (Egyébként, mint kiderült, ez a férfiaknál sem ritkaság.) 

A női szexualitás témájával többen is foglalkoztak a kongresszuson.  S.  Kratochvil  cseh pszichológus például a nők szexuális reagálásának jellemzőit vizsgálva  300  neurotikus és 152  egészséges nővel egy előnyomott hálón megrajzoltatta a leggyakrabban előforduló, szexuális élményeik izgalmi görbéjét,  megjelöltetve rajta a közösülés kezdetének és befejezésének időpontját.  A  görbéket összehasonlítva  négy alaptípust állapított meg:  1.  a klasszikus görbét, amelyben a közösülés során következik be az orgazmus, 2.  a  közösülés előtt vagy után  bekövetkező orgazmus görbéjét,  3.  a  többszörös orgazmust mutató  görbéket és  4. az  orgazmus nélküli  görbét. Ennek alapján elkészítette  „A görbék atlaszát”, amelyben minden típust tíz (valamelyest eltérő)  görbe képvisel, s amely hasznos segédeszköz lehet a nők szexuális problémáinak diagnosztizálásában.

Egy másik előadó,  Vincenzo  Puppo,  az olasz Szexológiai Központ munkatársa már előadásának címével is felhívta a figyelmet arra, hogy  „A  szexológiának a női szexualitást is tudományosan kell vizsgálnia”.  Ő nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a csikló tulajdonképpen  „női  pénisz”;  E. Gräfenberg  pedig nem a „G-pontot”  fedezte fel, hanem a húgycső megduzzadó falának szerepét a női orgazmusban. A „vaginális orgazmus”  elméletének tehát nincs tudományos alapja, ez csupán S. Freud  bizonyítatlan hipotézise.  A női orgazmus közösülés nélkül, a petting számtalan formájával is könnyen kiváltható.  A  Kegel-gyakorlatokat  Puppo is fontosnak tartja, de ezek szerinte nem a  pubococcigeális, hanem a felszínesebb, bulbocavernosus izmokat erősítik, s ezek váltják ki a hüvely alsó harmadának ritmikus összehúzódásait az orgazmus bekövetkeztekor.

Puppo anatómiai vizsgálatok alapján megkülönbözteti a férfi és női pénisz merevedéséért „felelős”  ischiocavernosus izmokat és a (férfinél)  magömlést előidéző  bulbocavernosus izmokat.  A Kegel-gyakorlatok mindkettőt erősítik, sőt, az ejakuláció utáni refrakter periódus időtartamát is csökkentik  (aminek folytán a férfi  hamarabb képes egy újabb izgalmi periódusra).  Ez utóbbi  megállapítások  számomra is újszerűnek tűnnek, mert a Kegel-gyakorlatokat  inkább csak a női anorgazmia kezelésében véltem hasznosnak.

Több előadásból egyértelműen kiderült, hogy a nőknél gyakori  (40-50%)  a  HSD  (hypoactive sexual desire), vagyis a nemi vágy csökkenése vagy hiánya  (bár ez egyre inkább a férfiaknál is előfordul).  Egyesek erősítőkkel vagy antidepresszánsokkal próbálják ezt kezelni,  abból kiindulva, hogy a depresszió  általában csökkenti a szexuális igényeket és reagálókészséget,  Mások, így pl  az angol K.  Wylie  sokoldalúbb megközelítéssel próbálnak ezen segíteni.  A  MIST  (multi-intervention sex therapy)  azt jelenti, hogy tervszerűen egyeztetik és integrálják a különböző szakemberekből álló terápiás team  orvosi és pszichoterápiás törekvéseit.  Angliában éppen most indul be  „Restoration Therapy” néven egy ilyen különleges csoportmunka. 

Sokoldalú  megközelítések

Wylie és társai azonban nem mellőzik az egyszerűnek látszó módszereket sem, pl. a  „vulvális masszázst”, vagyis a vénuszdomb és a hüvelynyílás környékén alkalmazott érintéseket, majd lassan erősödő simogatást, masszirozást.  Ezt magának a nőnek kell megtanulnia a terapeuta segítségével.  Tulajdonképpen az öningerlés, az önkielégítés megtanulásáról van szó.  A masszirozás növeli a vulva vérbőségét és érzéki örömet gerjeszt, sőt, végső soron orgazmust is eredményezhet, ha a csikló környéke kap megfelelő ingerlést.

A nemi szervek vérbőségének növelésére természetesen más eljárások is vannak.  A nők számára ilyenek az ún.  EROS  eszközök, a férfiak számára pedig a hasonló elven működő  vákuum-szivattyúk, amelyekkel könnyen lehet átmeneti merevedést létrehozni.  De ide sorolható  a nemi szervek melegvízzel, hősugárzóval vagy enyhe lézerfénnyel történő melegítése,  vagy a különböző vibrátorokkal elősegített vérbőség is.

A kialakult erekció túl gyors megszűnése azonban lehetetlenné teheti a közösülést.  Ennek tipikus esete az ún. „veno-occlusive disorder”, amikor a pénisz tág vénáin keresztül visszafolyik a vér, s nem marad meg a szivacsos testben.  Ilyenkor  Wylie  gumiból vagy fémből készült  elszorító gyűrűk alkalmazását ajánlja, még pedig oly módon, hogy a jól megválasztott méretű gyűrűn a pénisz ernyedt állapotában először a heregolyókat kell áthúzni, majd a péniszt;  így a herezacskó és a pénisz töve alá kerülve,  merevedés  (vagyis szexuális izgalom és jó artériás nyomás esetén)  a gyűrű gátolja a vér visszafolyását a péniszből, így tartósabb merevedést biztosít.

Ugyancsak  K. Wylie  beszélt a kongresszuson arról a férfiaknál gyakori, „kis-pénisz szindrómának, vagy komplexusnak”  nevezett  szexuális funkciózavarról, ami rendszerint önbizalomhiány vagy tájékozatlanság következménye, s aminek következtében az utóbbi évtizedekben  jó üzletté vált a pénisz hosszának és vastagságának növelése.  Holott a péniszméret  károsodás nélkül nem növelhető jelentősen, de nincs is semmi értelme, hiszen a női hüvely szexuális izgalom esetén automatikusan alkalmazkodik a pénisz méretéhez  (kitágul vagy összeszűkül),  a nő kielégülése pedig egyébként sem ezen múlik. Egy általánosan elterjedt előítélet következtében ugyanakkor a férfiaknak mégis fontos a pénisz minél nagyobb mérete.

Az alapkutatások és a szexológia 

Ebben a fejezetben egy tucat előadás vagy poszter rövid tartalma plvasható, de ezek túlnyomó többsége is a genitalitással és gyógykezeléssel foglalkozik.  A kevés kivétel közé tartozik  David P. Schmitt, a BRADLEY  University  pszichológia professzora. Előadásának címe:  A rövid párkapcsolatok keletkezésének pszichológiája.  Hogyan befolyásolja a veszélyes szexuális viselkedést a nemi szerep, a személyiség és a kultúra?  A  kérésemre megküldött  65 oldalas kutatási beszámoló címe viszont átfogóbb: Szocio-szexualitás  Argentinától Zimbabveig:  a szexuális kultúra és a párosodási stratégiák 48 nemzetre kiterjedő vizsgálata.  D. Schmitt ugyanis kutatócsoportot szervezett, több mint száz résztvevővel, a  Nemzetközi  Szexualitás-vizsgáló  Projekt  megvalósítására.

A projekt a szocioszexualitás, vagyis a szexuális kapcsolatlétesítés  helytől,,időtől és egyéb tényezőktől függő különbségeit  főleg négy vonatkozásban igyekezett felmérni:  1. A vizsgáló eszköz pszichometrikus megbízhatósága és érvényessége szempontjából,  2. a szocioszexualitás elméleti magyarázatainak,  3. nemek közötti különbségeinek  és 4. kulturális meghatározottságának szempontjából.  A kutatás eszköze a  Szocioszexuális Orientáció Leltára  (Sociosexuel Orientation Inventory)  volt, amelyet a  párosodási stratégiák egyéni különbségeinek, pontosabban a házasságon vagy együttélésen kívüli szexuális kapcsolatok vállalásának mérésére fejlesztettek ki, kérdőíves formában

A kérdőív lényege a következő hét kérdés:

1. Hány partnerrel közösült az utóbbi egy évben?

2. Véleménye szerint hány partnere lesz a következő öt évben?

3. Hány partnerrel volt egyidejű, párhuzamos szexuális kapcsolata?

4. Milyen gyakran fantáziál a jelenlegi, állandó kapcsolatán kívüli szexről?

       (Ez utóbbihoz 8-részes skála tartozik, a „soha”-tól a „naponta”-ig.)

5. Véleménye szerint a szex  szerelem nélkül is jó?

6. Élvezni tudná az alkalmi szexet, különböző partnerekkel?

7. Csak szorosabb érzelmi kötődés esetén tudná élvezni a szexet bárkivel?

    Az utóbbi kérdésekhez 9 pontos skála társul, a feltételek megjelölésére. Mindez további három kérdéssel egészült ki:

1.      Előfordult-e, hogy megpróbált elcsábítani valakit, akinek már volt partnere?

2.      Ha épp volt szexuális kapcsolata, előfordult-e, hogy félrelépett egy másik partnerrel?

3.      Kedvező körülmények esetén lefeküdne-e egy olyan, vonzó személlyel, akit

-          egy órája  - egy hete  -  egy hónapja  --  egy éve  ismer?

Ez utóbbi kérdés az ismeretség időtartamának szerepét vizsgálja. Mindezeket természetesen megelőzték a kérdezett nemére, életkorára, szexuális orientációjára, családi állapotára, iskolai végzettségére és anyagi helyzetére vonatkozó kérdések. Az így elkészített és kipróbált kérdőívet aztán az angolból lefordították  25 különböző nyelvre  (ami azért volt használható  48 országban, mert az angolt és a spanyolt stb. több országban beszélik, különösen a kérdezettek túlnyomó többségét alkotó főiskolások és értelmiségiek).  Az összehasonlítások realitása érdekében az adatgyűjtéshez bevonták a vizsgált országok főbb statisztikai adatait:  a nemek arányáról, a házasságkötések átlagéletkoráról, a szülések életkori arányáról, az átlagéletkorról,a nők helyzetéről, a válások arányáról  stb.

A kért adatokat  5,853  férfitől  és  8,206  nőtől, vagyis összesen  14,059  egyéntől  kapták meg,  ami országonként alig átlag 300 főt jelent  (bár néha még a százat sem érte el).  A minta tehát nem volt reprezentativ.

Az összesített adatok értékelése mindenesetre azt mutatta, hogy  a  férfiak mindenütt jóval gátlástalanabbak a szexuális kapcsolatok létesítése terén,  mint a nők.  Az evolúciós elmélet ezt azzal magyarázza, hogy a férfiaknak sokkal több előnyök van a rövid lejáratú szexuális kapcsolatokból, mert génjeiket így sokaknak továbbadhatják stb. Hátrányuk viszont kevesebb  (pl. nem eshetnek teherbe).  A férfi promiszkuitás hátterében az erősebb szexuális igényeik lehetnek, ami összefügghet  a magasabb tesztoszteron-szintjükkel.

Schmitt szerint, bár az adott kultúra jelentősen befolyásolja a szocioszexualitást, a biológiai nem mégis erősebben hat a szexuális kapcsolatlétesítés szokásaira.  E téren azonban a nemek közötti különbség mértéke eltérő, függően az adott társadalom patriarchális vagy egalitárius jellegétől, vallásosságától  stb.  A  szociális struktúraelmélet szerint a szexuális kapcsolatlétesítés szokásait a társadalom által előírt  nemi szerepek határozzák meg.  Ahol a hagyományos nemi szerep ideológiája uralkodik, ott nagyobbak a nemek közötti  szocioszexuális különbségek.  Modernebb és progresszivebb nemi szerep-lehetőségek esetén a különbségek csökkennek, vagy akár el is tűnhetnek.

A  stratégiai  pluralizmus  elmélete szerint a nők a helyi viszonyoktól függően változtatják párkapcsolati szokásaikat.  Szűkös anyagi körülmények esetén  (pl. ahol az alacsony jövedelmek miatt mindkét szülőre szükség van a gyermekgondozáshoz) a nők nehezebben vállalkoznak szexuális kapcsolatokra.  Hasonló az álláspontja a szülői  beruházás elmélet képviselőinek, akik az evolúcióelmélet alapján úgy látják, hogy a férfiak, helyzetüknél fogva inkább a szexuális partnerek váltogatására törekszenek, mint a szülővé válásra, ellentétben a nőkkel.

A kulturális hatásokat fontosabbnak tartó elméletek szerint a szexuális kapcsolatlétesítés kulturális meghatározottságának legjobb bizonyítéka a házasodási rendszer poligám vagy monogám jellege. Ebből a szempontból a nemek aránya igen fontos. Számos példa mutatja, hogy ahol több a nő, mint a férfi, ott a férfiaknak több a futó kalandjuk, rövid lejáratú szexuális kapcsolatuk, vagyis magas szintű a szocioszexualitásuk  (fordított esetben viszont alacsony szintű).

A  kötődés-elmélet  szerint bizonyos gyermekkori élmények erősen befolyásolják a későbbi párválasztási stratégiákat.  Az erős  stresszeket átélt gyermekek nehezebben, bizonytalanabbul tudnak kötődni partnerükhöz, ezért szocioszexuálisan gátlástalanabbak lesznek.  Azokban a kultúrákban, ahol több a stressz és nehezebb a megélhetés, a szexuális kapcsolatlétesítés koraibb és gyakoribb, mint a jóléti társadalmakban.

Az eredmények értékelése során maga a kutatásvezető foglalta össze a pozitivumokat és negativumokat. Megállapította, hogy az anonim kérdőív alkalmasnak bizonyult a szocioszexualitás  mérésére;  ezt más, hasonló felmérések eredményei is megerősítették.  A vizsgálatnak ugyanakkor több hiányossága is volt.  Ilyen pl., hogy a kapott adatok önbevalláson alapultak, ami a névtelenség ellenére sem teljesen megbízható. A fordítások pontatlanságából, vagy a minta kicsiségéből is adódhattak hibák.  Schmitt egyik érdekes következtetése, hogy a szexuális kapcsolatlétesítés nemek szerinti különbségei  még azokban az országokban is közepesen erősek, amelyekben a nemek hatalmi viszonyai és szerepei kiegyenlítettek.  Szerinte ennek az lehet az oka, hogy a férfiak és nők alapvetően eltérően igénylik a futó kalandokat.  Ezek az igények ugyan már közelednek egymáshoz, de nem tartja valószínűnek, hogy teljesen egyformákká váljanak  (hozzátéve, hogy ez csak feltételezés, a vizsgálatokat pedig elmélyültebben és reprezentativ mintán folytatni kell).

A  szexológiai alapkutatások további  12 témaköréből csak néhányat emelek ki.  Norvég kutatók  (E. Almaas,  E.P. Benestad)   a  szexuális motiváció bonyolultságát vizsgálva – részben  Whipple  nyomán – úgy találták, hogy a nőknél fontosabb szerepet kapnak az olyan másodlagos, nem szexuális motívumok, mint pl. a feleség-szerep betöltése, az intimitás vágya, a gyermek utáni vágy stb.   Egy ausztrál kutató,  C. Fox  megállapítása szerint  s pénisz méretének megítélése fontos tényezője a férfiak testképének és nemi identitásának;  a nagyobb pénisz a férfiasság, erő és egészség jele.  Francia szexológusok (A. Giami, S. Levinson)  vizsgálatai szerint az orvosok általában kényelmetlennek érzik, s ezért kerülik a foglalkozást pácienseik szexuális problémáival, mert nem kapták meg a szükséges képzettséget.  Az izraeli  D. Sharon  az internet útján történő szexuális tanácsadás és terápia lehetőségeit elemezte.  Megkülönböztette a statikus  (csak általános információkat nyújtó),  a dinamikus  (e-mail beszélgetés a páciens és a tanácsadó között), s az interaktiv, vagyis audiovizuális kapcsolaton alapuló  tanácsadást és/vagy terápiát.  Ez utóbbi  perspektivikusan akár laborvizsgálatokkal is kiegészülhet.

Szexuális  nevelés

A  kongresszus egyik legérdekesebb részét a  partnerkapcsolati problémákkal és a szexuális neveléssel  foglalkozó  26  előadás  illetve  poszter  képezte.  Ezek között is szerepeltek ugyan kifejezetten szexuálterápiás témák  (pl. a már említett K. Wylie-től és V. Puppo-tól),, ám néhány cseh előadó  (B. Husarova  és tsai)  a  féltékenység mérésére szolgáló új, projektiv módszert mutatott be,  s több előadó szólt az iskolai szexuális nevelésről  (pl. a bolgár R. Bostandjiev)  vagy a rádió, a TV  illetve az internet segítségével történő szexuális nevelésről.  A holland  Y. Ohlrichs   pl. éppen azt vizsgálja, hogyan tudják hasznosítani az iskolák az internetre általa feltett szexuális nevelési programot.  Mexikoban   E. Valdez-Curiel  és munkatársai tizenéves fiatalok bevonásával  rendszeres rádióelőadásokat és vitákat szerveztek a fiatalokat érintő szexuális problémákról.  Csehországban  pedig a pszichológus   L. Sulova   az orvosi, a pedagógiai és pszichológiai megközelítéseket elemezve igyekszik tisztázni, hogy kötelező legyen-e az iskolai szexuális nevelés  (mint Németországban);  ha igen, akkor kik folytassák azt, s külön tantárgy keretében vagy más tantárgyakba illesztve?

Hát kb. itt tart  a  (nemcsak európai)  szexológia. Amelynek ezen a kongresszusán rajtam kívül csak két magyar vett részt:  dr. Lukács Eszter  és dr. Buda Béla, aki  előadást is tartott  a szexuális kultúra hazai helyzetéről.

                                                             

                                                                                                             Szilágyi Vilmos dr.