Szexológiai
kongresszus Prágában
(2006) A
Szexológia Európai
Szövetsége 8. Kongresszusát Prága
új, kongresszusi központjában tartotta,
2006 június 4. és 8. között. A nemzetközi
kongresszus résztvevői, a világ
minden részéből összesereglett szexológusok 14 témakörben fejtették
ki tapasztalataikat, a „szexuális funkciózavaroktól” és a nemi úton
terjedő betegségektől kezdve a
nemi erőszakon és a prostitúción keresztül egészen a szexológiai
ismeretek tanításának és a szexuális jogok érvényesülésének helyzetéig. A plenáris ülések mellett egymással
párhuzamosan futó szekciók és workshopok, továbbá poszter-bemutatók tették
lehetővé a sokoldalú tájékozódást. A kongresszus kiemelkedő eseménye
volt, amikor a két. legeredményesebben működő, idős szexológusnak, a
svéd Maj-Briht Bergström-Walan-nak és a német
Erwin J. Haeberle-nek
átnyújtották a kongresszus arany
medaillját. Az előbbinek
köszönhető az iskolai szexuális nevelés világelsőkénti bevezetése az
1950-es években, Svédországban; az
utóbbi pedig megírta a modern szexológia összefoglaló művét (1982) és
létrehozta a világ legnagyobb szexológiai website-ját az interneten, amely hat
nyelven, bárki számára
hozzáférhető. A bemutatott kutatási, vagy
gyógyítási és nevelési eredmények absztraktjait, rövid összefoglalóit ezúttal
az említett Szövetség kétnyelvű
folyóirata, a „Sexologies” franciák
által kiadott különszáma közölte. Ez
tette lehetővé a kongresszus anyagának és fő mondanivalóinak teljes
áttekintését. De lehetőségem nyílt az engem leginkább érdeklő
előadások teljes szövegének beszerzésére is, mert a kongresszus
szervezői megadták a keresett előadók e-mail címét, ahonnan kérésemre
általában megküldték a kért szöveget. A
kongresszus anyagának tartalomjegyzékét
a folyóirat 14 fejezetben ismerteti. Ezek közül az első három a szexuális
zavarokkal, az orvosi szexológiával és a mentális zavarok szexuális
kihatásaival foglalkozik. De ezen kívül is még öt fejezet mutatja a patológiával és gyógyítással kapcsolatos
témákat (nemi úton terjedő betegségek,
nemi identitás-zavarok, parafiliák, szexuális erőszak és prostitúció). A szexológia „medikalizálása” Vagyis az előadások és
poszterek jelentős részben nem követték a kongresszus elnöke, Ondrej Trojan
által megfogalmazott jelszót:
„From medicine to sexology”, vagyis „az orvoslástól a szexológia
felé”. Ez arról tanúskodik, hogy a szexológia nehezen tud kitörni az
orvostudomány „bűvköréből”. Részben talán azért, mert első,
jelentős képviselői orvosok voltak, s a gyógyítás volt a társadalmi
elismertség legfontosabb indoka. Nem véletlen, hogy a prágai Károly
Egyetem Szexológiai Intézete is az
Orvostudományi Karon jött létre és működik ma is. Franciaországban a szexológia szintén az
orvosegyetemekre épül, s a közvélemény csak az egészségügyieket tartja
szexológusoknak. Ez a beállítottság pregnánsan fejeződött ki az egyik
francia meghívott, A. Giami „A szexológiától a szexuális orvoslásig és
egészségig: különbségek és hasonlóságok”
című előadásában. A szexológia „medikalizálásának” hívei szívesen
hivatkoznak arra is, hogy a szexológiai világszervezet, a World Association of Sexology nemrég a World Association for Sexual
Health, azaz Világszervezet
a szexuális egészségért nevet vette
fel. Csak azt felejtik el az erre
hivatkozók, hogy az egészségért nemcsak gyógyítással, hanem még inkább
megelőzéssel kell küzdeni, nemcsak szomatikus, hanem pszichoszociális
vonatkozásban is. A
plenáris ülések előadói
között találjuk többek közt a londoni
egyetem professzorát, P.
Aggleton-t, aki a HIV-prevenció elégtelenségére hívta fel a figyelmet; a szintén Londonban működő R. Green-t, aki az erotikus fantázia cenzorálásának
értelmetlenségét mutatta ki; T.
Langfeldt professzort a norvég
szexuálterapeutát, aki a szexuális liberalizálódás és ugyanakkor
medikalizálódás ellentétéről beszélt;
B. Lunenfeld izraeli
biológia-professzort, aki a tesztoszteron hatását mutatta ki a szexuális
funkciókra. A német F. Pfäfflin a szexuális bűnözők kezelését
főleg erkölcsi szempontból elemezte.
A plenáris előadók közül két amerikai: D. Schmitt és B. Whipple
tűnt kiemelkedő jelentőségűnek (rájuk később még visszatérek). A
szexuális zavarok és az orvosi szexológia tárgykörében összesen 78 előadás és poszter próbálta felhívni a
résztvevők figyelmét bizonyos összefüggésekre, elsősorban a ma
népszerű, gyógyszeres (Viagra, Cialis, Tadalafil stb.) kezelésekkel és különböző szomatikus és mentális betegségek szexuális
kihatásaival kapcsolatban. Több
előadó próbálta bizonyítani az
említett gyógyszerek kedvező hatását, de mások – pl. a portugál P. Nobre
és munkatársai – a szexuális funkciózavarok pszichikus meghatározottságát mutatták ki,
újszerű vizsgálatokkal. Török
pszichiáterek beszámolója szerint a vaginizmust sikeresen kezelték
csoport-pszichoterápiával. Cseh szexuálterapeuták (O. Trojan és
mások) a szexuális
funkciózavarokat „kombinált
megközelítéssel”, a viselkedésterápia mellett
kognitiv és emocionális
ráhatásokkal is kezelik. A
tünetek mögött megkeresik a mélyebb, tudattalan tényezőket,, az ügyfelek
kapcsolati problémáit vagy hibás alapbeállítottságait..
A női szexualitás
Beverly Whipple, aki a
kongresszus egyik plenáris előadását tartotta, a női szexualitás
problémáiról beszélt. Pontosabban
arról, hogy a nők többnyire nem úgy reagálnak a szexuális ingerekre, mint
a férfiak, hanem a Masters és Johnson
által megállapított lineáris modell” helyett gyakran inkább
„cirkulárisan”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az
előző szexuális együttlétek és élmények minőségétől függően a nő vagy könnyen ráhangolódik a szexre és élvezi
azt, vagy nehezen illetve sehogy. Ha az
utóbbi esetben mégis rákényszerül, az tovább korlátozza szexuális
reagálókészségét. Másrészt a nő
szexuális kielégülése nem feltétlenül
az orgazmus szabályszerű
bekövetkeztén múlik. Előfordulhat,
hogy kifejezett orgazmus nélkül is kielégültnek érzi magát, de az is, hogy a fiziológiás orgazmus
ellenére sem elégül ki pszichésen.
(Egyébként, mint kiderült, ez a férfiaknál sem ritkaság.) A női szexualitás témájával
többen is foglalkoztak a kongresszuson.
S. Kratochvil cseh pszichológus például a nők
szexuális reagálásának jellemzőit vizsgálva 300 neurotikus és
152 egészséges nővel egy előnyomott
hálón megrajzoltatta a leggyakrabban előforduló, szexuális élményeik
izgalmi görbéjét, megjelöltetve rajta a
közösülés kezdetének és befejezésének időpontját. A
görbéket összehasonlítva négy
alaptípust állapított meg: 1. a klasszikus
görbét, amelyben a közösülés során következik be az orgazmus, 2. a közösülés előtt vagy után bekövetkező orgazmus görbéjét, 3.
a többszörös orgazmust mutató görbéket
és 4. az orgazmus nélküli görbét. Ennek alapján elkészítette „A
görbék atlaszát”, amelyben minden típust tíz (valamelyest eltérő) görbe képvisel, s amely hasznos segédeszköz
lehet a nők szexuális problémáinak diagnosztizálásában. Egy másik előadó, Vincenzo
Puppo, az olasz
Szexológiai Központ munkatársa már előadásának címével is felhívta a
figyelmet arra, hogy „A szexológiának a női szexualitást is
tudományosan kell vizsgálnia”. Ő
nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a csikló tulajdonképpen „női
pénisz”; E. Gräfenberg pedig nem a „G-pontot” fedezte fel, hanem a húgycső megduzzadó
falának szerepét a női orgazmusban. A „vaginális orgazmus” elméletének tehát nincs tudományos alapja,
ez csupán S. Freud bizonyítatlan
hipotézise. A női orgazmus
közösülés nélkül, a petting számtalan formájával is könnyen kiváltható. A Kegel-gyakorlatokat Puppo is fontosnak tartja, de ezek
szerinte nem a pubococcigeális, hanem a
felszínesebb, bulbocavernosus izmokat erősítik, s ezek váltják ki a hüvely
alsó harmadának ritmikus összehúzódásait az orgazmus bekövetkeztekor. Puppo anatómiai vizsgálatok alapján
megkülönbözteti a férfi és női pénisz merevedéséért „felelős” ischiocavernosus izmokat és a
(férfinél) magömlést
előidéző bulbocavernosus
izmokat. A Kegel-gyakorlatok
mindkettőt erősítik, sőt, az ejakuláció utáni refrakter periódus
időtartamát is csökkentik (aminek
folytán a férfi hamarabb képes egy
újabb izgalmi periódusra). Ez
utóbbi megállapítások számomra is újszerűnek tűnnek,
mert a Kegel-gyakorlatokat inkább csak
a női anorgazmia kezelésében véltem hasznosnak. Több előadásból
egyértelműen kiderült, hogy a nőknél gyakori (40-50%)
a HSD (hypoactive sexual desire), vagyis a nemi vágy csökkenése vagy hiánya (bár ez egyre inkább a férfiaknál is
előfordul). Egyesek
erősítőkkel vagy antidepresszánsokkal próbálják ezt kezelni, abból kiindulva, hogy a depresszió általában csökkenti a szexuális igényeket és
reagálókészséget, Mások, így pl az angol K. Wylie sokoldalúbb
megközelítéssel próbálnak ezen segíteni.
A MIST (multi-intervention sex therapy)
azt jelenti, hogy tervszerűen egyeztetik és integrálják a
különböző szakemberekből álló terápiás team orvosi és pszichoterápiás törekvéseit. Angliában éppen most indul be
„Restoration Therapy” néven egy ilyen különleges csoportmunka. Sokoldalú
megközelítések Wylie és társai azonban nem
mellőzik az egyszerűnek látszó módszereket sem, pl. a „vulvális masszázst”, vagyis a vénuszdomb és
a hüvelynyílás környékén alkalmazott érintéseket, majd lassan erősödő
simogatást, masszirozást. Ezt magának a
nőnek kell megtanulnia a terapeuta segítségével. Tulajdonképpen az öningerlés, az önkielégítés megtanulásáról van
szó. A masszirozás növeli a vulva
vérbőségét és érzéki örömet gerjeszt, sőt, végső soron orgazmust
is eredményezhet, ha a csikló környéke kap megfelelő ingerlést. A nemi szervek vérbőségének
növelésére természetesen más eljárások is vannak. A nők számára ilyenek az ún. EROS eszközök, a férfiak
számára pedig a hasonló elven működő
vákuum-szivattyúk, amelyekkel könnyen lehet átmeneti merevedést
létrehozni. De ide sorolható a nemi szervek melegvízzel,
hősugárzóval vagy enyhe lézerfénnyel történő melegítése, vagy a különböző vibrátorokkal
elősegített vérbőség is. A kialakult erekció túl gyors
megszűnése azonban lehetetlenné teheti a közösülést. Ennek tipikus esete az ún. „veno-occlusive
disorder”, amikor a pénisz tág vénáin keresztül visszafolyik a vér, s nem marad
meg a szivacsos testben. Ilyenkor Wylie
gumiból vagy fémből készült
elszorító gyűrűk alkalmazását ajánlja, még pedig oly módon,
hogy a jól megválasztott méretű gyűrűn a pénisz ernyedt
állapotában először a heregolyókat kell áthúzni, majd a péniszt; így a herezacskó és a pénisz töve alá
kerülve, merevedés (vagyis szexuális izgalom és jó artériás
nyomás esetén) a gyűrű
gátolja a vér visszafolyását a péniszből, így tartósabb merevedést
biztosít. Ugyancsak K. Wylie beszélt a
kongresszuson arról a férfiaknál gyakori, „kis-pénisz szindrómának, vagy
komplexusnak” nevezett szexuális funkciózavarról, ami rendszerint
önbizalomhiány vagy tájékozatlanság következménye, s aminek következtében az
utóbbi évtizedekben jó üzletté vált a
pénisz hosszának és vastagságának növelése.
Holott a péniszméret károsodás
nélkül nem növelhető jelentősen, de nincs is semmi értelme, hiszen a
női hüvely szexuális izgalom esetén automatikusan alkalmazkodik a pénisz
méretéhez (kitágul vagy
összeszűkül), a nő
kielégülése pedig egyébként sem ezen múlik. Egy általánosan elterjedt
előítélet következtében ugyanakkor a férfiaknak mégis fontos a pénisz
minél nagyobb mérete. Az alapkutatások és a szexológia Ebben a fejezetben egy tucat
előadás vagy poszter rövid tartalma plvasható, de ezek túlnyomó többsége
is a genitalitással és gyógykezeléssel foglalkozik. A kevés kivétel közé tartozik David P. Schmitt, a BRADLEY
University pszichológia
professzora. Előadásának címe: A rövid párkapcsolatok keletkezésének
pszichológiája. Hogyan befolyásolja a
veszélyes szexuális viselkedést a nemi szerep, a személyiség és a kultúra? A
kérésemre megküldött 65 oldalas
kutatási beszámoló címe viszont átfogóbb: Szocio-szexualitás Argentinától Zimbabveig: a szexuális kultúra és a párosodási
stratégiák 48 nemzetre kiterjedő vizsgálata. D. Schmitt ugyanis kutatócsoportot szervezett, több mint száz
résztvevővel, a Nemzetközi
Szexualitás-vizsgáló
Projekt megvalósítására. A projekt a szocioszexualitás,
vagyis a szexuális kapcsolatlétesítés
helytől,,időtől és egyéb tényezőktől függő
különbségeit főleg négy
vonatkozásban igyekezett felmérni: 1. A
vizsgáló eszköz pszichometrikus megbízhatósága és érvényessége szempontjából, 2. a szocioszexualitás elméleti
magyarázatainak, 3. nemek közötti
különbségeinek és 4. kulturális meghatározottságának
szempontjából. A kutatás eszköze a Szocioszexuális
Orientáció Leltára (Sociosexuel
Orientation Inventory) volt, amelyet
a párosodási stratégiák egyéni
különbségeinek, pontosabban a házasságon vagy együttélésen kívüli szexuális
kapcsolatok vállalásának mérésére fejlesztettek ki, kérdőíves formában A kérdőív lényege a
következő hét kérdés: 1. Hány partnerrel közösült az
utóbbi egy évben? 2. Véleménye szerint hány partnere
lesz a következő öt évben? 3. Hány partnerrel volt
egyidejű, párhuzamos szexuális kapcsolata? 4. Milyen gyakran fantáziál a
jelenlegi, állandó kapcsolatán kívüli szexről? (Ez utóbbihoz 8-részes skála tartozik, a „soha”-tól a
„naponta”-ig.) 5. Véleménye szerint a szex szerelem nélkül is jó? 6. Élvezni tudná az alkalmi szexet,
különböző partnerekkel? 7. Csak szorosabb érzelmi
kötődés esetén tudná élvezni a szexet bárkivel?
Az utóbbi kérdésekhez 9 pontos skála társul, a feltételek megjelölésére.
Mindez további három kérdéssel egészült ki: 1.
Előfordult-e,
hogy megpróbált elcsábítani valakit, akinek már volt partnere? 2.
Ha
épp volt szexuális kapcsolata, előfordult-e, hogy félrelépett egy másik
partnerrel? 3.
Kedvező
körülmények esetén lefeküdne-e egy olyan, vonzó személlyel, akit -
egy
órája - egy hete -
egy hónapja -- egy éve
ismer? Ez utóbbi kérdés az ismeretség
időtartamának szerepét vizsgálja. Mindezeket természetesen megelőzték
a kérdezett nemére, életkorára, szexuális orientációjára, családi állapotára,
iskolai végzettségére és anyagi helyzetére vonatkozó kérdések. Az így
elkészített és kipróbált kérdőívet aztán az angolból lefordították 25 különböző nyelvre (ami azért volt használható 48 országban, mert az angolt és a spanyolt
stb. több országban beszélik, különösen a kérdezettek túlnyomó többségét alkotó
főiskolások és értelmiségiek). Az
összehasonlítások realitása érdekében az adatgyűjtéshez bevonták a
vizsgált országok főbb statisztikai adatait: a nemek arányáról, a házasságkötések átlagéletkoráról, a szülések
életkori arányáról, az átlagéletkorról,a nők helyzetéről, a válások
arányáról stb. A kért adatokat 5,853
férfitől és 8,206
nőtől, vagyis összesen
14,059 egyéntől kapták meg, ami országonként alig átlag 300 főt
jelent (bár néha még a százat sem érte
el). A minta tehát nem volt
reprezentativ. Az összesített adatok értékelése
mindenesetre azt mutatta, hogy a férfiak mindenütt jóval gátlástalanabbak a
szexuális kapcsolatok létesítése terén,
mint a nők. Az evolúciós
elmélet ezt azzal magyarázza, hogy a férfiaknak sokkal több előnyök
van a rövid lejáratú szexuális kapcsolatokból, mert génjeiket így sokaknak
továbbadhatják stb. Hátrányuk viszont kevesebb
(pl. nem eshetnek teherbe). A
férfi promiszkuitás hátterében az erősebb szexuális igényeik lehetnek, ami
összefügghet a magasabb tesztoszteron-szintjükkel. Schmitt szerint, bár az adott
kultúra jelentősen befolyásolja a szocioszexualitást, a biológiai nem
mégis erősebben hat a szexuális kapcsolatlétesítés szokásaira. E téren azonban a nemek közötti különbség
mértéke eltérő, függően az adott társadalom patriarchális vagy
egalitárius jellegétől, vallásosságától
stb. A szociális struktúraelmélet szerint
a szexuális kapcsolatlétesítés szokásait a társadalom által előírt nemi szerepek határozzák meg. Ahol a hagyományos nemi szerep ideológiája uralkodik,
ott nagyobbak a nemek közötti
szocioszexuális különbségek.
Modernebb és progresszivebb nemi szerep-lehetőségek esetén a
különbségek csökkennek, vagy akár el is tűnhetnek. A
stratégiai pluralizmus
elmélete szerint a nők a helyi viszonyoktól függően
változtatják párkapcsolati szokásaikat.
Szűkös anyagi körülmények esetén
(pl. ahol az alacsony jövedelmek miatt mindkét szülőre szükség van
a gyermekgondozáshoz) a nők nehezebben vállalkoznak szexuális
kapcsolatokra. Hasonló az álláspontja a
szülői beruházás elmélet képviselőinek, akik az evolúcióelmélet
alapján úgy látják, hogy a férfiak, helyzetüknél fogva inkább a szexuális
partnerek váltogatására törekszenek, mint a szülővé válásra, ellentétben a
nőkkel. A kulturális hatásokat fontosabbnak
tartó elméletek szerint a szexuális kapcsolatlétesítés kulturális
meghatározottságának legjobb bizonyítéka a házasodási rendszer poligám vagy
monogám jellege. Ebből a szempontból a nemek aránya igen fontos. Számos
példa mutatja, hogy ahol több a nő, mint a férfi, ott a férfiaknak több a
futó kalandjuk, rövid lejáratú szexuális kapcsolatuk, vagyis magas szintű
a szocioszexualitásuk (fordított
esetben viszont alacsony szintű). A
kötődés-elmélet szerint bizonyos gyermekkori élmények
erősen befolyásolják a későbbi párválasztási stratégiákat. Az erős stresszeket átélt gyermekek nehezebben, bizonytalanabbul tudnak
kötődni partnerükhöz, ezért szocioszexuálisan gátlástalanabbak
lesznek. Azokban a kultúrákban, ahol
több a stressz és nehezebb a megélhetés, a szexuális kapcsolatlétesítés koraibb
és gyakoribb, mint a jóléti társadalmakban. Az eredmények értékelése során maga
a kutatásvezető foglalta össze a pozitivumokat és negativumokat. Megállapította,
hogy az anonim kérdőív alkalmasnak bizonyult a szocioszexualitás mérésére;
ezt más, hasonló felmérések eredményei is megerősítették. A vizsgálatnak ugyanakkor több hiányossága
is volt. Ilyen pl., hogy a kapott
adatok önbevalláson alapultak, ami a névtelenség ellenére sem teljesen
megbízható. A fordítások pontatlanságából, vagy a minta kicsiségéből is
adódhattak hibák. Schmitt egyik érdekes
következtetése, hogy a szexuális kapcsolatlétesítés nemek szerinti
különbségei még azokban az országokban
is közepesen erősek, amelyekben a nemek hatalmi viszonyai és szerepei
kiegyenlítettek. Szerinte ennek az
lehet az oka, hogy a férfiak és nők alapvetően eltérően igénylik
a futó kalandokat. Ezek az igények
ugyan már közelednek egymáshoz, de nem tartja valószínűnek, hogy teljesen
egyformákká váljanak (hozzátéve, hogy
ez csak feltételezés, a vizsgálatokat pedig elmélyültebben és reprezentativ
mintán folytatni kell). A
szexológiai alapkutatások további
12 témaköréből csak néhányat emelek ki. Norvég kutatók (E.
Almaas, E.P. Benestad) a szexuális motiváció bonyolultságát vizsgálva – részben Whipple
nyomán – úgy találták, hogy a nőknél fontosabb szerepet kapnak az
olyan másodlagos, nem szexuális motívumok, mint pl. a feleség-szerep betöltése,
az intimitás vágya, a gyermek utáni vágy stb.
Egy ausztrál kutató, C. Fox
megállapítása szerint s
pénisz méretének megítélése fontos tényezője a férfiak testképének és nemi
identitásának; a nagyobb pénisz a
férfiasság, erő és egészség jele.
Francia szexológusok (A. Giami, S. Levinson) vizsgálatai szerint az orvosok
általában kényelmetlennek érzik, s ezért kerülik a foglalkozást pácienseik
szexuális problémáival, mert nem kapták meg a szükséges képzettséget. Az izraeli
D. Sharon az internet
útján történő szexuális tanácsadás és terápia lehetőségeit elemezte. Megkülönböztette a statikus (csak általános
információkat nyújtó), a dinamikus (e-mail beszélgetés a páciens és a tanácsadó között), s az interaktiv, vagyis audiovizuális
kapcsolaton alapuló tanácsadást és/vagy
terápiát. Ez utóbbi perspektivikusan akár laborvizsgálatokkal is
kiegészülhet. Szexuális nevelés A
kongresszus egyik legérdekesebb részét a partnerkapcsolati
problémákkal és a szexuális neveléssel foglalkozó 26
előadás illetve poszter
képezte. Ezek között is
szerepeltek ugyan kifejezetten szexuálterápiás témák (pl. a már említett K. Wylie-től és V. Puppo-tól),, ám
néhány cseh előadó (B.
Husarova és tsai) a
féltékenység mérésére szolgáló új, projektiv módszert mutatott be, s több előadó szólt az iskolai
szexuális nevelésről (pl. a bolgár
R.
Bostandjiev) vagy a rádió, a
TV illetve az internet segítségével
történő szexuális nevelésről.
A holland Y. Ohlrichs pl. éppen azt vizsgálja, hogyan tudják hasznosítani az iskolák az
internetre általa feltett szexuális nevelési programot. Mexikoban
E. Valdez-Curiel és munkatársai tizenéves fiatalok
bevonásával rendszeres rádióelőadásokat
és vitákat szerveztek a fiatalokat érintő szexuális problémákról. Csehországban pedig a pszichológus L. Sulova
az orvosi, a pedagógiai és
pszichológiai megközelítéseket elemezve igyekszik tisztázni, hogy kötelező
legyen-e az iskolai szexuális nevelés
(mint Németországban); ha igen,
akkor kik folytassák azt, s külön tantárgy keretében vagy más tantárgyakba
illesztve? Hát kb. itt tart a
(nemcsak európai) szexológia.
Amelynek ezen a kongresszusán rajtam kívül csak két magyar vett részt: dr. Lukács Eszter és dr. Buda Béla, aki
előadást is tartott a
szexuális kultúra hazai helyzetéről. Szilágyi Vilmos dr. |