Oswalt  Kolle

Ich  bin  so  frei.  Mein Leben

2008. Rowohlt, 312 p.

 

A könyvet a Német Szexuálpedagógiai Társaság vezetőjétől, Linus Dietz-től kaptam meg. S bár sok mindent tudtam a szerzőről, mint a legutóbbi fél évszázad legjelentősebb, német szexuális felvilágosítójáról, igazán közel csak e memoár elolvasása révén kerültem hozzá.  Nagyjából egyidősek vagyunk, de ő néhány évvel előbb kezdett foglalkozni a szexuális kultúra terjesztésével,  és sokkal hatékonyabb, eredményesebb volt ezen a téren.  Nem mintha több könyvet írt volna a szexről ;  inkább cikksorozatokat írt, milliós példányszámú magazinokban, azonkívül 6-8,  sokmilliós nézettségű, szexuális felvilágosító filmet is alkotott  (amelyekből, sajnos, egyet sem láttam, mert legjobb tudomásom szerint nem kerültek hazánkban bemutatásra).

A könyv tíz  fejezetében Kolle a kisgyermekkortól kezdve meséli el kalandos életét..  Attól kezdve, hogy 5-6 éves korában, Hitler hatalomra jutása után  szüleivel együtt menekülnie kellett a nácik elől, akik  pszichiáter apját liberalizmusa miatt üldözték.  Igy kerültek  Frankfurtba , egy tekintélyes orvosprofesszor rokoni védelme alá.  A világháborúban azonban Frankfurtot is rommá bombázzák, s Kolle 16 évesen „önkéntes” katonai szolgálatra kényszerült.  A háború után egy ideig mezőgazdasági munkából próbál megélni, majd befejezi tanulmányait, s mezőgazdász lesz, de véletlenül egy laphoz kerül, adminisztrativ munkára.  Ott nemsokára riporter lesz Frankfurtban, s elindul az újságírói karrier útján.  Közben apja megkéri, hogy fordítson le részleteket a hires, amerikai szexológus,  A. C. Kinsey  1948-ban megjelent első, kutatási jelentéséből.

Ez volt az egyik legelső élmény,, ami elősegítette nála  a  szexuális  problémák  jelentőségének felismerését.  A másik, még közvetlenebb ösztönzést a saját, szexuális problémái adták:  mit kezdjen a maszturbációval és egy-két homoszexuális élménnyel.  Ezekről senkitől sem mert tanácsot kérni.  Ám szerencsére apjának barátja volt  J. H  Schultz, az autogén tréning kidolgozója, aki a szexualitásról is írt már könyvet.  Egy találkozásnál rákérdezett Kolle problémáira, s néhány szóval megnyugtatta őt.  .Ezáltal  egyrészt felismerte, hogy a  szexuális problémákkal küzdőket fel kell világosítani, megoldáshoz kell segíteni.   Másrészt rájött, hogy  ez a téma rengeteg embert érint és érdekel, tehát a média (és önmaga) számára anyagilag is előnyös, ha többet vásárolnak a lapokból, könyvekből, vagy többen néznek meg egy filmet. 

 

Felvilágosító  cikksorozatok

Kolle kezdeményezésére  egyes média-vezetők szabad utat engedtek a szexuális felvilágosító írásoknak. Igy már csak a cenzúrával, a politikai és egyházi ellenállással kellett megküzdeni, ami eleinte erős volt, de a 60-as és 70-es évek szexhullámával (az ún. „szexuális forradalommal”)  párhuzamosan gyengült.  Kolle tehát  egyre kedvezőbb körülmények között alkotta meg műveit, s ebben a szexológia tudományának akkori német képviselői  (pl. Hans  Giese,  Helmut  Kentler és mások)   is szívesen segítették.  Közben szerelmi viszonyba került egy nővel, akit később feleségül is vett, s tőle három gyermeke született.  Ez azonban nem zárta ki, hogy másokkal is legyenek „afférjai”, ami eleinte ugyan konfliktusokat váltott ki, de egy idő után  megegyeztek, hogy házasságukat nyitottá teszik.  Megkérdőjelezhető ugyan, hogy mennyiben volt ez valóban nyitott, egyenrangúságon alapuló házasság, hiszen a feleség többnyire egyedül volt a gyermekekkel,  míg férje  szabadon járt-kelt a világban, s inkább csak anyagilag gondoskodott a családjáról.

Kolle tehát kissé egyoldalú szabadságot biztosított magának, s az asszony is a hagyományos, alárendelt szerepet fogadta el:  áldozatokat hozott férjéért és a családért.  Kapcsolatuk  igy nem volt igazi, nyitott házasság.  A könyvben egyetlen szó sincs arról, hogy  a  feleség is élni tudott volna az elméletileg neki is járó szabadsággal.  Valószínűleg belátta, hogy  erre neki aligha lehet igénye, hiszen érzelmileg és anyagilag is függő helyzetben volt a férjétől. 

Érdekes volt, ahogyan Kolle a  hűség  kérdését  „megideologizálta”.  Egyrészt hangsúlyozta, hogy az érzelmi és szexuális kalandjaiban résztvevő partnereknek ő sohasem ígért hűséget, csak a felesésének.  Másrészt – és ez a lényeges! – különbséget tett a szexuális és a szociális hűség között, s az utóbbit tartotta fontosnak és komolyan veendőnek.  A hűséget tehát nem azonosította a szexuális kizárólagossággal;  ezért a „félrelépéseit”sem titkolta, hanem  (előre vagy utólag)  megbeszélte a feleségével.  Csak a homoszexuális kapcsolatait nem tudta évekig bevallani, mert félt azok sokkoló hatásától, ami aztán be is következett.  Még tovább titkolta biszexuális beállítottságát a nyilvánosság előtt, mert Németországban még a nácizmus után is évtizedekig erős maradt a homofóbia, ami veszélyeztette Kolle felvilágosító törekvéseit.  Időközben ugyan megszűnt a felnőttek homoszexuális viselkedésének büntethetősége, de a  „Mindkét nem felé nyitottan”  című könyve csak 1996-ban jelenhetett meg. 

 

 A  „botrányos”  könyvek  és  filmek

A  szexuáltabu  Németországban (is)  igen erős volt az 1950-es és 1960-as években.  Ezért, bár Kolle „A gyermek, mint ismeretlen lény”  című első, nagy cikksorozatában, amely 1964-ben könyv alakban (sőt, később filmen) is megjelent,  igyekezett óvatosan fogalmazni, mégis okot adott a konzervativok támadásaira.  Ugyanis hivatkozott a tudományos vizsgálatokra, amelyek szerint   szexuális izgalmi állapotok már csecsemőkorban is előfordulnak, például a szoptatás vagy a fürdetés közben.  Sőt, a szoptatás az anyánál is gyakran jár érzéki élvezettel, szexuális izgalommal  (amit akkoriban sokan szégyelltek, s ezért kerülték a szoptatást).

Még inkább botrányosnak tűntek az egyházi és világi elöljárók szemében a néhány évvel későbbi cikksorozatok, amelyek  „A férjed, mint ismeretlen lény” és  „A feleséged, mint ismeretlen lény”  címmel  1967-ben könyv-alakban is megjelentek és több nyelven kiadott sikerkönyvek lettek.  Ezt a sikert egy évvel később betetőzte  „A szerelem csodája”  című könyv, amelyből 1968-ban film is készült, s azt további, milliós nézettségű filmek követték. Ennek nyomán természetesen sokfelé meghívták, előadásokat és sajtókonferenciákat tartott, s olyan híressé vált, hogy elnevezték „a szexualitás pápájának”.  Nem csoda, hogy hasonló érdeklődés fogadta a továbbiakban megjelenő könyveit, pl. a  „Szexualitás  1970”-et,  a „Valamennyien igényeljük a gyengédséget”  (1976)  vagy az „Élvezet tabuk nélkül” (1981)  című könyvet.  Ezt követően azonban az  AIDS  megjelenése és a politikai jobboldal megerősödése kedvezőtlenebb légkört teremtett a a szexuális kultúra terjesztése számára.  Az 1990-es évek második felében ugyan még megjelent Kolle két újabb sikerkönyve  („Mindkét nem felé nyitottan”  és  „A  szeretet nem öregszik”),  de  nyilvánvaló volt az érdeklődés csökkenése. 

Pedig amikor Angliában járt, a hirhedt „Profumo-ügyről”  tudósítani,  egy angol újságíróval közösen kidolgozta  a szexuális viselkedés új ekölcs-kódexét,  amelyet egy német Kiadó vezetője ugyan lelkesen fogadott,  publikálására azonban mégsem került sor, éppen a konzervativok ellenállása miatt.   Váratlanul nagy sikere lett azonban egy új cikksorozatának, amit a nők szexuális problémáiról írt, s  közel tízezer nőtől érkezett hozzá segítségkérő vagy köszönő levél, köztük hosszú, 8-10 oldalas levelek   Kolle ezt valamiféle „gátszakadáshoz”  hasonlítja, s megjegyzi:  „Ezeknek a nőknek nyilvánvalóan még sohasem volt lehetőségük arra,.hogy  e legintimebb problémáikat valakivel megbeszélhessék.  De hát kivel is?  A saját férjükkel vagy partnerükkel?   Azok rögtön elfordultak és elaludtak, miután kielégültek.”  (214. old.)  A német átlag-férfit nem érdekelte, hogy  partnernője is kielégült-e.   Többnyire a legjobb barátnők is csak futólagos utalásokra szorítkoztak. Ugyanis szexuális ügyekben a nők beszédkultúrája akkoriban még sokkal fejletlenebb volt, mint ma.  Inkább csak a névtelenül küldött levelekben mertek megnyilatkozni.

Jellemző, hogy a német könyvkereskedelem eleinte nem szívesen árusította  Kolle „erkölcstelen” könyveit.  Kiadója ezért  inkább  az újságstandokon, vasutállomásokon és a nagy áruházakban kínálta, ahol aztán gyorsan elkapkodták azokat.  Később persze – különösen „A  szerelem csodája”  című film sikere után – a könyvkereskedelem is beszállt a nagy üzletbe.  A  film fiatal házaspárok szexuális problémáit mutatta be, amelyek megoldásához szexológusok adtak tanácsokat.  A cenzúra viszont csak hosszú tárgyalások után, 1968-ban járult hozzá a film bemutatásához.  Sikere nyomán aztán a filmet szinte minden nyugati országban bemutatták. Különösen Hollandiában talált olyan lelkes fogadtatásra, hogy Kolle később egész családjával oda költözött.  (Közben a nőkről és a férfiakról szóló könyveit is megfilmesítették.)

 

Tudományos szereplések  és  elismerések

Az 1980-as évektől azonban Kolle megszűnt sikeres szerző lenni.  Ajánlatait azzal dobták vissza, hogy „a szex ma már senkit sem érdekel”.  Mármint az a felvilágosító jellegű kínálat, amit Kolle tudott volna nyújtani..  Ehelyett  felvirágzott a pornoipar;  a szexfilmek és a fogamzásgátló tabletták is segítettek lebontani a gátlásokat, s az egyházi tilalmak is mindinkább veszítettek tekintélyükből  A homoszexualitást és a prostitúciót büntető törvényeket eltörölték.  Mindez azonban nem jelentette a szexuális problémák eltűnését, sőt!  Ezekre viszont a gyógyszeripar ajánlott megoldást, a Viagrával és más, hasonló szerekkel.   Kolle működése „elavult divat” lett, s végleg lekerült a napirendről.  Igy ő már annak is örült, hogy  előadónak hívták egy nőgyógyászati kongresszusra, ahol olyan sikeres előadást tartott  a változó korú (menopauzás)  nők szexuális problémáiról, hogy ezt követően több más helyre is meghívták;  ezeket többnyire egy gyógyszergyár finanszírozta.  Kolle ugyan pontosan tudta, hogy csak gyógyszerekkel nem lehet a szexuális zavarokat megoldani, de igyekezett  a pszichés és párkapcsolati tényezők jelentőségét hangsúlyozni.  Talán ezért hívták meg 1996-ban  Berlinbe, a  biszexuálisok kongresszusára,  ahol  Fritz Klein  és  Erwin Haeberle  is szerepelt.  2000-ben pedig a szexuálreform érdekében végzett munkásságáért  megkapta a   Magnus  Hirschfeld emlékérmet a Német Szexuálszociológiai Társaságtól  (DGSS).

Miközben az 1970-es évektől a gyógyszeripar  egyre több „potencianövelő” és „vágyfokozó” gyógyszert állított elő, a kétes „afrodiziákumokkal”  üzletelők  Kollet is megkörnyékezték, hogy reklámozza árujukat.  Egymillió Márkát kínáltak például  egy savanykás ízű, „potencianövelő” bonbon reklámozásáért. Ebből próbaként kettőt is megevett, de utána hiába vitték el a legelőkelőbb prostikhoz, egyiket sem kívánta meg.  Igy aztán nem vállalta a reklámozást.  Meggyőződése szerint ugyanis   a szex és a szeretet összetartozik ,  a szeretetet pedig nem lehet megtanulni, az vagy van, vagy nincs.  Ezzel viszont egy szemléleti korlátját is elárulta:  egyrészt nyilvánvaló, hogy a szeretetet is tanulni kell, nemcsak a szerelmet.  Másrészt a gyakorlat sokszorosan bebizonyította, hogy a szex élvezete független lehet nemcsak a szerelemtől, hanem a szeretettől is

Abban viszont mélységesen igaza van, hogy a szabad és érett szexuális viselkedés egyik legnagyobb akadálya a szexuáltabu, vagyis a hallgatás a szexuális igényekről és problémákról. Hiszen még ma is igen sok pár képtelen nyiltan és őszintén beszélni egymással ezekről.  Kolle ezen próbált változtatni.  Ám jóval kevésbé volt sikeres az a törekvése, hogy  „a szeretkezést, mint társasjátékot”  egy csoportszexről szóló filmmel próbálja elfogadtatni.  A  szereplők:  egy 12 tagú holland baráti csoport  ugyan élvezték a szexuális együttlétet és pozitivan nyilatkoztak erről, de a német cenzúra betiltotta a filmet.  Kollet sok helyről följelentették, s közel két évig kellett vitatkoznia az államügyésszel,  míg végül mégiscsak megkapta az engedélyt.  (A film persze így is igen vegyes visszhangot váltott ki.) 

Kolle futólag az 1968-as diáklázadások szervezőinek a nemek viszonyát érintő elképzeléseiről is véleményt mond.  Eszerint  ők a saját, szexuális gátlásaikat akarták feloldani a „szabad szerelem” jelszavával.  Vagyis nemcsak megengedték, de el is várták a nőktől, hogy  bárkivel szexuális kapcsolatot létesítsenek. Sokan engedelmeskedtek is ennek az „álforradalmi elvárásnak”.   Kolle ezt a nők kárára történő agymosásnak nevezi.  Szerencsére a „68-as mozgalom”  hamar kifulladt, s egyek szellemi  vezetője, Reimut Reiche később beismerte, hogy Kollenek igaza volt a szexet illetően.   De hasonló vita alakult ki a Kolle által tisztelt és támogatott nőmozgalom egyes akkori vezetőivel is, akik túlzásba vitték férfiellenes követeléseiket.  (Germaine Greer szerint például a csábítás már önmagában is a nő megerőszakolását jelenti.) 

A könyv utolsó fejezetének címe:  Búcsú  és újrakezdés.  Ebben leírja, hogy idős, gyógyíthatatlanul beteg felesége halála előtt  végakaratként arra kérte, hogy két éven belül keressen magának egy új élettársat.  Amit véletlenül sikerült is megvalósítania, bár új szerelme kételkedik abban, hogy a sok kalandot megélt Kolle hűséges tudna maradni hozzá.  Erre az ő tipikus, kétértelmű válasza:  „Menni fog, hisz’  olyan szabad vagyok.”    S ezt a magabiztos kijelentést választotta könyve címének is   

Mindenesetre ez a szenvedélyes önéletírás nemcsak azt erősíti meg, hogy Oswalt Kollet jogosan tartják  a német nemzet felvilágosítójának,  hanem  érdekes képet rajzol a  20. század második felének német kulturtörténetéről is.      

 

                                                                      Szilágyi Vilmos  dr.