Szilágyi Vilmos

A  szexuális kultúra és szexuálterápia úttörője

Buda  Béla munkássága

 

 1970 körül, vagyis mintegy 40 éve ismertem meg Buda Bélát,  s kerültem vele baráti és  „harcostársi”  viszonyba.   Ugyanis, mint ifjúságvédelemmel foglalkozó pszichológus,  akkoriban kezdtem a fiatalok szexuális viselkedésének és nevelésének problémáit tanulmányozni.  Igy jutottam el a szexológiai szakirodalomhoz, ami – néhány felvilágosító könyvtől eltekintve – csak a könyvtárakon keresztül, angol és német nyelven volt hozzáférhető számomra. Ekkor tudtam meg, hogy Buda Béla már jól ismeri ezt a szakirodalmat, s publikált is néhány szexológiai témáról, főleg az Orvosi Hetlap-ban, amelynek  1969/37. számában pl. a homoszexualitásról adott átfogó ismertetést. (Ugyanez a tanulmány néhány évvel később német fordításban is megjelent  a „Therapia  Hungarica. Medizinische Zeitschrift”  1973/1. számában.) A cikk tőle kapott különlenyomatából megtudtam, hogy már 1965 körül is több cikket írt szexológiai témákról, s alaposan tájékozódott az akkori, angol nyelvű szakirodalomban. Később az is kiderült, hogy már 1963-ban szexuálszociológiai felmérést végzett a Műszaki Egyetem diákotthonában.

Az említett cikkben szereplő, több tucat szakirodalmi hivatkozás számomra azért volt fontos, mert felhívta figyelmemet a szexológiára, mint olyan tudományterületre, amelytől a hazai, főleg az ifjúság körében érzékelhető szexuális—párkapcsolati problémák megoldása is várható.  Minthogy ennek érdekében magam is épp szexológiai adatgyűjtést folytattam interjúkkal és kérdőívekkel,  a vizsgálati módszer fejlesztéséhez  a Buda cikkében megemlített  A.C. Kinsey (1948, 1953)  két, nagy könyvének, kutatási jelentésének tanulmányozása  komoly segítséget adott.  (Mindegyikből 20-30  oldalas, kézzel írott kivonatokat készítettem.)   Buda kezdettől fogva támogatta törekvéseimet a pedagógusok szexuálpedagógiai képzését illetően. S amikor megemlítette, hogy van egy könyv-kézirata  „A  szexualitás  modern elmélete”  címmel,  akkor a Tankönyvkiadó szerkesztőjeként sikerült ezt a kéziratot a kiadóval elfogadtatni,  megszerkeszteni és 1972-ben publikálni.  Korántsem túlzás, hogy ez a könyv – amely azóta legalább hét új kiadásban megjelent – bizonyos értelemben  „frontáttörés”  volt a szexológia és szexuális kultúra hazai terjesztésében.  Addig ugyanis csak néhány szokványos, „felvilágosító” könyv jelent meg – a legjobb közülük valószínűleg  dr. Hirschler Imre:  A nők védelmében  (1958)  című könyve volt -- , a fiatalok szexuális problémáival pedig inkább csak néhány „óvatos” cikk foglalkozott. 

 

A  szexológia magyar „alapműve”

 

A modern szexológiának ez a magyar „alapműve” az emberi szexualitás valóban korszerű elméletét mutatja be.  Ezt a nehéz feladatot akkor csak Buda tudta megoldani. Az Előszóban hangsúlyozta is, hogy  nem annyira a művelt nagyközönségnek, hanem elsősorban az orvosoknak, pszichológusoknak és pedagógusoknak szól.  „Tudományos munka, amely még a szakemberek számára sem egyszerűen ismertetést akar nyújtani, sem pedig gyakorlati útmutatásokat,  hanem elvi, szemléleti modellt.” (6. old.)  Szemléleti alapvetésre azért volt szükség, mert  a szexuális viselkedés pszichológiája és a modern szociálpszichológiai és kommunikációs szemlélet  még az említett szakemberek számára is szinte teljesen ismeretlen volt. Épp ezért kellett történetileg megközelíteni a témát, a szexológia, s ezen belül főleg a szexuálpszichológia fejlődéstörténetén keresztül.  A könyv Bevezetése a szexualitás vizsgálatának szemléleti problémáit is történelmi összefüggésekbe helyezi, s felvázolja azt a folyamatot, amelynek során a modern szexológia szembeszállt azzal a dualisztikus, a test és lélek kettősségének tanából eredő előítélettel, amely szerint a szexualitás alapvetően ösztönös, vagyis biológiai jellegű, állatias jelenség,, amit a léleknek le kell küzdeni, kordában kell tartani.  Kimutatja, hogy Sigmund Freud ugyan már közel járt e dualisztikus szemlélet meghaladásához, ám sajnos, ragaszkodott az ösztönkoncepcióhoz.

Későbbi kiadásaiban a könyv nem véletlenül kapta  A  szexuális viselkedés lélektana  címet, hiszen  az első két fejezete kivételével, amelyek  a szexológia történetét, szakirodalmát és a szexualitás biológiai alapjait mutatják be, az egész könyv a pszichoszexuális fejlődésről szól. A nemi identitástól és a nemi szerepek alakulásától kezdve a szexuális kapcsolatokban és a házasságban működő  „rejtett programokig”  minden jelentős személyiségtényezőre kitér, beleértve a szexuális zavarok megelőzését és gyógyítását.  A könyv végén pedig 9 oldalnyi  irodalomjegyzéket ad, amelyben egy vagy több csillaggal jelöli a fontosabb forrásműveket. A könyv 1977-ben német nyelven is megjelent:  Psychologie der Sexualität  (Akadémiai Kiadó), ezt követően pedig hamarosan kiadták csehül, szlovákul, lengyelül, sőt, oroszul is – és mindenütt gyorsan felvásárolták!

Buda Béla említett könyvének és az ennek nyomán feléledő, szexológia iránti érdeklődésnek is szerepe lehetett abban, hogy a Pártközpont engedélyezte a – Buda által is kiadásra ajánlott -  Bevezetés a szexuálpedagógiába  (1973, Tankönyvkiadó)  című könyvem megjelenését és  a tanárképző főiskolák fakultativ  speciálkollégiumain történő használatát.  Sőt, feltehetőleg abban is, hogy  kiadták az  Irányelvek a családi életre neveléshez  című, sokszorosított (bár csak szűk körben terjesztett) dokumentumot; s ugyancsak  1973-ban  megjelent egy  Népesedéspolitikai kormányhatározat,  amely többek közt elrendelte az ún. „családi életre nevelés” bevezetését a tizenéveseket oktató iskolákban   Sajnos, az általános és középiskolai pedagógusokat egyáltalán nem készítették fel központilag erre a fontos nevelési feladatra, amelynek szükségességét a tanárok ugyan belátták, de nem tudtak vele mit kezdeni, s az évente erre szánt egy-két osztályfőnöki óra különben sem nyújtott reális lehetőséget az érdemi munkára.  Igy aztán az iskolákban éppúgy, mint a tanárképző főiskolákon hamar abbamaradt a rendezett  „családi életre”, s benne a kulturált szexuális viselkedésre nevelés.  Legtöbb helyen csak annyi maradt meg belőle, hogy az osztályfőnök évente meghívott egy orvost vagy más, egészségügyi szakembert, hogy tartson egy „felvilágosító  órát” a tanulóknak.  Néhány orvosi, biológiai alapismeret közlése azonban korántsem volt elég a hiányos vagy téves ismeretek és attitűdök kiküszöböléséhez – és ez a helyzet, sajnos, mindmáig változatlan.

 

Buda a szexuális nevelésről

 

A „felvilágosító”  próbálkozások csődje természetesen nem kerülte el  Buda Béla figyelmét   „Meditáció a nemi felvilágosításról”  című írásában (amelynek másolatát megkaptam)  már az 1970-es évek közepe táján  részletesen elemezte a nevelési kudarc okait, s tíz pontban sorolta fel a teendőket.  Megállapította, hogy heves viták alakultak ki, s a vélemények polarizálódtak, főleg akörül, hogy  „milyen életkorban kell kezdeni a felvilágosítást, és hogyan lehet elkerülni annak esetleges ártalmait.”   E vitákban Buda szerint  „lényegében különböző társadalmi normák és a mögöttük rejlő, különböző értékek konfrontációja zajlik…”  Sokan nem tudják, hogyan találjanak kompromisszumot  „a nyilvánvaló ismeretanyag és felvilágosítási szükséglet,  valamint a még erős, normativ tilalmak, különösen a szexualitással kapcsolatos nyilt beszéd tilalma között…. Ez leginkább a pedagógusok beszámolóiból tűnik ki.”  Felvetődik, hogy a nemi felvilágosítás elmélete mennyire „ideológia”, vagyis „hamis tudat”  illetve mennyire tényleges, tudományos ismeret.  A  hagyományos morál ugyanis „a felvilágosítást részlegessé és felemássá teszi… elködösít valamit, ami nagyon fontos…  nem annyira az egyén harmónikus szexuális fejlődését akarja segíteni, inkább a társadalmat védi a nemi élet okozta kellemetlenségektől.”

Rámutat, hogy a tudományok – köztük a szexológia -  felhasználásának igénye is alig fogalmazódott meg eddig;  holott  „a nemi felvilágosítás teli van tudományos megközelítésre szoruló problémával.”  Jelenlegi elméletei és módszerei ugyanis általában egy elavult,  biológiai emberképen alapulnak. Pedig a szexualitás nem csupán és nem elsősorban biológiai képesség, hanem tanult viselkedés.  Ezért kutatandónak tartja pl.  az alábbiakat.

1.    A  nemi „felvilágosodás”  motivációs arculata  (amiben a fantáziának van döntő szerepe).

2.    A nemi „felvilágosodás” tevékenységi, gyakorlásos oldala (próbacselekvések lehetősége).

3.    A  pszichoszexualitás fejlődésének nemi különbségei  (lányok és fiúk eltérő igényei).

4.    Személyiségzavarok befolyása a nemi „felvilágosulásra”, pszichoszexuális fejlődésre).

5.    A  nemi felvilágosítás kapcsolati és csoportdinamikai háttere.

6.    A nemi felvilágosítás környezeti feltételei  (a szülők nevelési hibái  stb.).

7.    A  kapcsolatok és az identitás jelentősége  (pszichés leválás a szülőkről  stb.).

8.    A „partner-orientáltság” és a szexuális kulturáltság szerepe.

9.    A szexualitás jelentősége a személyiségben  (legfőbb szervező erő).

10.                A szexualitás jelentősége a modern társadalomban.

Mindezek vizsgálatához gyakorlati tanácsokat is ad. (Az egész tanulmány olvasható a weblapom (www.szexualpszichologia.hu )  cikkei között.)  Jó  30 évvel ezelőtt ez a „Meditáció” eléggé visszhangtalan maradt, bár ma is változatlanul aktuális.  Hasonló volt a helyzet  az  Élet és tudomány című  ismeretterjesztő magazin  1973 és 1974-es évfolyamának számaiban megjelent,  „A szexualitásról – a fogamzástól a felnőtté válásig” sorozat cikkeivel, amelyek közül sokat Buda Béla írt, különösen az olyan kényes témákról, mint a gyermekkori szexualitás, az önkielégítés, a homoszexualitás, vagy az impotencia és frigiditás.  Ez a cikksorozat szerencsére 1975-ben könyvalakban is megjelent, s közel 50000 példányban igen gyorsan elfogyott. Még nagyobb sikere volt néhány évvel később – szintén egy cikksorozat alapján kiadott -  „Szexualitás és párkapcsolat a felnőttkorban”  (1979, Tankönyvkiadó) című könyvnek, amelynek 24 fejezetéből 11-et Buda Béla írt a párválasztásról és házasságról, a nemi életről és a szexuális zavarok terápiájáról, egészen az öregkor szexuális problémáiig.  Budát komolyan foglalkoztatták ezek a témák. Amit mutat az is, hogy  nagyjából az első cikksorozattal egyidejűleg írtuk meg közösen a  „Párválasztás . A partnerkapcsolatok pszichológiája” (1974, Gondolat K.)  című könyvet, amelyet az egyetemi oktatásban is felhasználtak, s később (1988) új, bővített kiadásban is megjelent.  A könyvhöz dr. Hirschler Imre írt Előszót, s hét fejezetének megírásában a következőképpen osztoztunk:

1.    Buda B.: A párválasztás biológiai alapjai és a partnerkapcsolatok alakulásának történelmi tendemciái

2.    Szilágyi V.: A  párválasztási  érettség kialakulása

3.    Buda B.:  A  párkapcsolatok fejlődésének lélektani szabályszerűségei

4.    Buda B.:  Az  ismerkedéstől a házasságkötésig

5.    Szilágyi V.:  A házasság

6.    Szilágyi V.:  A  válás és az újraházasodás

7.    Buda B.:  A  sikeres párválasztás elősegítésének lehetőségei és perspektívái.

 

Talán nem túlzás, hogy  A  szexualitás modern elméletét  és ezt  a  Párválasztás  könyvet a szexológia magyar  „alapműveinek” tekintem, amelyek az 1970-es években lehetővé tehették volna ennek az életfontosságú és gyorsan fejlődő tudományterületnek hazai kibontakozását, s egyben a szexuális kultúra terjesztését, az intézményes szexuális nevelés megalapozását. Erre azonban nem került sor, az ismert társadalmi helyzet folytán.

 

Szexuálpatologia és  szexuálterápia

 

Épp ezért viszont sürgősnek tűnt a prevenció mellett a szexuális zavarok terápiájával foglalkozni.  Budát már akkor is gyakran meghívták előadást tartani a különböző patológiai és terápiás kérdésekről..  1975-ben  például  „A  pszichoszexuális fejlődés deviációi”  címmel tartott előadást az OTKI gyermekpszichológiai továbbképző tanfolyamán.  Ebben a pszichoszexuális fejlődés korszerű  folyamat-modelljének és zavarai alapvető hatásmechanizmusainak felvázolása után a fejlődés retardációját, a homoszexualitás vagy a transszexualizmus kialakulását, egyes ritka zavarformákat és a maszturbáció problémáját elemezte.  De ugyanabban az évben  (1975)  egy nagyszabású  szexuálpatológiai  szakkönyvet  is megtervezett,  amely az Előszón, Bevezetésen, Függeléken és Irodalomjegyzéken kívül 55  fejezetből állt volna, felölelve a szexuálpatológia történetétől és a különböző szexuális viselkedések szociológiájától kezdve  azok anatómiai és biológiai alapjain, a pszicho- és szocioszexuális fejlődésen keresztül  az általános és speciális szexuálpatológiai  zavarformákig, a gyermekkori és határterületi jelenségekig mindenfajta szexuálpatológiai kórképet, beleértve azok terápiáját és profilaxisát.  Egy ilyen átfogó kézikönyv részletes megtervezése is magasan kiemelkedő ismereteket feltételez a szexológia különböző szakterületeiről.  A könyv ugyan ebben a formában tudtommal nem jelent meg, csak egy fejezet lett belőle  (in: Trencséni T. (szerk.): A gyakorló orvos enciklopédiája, 1975, Medicina K.)  és talán egy  „szöveg-gyűjtemény” a szegedi orvosegyetem és a MÁOTE kiadásában, meg néhány előadás.  A devianciákat illetően  fontos közleménye volt a Magyar Pszichológiai Szemle  1976/4. számában  „Adalékok a férfi homoszexualitás etiologiájához és pszichodinamikájához”  című tanulmány.  De az  Orvosi Hetilap is gyakran közölt tőle cikkeket és recenziókat különböző szexuálpatológiai témákról;  pl. egyedül az 1970/1. számban  11 szakcikket ismertetett a  Journal of Nervous and Mental Disease  folyóiratból (főleg a transszexualizmusról).

A  szexuálpatológia, mint a szexuálterápia alapja, érthetően fontosnak tűnt  Buda számára, de közben a preventiv szemléletformálásról sem feledkezett meg.  Ezért publikált továbbra is pl. a maszturbációról hosszabb cikkeket az  Orvosi Hetilap  1976/35. és 1976/48. számaiban.  Az első cikk címe:  Régi orvosi vélemények az önkielégítésről. Egy különös iatrogénia történetéről  Ebben megállapítja többek közt, hogy „az önkielégítés tilalma a kapitalizmus kibontakozásának jellegzetes viselkedésnormája volt, szerves része a protestáns etikának…”  A másik cikk címe: Az önkielégítés.  Szociológiai és lélektani adatok,  a jelenség korszerű orvosi értelmezése, különleges formák.  Ebben  34 szakirodalmi dokumentum alapján meggyőzően kimutatta, hogy a maszturbáció a pszichoszexuális fejlődés természetes fázisa; csak a nevelés hibájaként hozzákapcsolódó bűntudat lehet káros.  Bár ekkoriban már nyilván dolgozott  „Az empátia – a beleélés lélektana” (1978, Gondolat K.)  című, másik fő művén, amelyből szintén nem hiányoztak a szexológiai vonatkozások, 1976-ban egy  10 oldalas előadásvázlatot kaptam tőle  „A funkcionális szexuális zavarok és terápiájuk”  címmel , amely valószínűleg az orvostovábbképzés számára készült.  Ebben főleg azt hangsúlyozza, hogy a szexuális funkciózavarokat a pszichoszexuális fejlődés  és a párkapcsolat vetületében kell vizsgálni és kezelni. Itt hazai vonatkozásban elsőként hivatkozik  Masters, W.H. & V.E. Johnson (1970),  Kaplan, H.S. (1974),  Fischer, S. (1973),  Sigusch, V, (1975) , valamint Schorsch, E. és G. Schmidt  (1975)  új  szakkönyveire. 

Az 1970-es évektől kezdve egyébként szinte sorozatban írt angol és német nyelvű cikkeket és előadásokat is  szexológiai témákról.  Ezekből persze csak néhány példánnyal rendelkezem.  1979-ben megkaptam pl.  The Concept of Psychosexual Immaturity and its Role in the Treatment of Male Sexual Disorders”  című, a szexológia Nemzetközi Akadémiájának prágai konferenciáján (ahol mindketten részt vettünk) tartott előadásának másolatát. Ebben a legújabb nemzetközi szakirodalom alapján elemzi, milyen nagy szerepe van a pszichoszexuális éretlenségnek a férfiak szexuális funkciózavaraiban.  Ezt követően egy magyar újságíró meginterjúvolta arról:  „Hol tart ma nálunk a szexológia?” Buda válasza szerint  „a fejlődés, sajnos, nagyon csekély, elmaradásunk igen nagy és egyre növekszik…  Alig néhány szakember foglalkozik a témával, a szakirodalom szegényes, korszerű szexológiai  kutatás nincs, a felvilágosító tevékenység fejletlen, a szexuális zavarok gyógykezelése megoldatlan.” Az okokat illetően ki merte mondani azt is, hogy az egészségügy és az oktatásügy vezetése nem foglalkozik érdemben a problémák megoldásával, pedig ez nem igényelne nagy beruházást:  „egyelőre elég lenne néhány szakrendelés, elég lenne az elemi szexológiai ismeretek felvétele az orvosok, pszichológusok… és tanárok tananyagába.”  Ezek a megállapítások véleményem szerint ma is  aktuálisak és érvényesek.

 

A  szexológiai  ellátás konkrét  terve

 

Buda egyébként bővebben is kifejtette mindezt egy  1981-ben írt beadványában,  „A  szexológiai ellátás szakmai és szervezési kérdései”  címmel;  egy évvel később pedig  A  szexológiai ellátás kialakításának és fejlesztésének lehetőségei”  címmel.  Az elsőt az Egészségügyi Minisztérium  Pszichológiai Szakbizottsága  tárgyalta meg, s némi vita után felkérte a szerzőt , hogy tegyen konkrét javaslatokat a szexuálterápiás ellátás megszervezésére.  Az újabb beadvány 12 oldalon részletezi a legsürgősebb tennivalókat.  Legfontosabbnak tartja  „a szexológia tudományos és gyakorlati státusának elismerését”,  megfogalmazása szerint  felvételét az orvosi szakágak közé.  Pontosan tudta ugyan, hogy a szexológia, mint interdiszciplináris tudományterület,  nem pusztán orvosi szakág, de abban az időben az egészségügy területén látott reális lehetőséget a szexológiai ismeretek gyakorlati hasznosítására.  A szexuálterápiás szakellátást főleg három ágazatban javasolta megszervezni:  az urológiai, a család- és nővédelmi és a pszichiátriai  szakrendelések keretében.  Kiemelten hangsúlyozta az orvosok és pszichológusok szexológiai képzésének és szakfelügyeletének szükségességét, „hiszen a szexológia jelenleg szinte a nulláról indul”  Befejezésül  12 pontban foglalta össze  az orvosi szexológia kialakításának és fejlesztésének lépés-algoritmusát:

1.    Minisztériumi döntés, magas szintű felelős kijelölése.

2.    Felelős ill. irányító kijelölése legalább a család- és nővédelmi, valamint a pszichiátriai gondozók felügyeleti egységében.

3.    Szakbizottság létrehozása, amely az első szakmai tevékenységi lépéseket kidolgozza és véghezviszi.

4.    Megállapodás az OTKI-val a szexológiai képzés és továbbképzés kiemelt feladatkörében.

5.    Központi szexológiai részleg  (osztály vagy intézet)  kialakításának előkészítése és megszervezése.

6.    A  meglevő szexológiai kezdeményezések támogatása,  fejlesztése.

7.    Szexológiai jegyzetek, információs anyagok összeállításának megkezdése.

8.    Külföldi továbbképzési lehetőségek szervezésének megindítása.

9.    Továbbképzési tervek kialakítása,  kurzusok lebonyolítása.

10. A szexológiai szakellátás hálózatának kialakítása,  kezdeményezése.

11. Információs rendszerek,  szakfelügyeleti módok az ellátás működő egységeinek összefogására.

12. Részletes működési normativák kidolgozása és érvényesítése.

Meggyőződésem, hogy ennél jobb javaslatot  az adott feladat megoldására ma sem lehetne készíteni.  Sajnálatos, hogy ebből a javaslatból sem akkor, sem azóta semmi sem valósult meg, de ez természetesen nem a javaslattevőn múlott. 

Egyébként ugyanabban az évben részt vettünk a Cseh Szexológiai Társaság  tudományos konferenciáján Opavában, ahol az egyik nyitó előadást Buda Béla tartotta, éspedig egy gyógyszerterápiás kísérlet – a Deprenyl szexuális funkcióerősítő hatásának – pszichoszexuális vonatkozásairól.  Ennek során kiderült, hogy „az idős férfiak meglepően félnek a szexuális izgalomtól… s így sokan eleve elzárkóztak a szertől”.  Az opavai konferenciáról írt beszámolójának konklúziója, hogy a cseh és a lengyel szexológiai ellátás tapasztalatai  „jól mutatják, milyen fontos szakterület a gyakorlati betegellátás szempontjából is a szexuálterápia.”

1983-ban egy tíz oldalas ismertetést publikált az  Archives of Sexual Behavior. An Interdisciplinary Research Journal  1982. évfolyamáról;  de a  Magyar Pszichológiai Szemlében már a folyóirat előző évfolyama is bemutatásra került.  A szóban forgó évfolyamot Buda szerint két témakör uralta:  az időskori szexualitás és a transszexualitás. De változatlanul kiemelt téma volt a szexuális funkciók pszichofiziológiai vizsgálata is. Különösen R.C. Schiavi munkáit emeli ki, amelyek „lényegében megteremtették a szexuális zavarok pszichoszomatikus szemléletét.”  Más cikkek alapján részletesebben tárgyalja a női orgazmus pszichofiziológiáját, különösen az ún.  G-pont kérdését, ami ma is eleven vita tárgya.

 

 Buda Béla szerepe a  Szexológiai Munkacsoportban

 

Az 1980-ban megalakult Magyar Pszichiátriai Társaság  Buda Béla közvetítésével hozzájárult ahhoz, hogy a szociálpszichiátriai szekció keretében létrehozzunk egy szexológiai munkacsoportot, amit aztán 1983 májusában sikerült megszervezni. Az előkészületek során sokszorosítottunk egy tájékoztatót a munkacsoport tervéről, továbbá egy jelentkezési lapot, amelyen néhány személyi adat mellett arra is választ kértünk: "A szexológia mely ágai iránt érdeklődik, milyen javaslatai vannak, s mivel tudna hozzájárulni a munkacsoport tevékenységéhez?" Már az alakuló ülésig 89-en jelentkeztek a munkacsoportba. A taglétszám gyorsan emelkedett, s két éven belül a 200-at is elérte. A munkacsoport tiszteletbeli elnöke dr. Hirschler Imre lett. A vezetőség egyik legaktívabb tagja azonban a Pszichiátriai Társaság akkori alelnöke,  Buda Béla volt; s a vezetőségi üléseket mindig a Sportkórház általa vezetett mentálhigiénés osztályán tartottuk, éspedig havonta. Különböző helyeken, ugyancsak havonta tartottunk munkacsoport üléseket. A tagoktól begyüjtött javaslatok figyelembe vételével munkatervet dolgoztunk ki, amelyben hét fő feladat szerepelt, pl. szexuálterápiai kiképző csoportok szervezése, szexuálpedagógiai és –szociológiai felmérések  stb.

A szexuálterápia iránt érdeklődők (többségükben orvosok és pszichológusok) számára  kiképző és esetmegbeszélő csoportokat szerveztünk. 1984 őszén két csoportnak, összesen 26 orvosnak és pszichológusnak indítottunk 72 órás tanfolyamot. Az egyik csoportot Buda Béla vezette. A képzés terve és programja nemcsak külföldi mintákat vett alapul, hanem elsősorban az általa írt, "Tudományos és etikai irányelvek a szexuálterápiás továbbképzés számára" című, tudomásom szerint nem publikált dolgozatát.  De remdelkezésünkre állt  1984-ben a kecskeméti kórház számára felvázolt  „Szexológiai és szexuálterápiás továbbképző tanfolyam”  programja is. Ebben 15 pontba foglalta a tematikus tervet, a fogalom-meghatározásoktól, a nemi működések élettanától és a zavarok etiológiájától azok kivizsgálásáig és kezeléséig mindenre kitért.

A munkacsoport szexuálterápiás programjának témakörei – jórészt Buda javaslatai alapján - a következők voltak:

1.   Szociokultúrális tényezők hatása a szexuális viselkedésre.

2.   A pszichoszexuális fejlődés áttekintése.

3.   A szexualitás anatómiai-fiziológiai alapjai.

4.   A főbb orvosi szakágazatok és a szex.

5.   A szexuális beállítottság változatai (hetero-, homo-, biszexualitás).

6.   A funkcionális zavarok kritériumai a férfiaknál és a nőknél.

7.   A diagnosztizálás folyamata: anamnézis, exploráció, tesztek.

8.   Pszichoterápiás alapismeretek és irányzatok.

9.   A szexuálterápia főbb irányzatai és stratégiái.

10.                Az impotencia és az erekciózavarok kezelése.

11.                A korai magömlés kezelése.

12.                A libidocsökkenés és a szexuális averzió kezelése.

13.                A vaginizmus és a diszpareunia kezelése.

14.                Az anorgazmia és a női orgazmuszavarok kezelése.

15.                A szexuális beállítottság zavarainak kezelése.

16.                Relaxációs technikák alkalmazása a szexuálterápiában.

17.                "Érzékiségfejlesztő" (sensate focus) gyakorlatok.

 

E  program alapján már 1984-ben és 1985-ben több,  72 órás kurzusra került sor 10-15 fős, orvosokból és pszichológusokból álló csoportok számára,  lényegében a  Masters—Johnson  által kidolgozott terápiás módszerek oktatása alapján. 

Tekintettel a nagy érdeklődésre és a munkacsoport üléseken mutatkozó aktivitásra, felmerült egy konferencia szervezésének igénye és lehetősége. Az első magyar szexológiai konferenciára 1985 február 2.-án került sor az orvosegyetem pszichiátriai klinikájának zsufolásig megtelt tantermében. A konferencián összesen 15 előadás hangzott el. Az  egyik fő előadó  Buda Béla volt, s „A súlyosabb szexuális zavarok (perverziók) szexuálterápiai tanulságai" címmel tartott előadása – a többi előadással együtt – hamarosan olvasható is volt  „Az első magyar szexológiai konferencia referátumai” címmel megjelent, sokszorosított kiadványban  (amelyből néhány példány még nálam elérhető). Előadásának egyik fő gondolata az volt, hogy „a hibás szexuális magatartásformák kioltására, felbontására és új, adekvát magatartásmódok begyakorlására, rögzítésére a szexuális reakció motivációs töltetét és a párkapcsolat kommunikációs folyamatait kell felhasználni”.  Jellemző, hogy a „perverzió”  fogalmát már zárójelbe teszi; utal arra, hogy pl. H. Giese (1973). is csak korlátozott értelemben használja az olyan kielégülési módokra, amelyek nem partnerorientáltak, gyakran destruktiv és kényszer jellegűek.  Hangsúlyozza, hogy a homoszexualitást teljesen alaptalanul tartották perverziónak. A súlyosabb szexuális zavarok közé sorolja  pl. a fetisizmust, a transzvesztizmust és transszexualizmust, a pedofiliát stb., amelyek a pszichoszexuális fejlődés korai szakaszának torzulásai, tehát ezek feltárásával kezelendők.  De ugyanezek a terápiás megközelítések a funkcionális zavarok kezelésében is felhasználhatók vagy szükségesek lehetnek.

 

Részvétel nemzetközi szexológiai kongresszusokon

 

A konferencia után a munkacsoportot és annak vezetését külső támadások és hivatali kritikák érték, amelyek következtében az addigi lendület megtört, a csoport taglétszáma és aktivitása visszaesett, s az 1989-ben, tízegynéhány taggal megalakuló  Magyar Szexológiai Társasághoz  már sem Buda, sem jómagam, elvi okok miatt nem csatlakoztunk. Később még vezettünk egy szexuálterápiai kiképző csoportot (amit a Magyar Pszichiátriai Társaság is jóváhagyott), de inkább más módon – előadásokkal és publikációkkal – próbáltuk a szexuális kultúra ügyét előbbre vinni.   Ebben segítségünkre voltak külföldi kapcsolataink és azok a nemzetközi  szexológiai kongresszusok, amelyeken részt vettünk.  Nekem valahogy sikerült már 1981-ben kijutnom Jeruzsálembe, a Szexológiai Világszövetség 5. Kongresszusára,  Buda Béla pedig a 7., Indiában, Bombayben tartott, szexológiai világkongresszuson vett részt  (1986-ban),  de több ilyen világkongresszuson együtt is részt vettünk, például  Heidelbergben (1987) és Amszterdamban (1991);  Berlinben pedig többször is, bár ezeket nem a Világszövetség  (WAS), hanem az Európai Szexológusok Szövetsége (EFS) és a Német Szexuálszociológiai Társaság  (DGSS)  rendezte.  Mindezekről a kongresszusokról igyekeztünk beszámolni a szexológia iránt érdeklődőknek, s tapasztalatainkat lehetőség szerint publikáltuk is, az 1990-es években például a Buda által indított és szerkesztett, két szakmai folyóiratban, a  Pszichoterápiában és a  Szenvedélybetegségekben.  Legutóbb az EFS  8. Kongresszusán (Prága, 2006) vettünk részt közösen.  (Erről a weblapomon is olvasható egy beszámoló.) 

A G.Dörner és a DGSS  által rendezett, 3. nemzetközi szexológiai konferencián  (Berlin, 1990)  hazánkból egyedül Buda Béla vett részt. Az erről írt beszámolója több szempontból kiemelkedően érdekes volt.  Egyrészt, mivel a konferencia a világ első szexológiai intézete megalapítójának, Magnus Hischfeldnek az örökségét állította reflektorfénybe. Másrészt, mivel az AIDS  miatt nagyon aktuálissá vált homoszexualitás és biszexualitás ügyét vitatta.  Végül pedig, mert a két német állam egyesítésének idején történt, s így alkalmat adott a kelet- és nyugatnémet szexológusok találkozására.. A homoszexualitás genetikai-hormonális vagy szociokulturális eredete körüli vitához Buda is hozzászólt.  Szerinte mind több, addig kizárólag homoszexuális orientációjú emberrel lehet találkozni, aki bizonyos körülmények hatására  heteroszexuálissá válik.  A „diszfóriás (helyzetükkel elégedetlen)  homoszexuálisok pszichoterápiával is a korábbinál könnyebben segíthetők a heteroszexuális viselkedésre”, ami a szociokulturális tiltás gyengülése, s így „a homoszexuális identitás kevésbé merev strukturája miatt lehet.”  Ebből következően újabb adatok kellenek „a homo- és biszexuálisok számára működtetett tanácsadások és terápiás rendelések hatékony munkájához” is.  Buda a konferencia fő tanulságát abban látta, hogy  a szexológiára igen nagy szükség lenne, „hiszen a szexuális zavarok a lakosság jelentős hányadát érintik…”

De hasonlóan érdekfeszitő beszámolót publikált a 10. Szexológiai Világkongresszusról  (Amszterdam, 1991)  is.  Kiemelte, hogy több előadó szerint  „napjainkban a szexualitást korlátozó erők vannak offenzivában…  A szexológiát egyre kevesebb helyen ismerik el önálló, tudományos diszciplinaként”, s a szexuális nevelést is visszaszorítják az iskolákban  stb.  Buda az egyik szimpóziumon  a fogamzásgátlás megoldatlanságáról tartott előadást,  „Sexual Repression as a Tool of Political Controls. The Case of Hungary”  címmel.  Az előadás – amelynek másolatát megkaptam – a hazai rendszerváltás első évében bátor politikai állásfoglalásnak tűnik.  De ugyanabban az évben fogalmazta meg Buda  az „Alapfokú szexológiai (szexuálterápiás)  kurzus koncepciója”  című, vázlatos tervezetét is, amelyben orvosok és pszichológusok továbbképzésére tesz újabb, konkrét javaslatot, szemináriumszerű anyagfeldolgozás formájában.  Javaslata ma is változatlanul aktuális.  Valószínűleg az egy évvel későbbi, berlini szexológiai kongresszusra írta meg a  „Sexuality and Sexology in Hungary”   című, az amszterdamihoz hasonló hangvételű előadását, amely azzal a megállapítással kezdődik, hogy hazánk kultúrája szexuálisan repressziv jellegű, bár az utóbbi évtizedekben az iparosodás, az urbanizáció és a szekularizáció fokozatosan megváltoztatta, a liberális mintákhoz közelítette a szexuális viselkedést.  Mégis, sokáig a művi abortusz maradt a születés-szabályozás fő eszköze  és igen gyakoriak a szexuális funkciózavarok.  A pornográfia elöntötte az országot és a prostitúció is „felvirágzott”;  ugyanakkor a szexológia és a szexuális nevelés helyzete semmit sem javult. A továbbiakban az előadás áttekintette az említett problémák megoldásával hazánkban foglalkozó szakemberek próbálkozásait, s megállapította az eddigi eredmények elégtelenségét.  A szexológiának ugyanis már rég helyet kellett volna kapnia az egyetemi oktatásban,, a segítő foglalkozásokban, a tanácsadó és gyógyító szolgálatokban, valamint a kutató munkában.

A szexuális nevelés iránt érdeklődők számára  fontos volt  Buda Béla  „Sexualaufklärung  für Jugendliche” címmel írt 7 oldalas beszámolója a német  Egészségügyi Felvilágosító Központ  első, európai konferenciájáról  (Köln, 1994).  Erre Budát, mint a magyar társintézet  (NEVI)  főigazgatóját hívták meg, s az ott tapasztaltak tanulságait próbálta is itthon hasznosítani.  Leírja, hogy öt szekció működött  (a multimédiával, a családdal, a kortárs-csoportok felhasználásával, s külön a lányok és fiúk szexuális nevelésével foglalkoztak),  s ezek mindegyikében 7-8 programot vitattak meg. A német Felvilágosító Központban külön osztály foglalkozik a szexuális neveléssel;  a hírközlő eszközökön és a célcsoportokon kívül  „tudatosan próbálnak hatni az ún. multiplikátorokra, akik a hatást a fiatalok körében tovább viszik.”  (Ezek pedagógusok, ifjúsági vezetők, diákaktivisták stb.)  A Központ tudományos vizsgálatokat és tanulmányokat is megrendel a szexuális nevelés módszereiről, s ezeket könyvalakban  (és az interneten) publikálja. De ugyanerre a célra készült rádió- és televizió-programokat, sőt,  „egészségnevelő színházakat” is bemutattak a konferencián.

 

Újabb, összefoglaló  szexológiai  „alapmű”

 

1994-ben jelent meg  Buda Béla:  „Szexuális viselkedés.  Jelenségek és zavarok – társadalmi és orvosi dilemmák”  című, 381 oldalas tanulmánykötete az Animula kiadásában.  Ennek Előszavában megállapítja:  „Kevés olyan szakterület létezik, amely annyira fejletlen, ismeretlen lennee a magyar szakmai köztudatban, mint a szexológia és a vele rokon tudományok csoportja…  az orvosláson belül pedig a biologizáló konzervativizmus került uralomra… Ugyanakkor a szexualitás terén nagyon sok dilemma, gond merült fel…  Az egész kérdés ijesztő elhanyagoltsága, a szexuális panaszokkal jelentkező betegek ellátatlansága volt a fő ok, amiért fiatal pszichiáterként a hatvanas évek második felében a szexológia felé fordultam.”  Vallomása szerint ezért kezdett szakirodalmi munkásságba ezen a téren;  remélte, hogy néhány más, keleteurópai országhoz hasonlóan nálunk is kialakulhat legalább a szexuálpatológia és –terápia.  Ez a reménye, sajnos, nem vált valóra;  könyvei ugyan gyakoroltak némi befolyást a közvéleményre, de a medicinára nem;  szakmájában inkább izolálódott  „a szalonképtelen szexológia miatt”, pedig írásai  a kor nemzetközi színvonalát elérték.  „25 év cikk, tanulmány és könyvfejezet ’termését’  áttekintve  úgy látom, nem kell szégyenkeznem  szexológiai munkásságom miatt.” 

Tény, hogy régebbi írásai sem avultak el, mert nem integrálódtak az orvosi gondolkozásba és gyakorlatba.  Épp ezért indokolt e tanulmányok összegyűjtése és közreadása.  A könyv hét nagy részre tagolódik. A  Szexualitás a társadalomban”  című első rész a szerelem lélektanával kezdődik, a női szerep szocializációjával és a szexualitás szociológiájával folytatódik.  A második rész – „Nemiség, biológia, tudomány” – a szexualitás evolúciós problematikáját, pszichoszomatikáját, a szexológia és szexuálpatológia történetét dolgozza fel.  A harmadik rész az  önkielégítésről  írott két tanulmányt adja közre.  A negyedik és ötödik rész a  szexuálpatológia és terápia, majd az  impotencia  kérdéseit tárgyalja.  Terjedelmileg legnagyobb a hatodik rész, amelyben a  homoszexualitás  problémáit mutatja be sokféle szempontból.  Az utolsó rész néhány beszámolót, publicisztikát közöl, különböző témákról, például a már említett, berlini szexológia konferenciáról (1990)  vagy a 10. Szexológiai Világkongresszusról  (1991, Amszterdam). A könyv utolsó írása:  „Kell-e nekünk prostitúció?”  nemcsak rendkívül érdekes, hanem öt pontba foglalt intézkedési tervet is tartalmaz, mintegy az összes, korábban figyelmünkbe ajánlottak summázataként. 

Ennek a tanulmánykötetnek  elgondolkodtató és fejlesztő hatása alól egyetlen olvasója sem vonhatja ki magát;  a kérdés csak az:  hányan olvassák és hányan veszik komolyan a leírtakat, éppen a legilletékesebbek:  az egészségügy és a nevelés szakemberei és vezetői közül?  A könyv ugyanakkor mintha le is zárna – legalábbis részben – egy fejezetet Buda Béla szakmai pályafutásában: Úgy tűnik, az Előszóban jelzett csalódás hatására fő érdeklődése és törekvése másfelé tolódott, pl. a drogprevenció, az öngyilkosság és egyéb témák felé.  Ez persze korántsem jelent „szakítást” a szexuális egészségvédelem problematikájával, hiszen az általa szerkesztett két, szakmai folyóiratban  rendszeresen közölt recenziókat  szexológiai témájú könyvekről, sőt, ő maga írta a legtöbb ilyen recenziót, s szívesen és gyakran tartott előadást  szexológiai témákról  is.

Azonkívül alapító tagja lett 1998-ban az általam létrehozott  Magánéleti kultúra, korszerű életvezetés alapítványnak, részt vett annak kuratóriumában és gyakran írt cikket az alapítvány által kiadott,  Magyar Szexológiai  Szemle  című, negyedévenként megjelenő  folyóiratba, annak négy éves fennállása  (1998-2002)  alatt.  Részben könyv-recenziókat írt  (pl.  Richardson, D. (Ed.):  Theorising  Heterosexuality,  M.Sz.Szemle 1999/2.szám),  részben vázlatokat az orvosi szexológia alapkérdéseiről  (1998/2.) vagy a depresszió és szexualitásról  (2001/1.)  és az  EFS  5. Kongresszusáról, amelyet „A szexuális egészség új évezredéért!” jelszóval 2000 nyarán, Berlinben tartottak, ahol ő  „Szexuális tanácsadás és szexuálterápia a Viagra korában”  címmel tartott előadást.  Erre a kongresszusra  Erwin Haeberle, az EFS főtitkára hívott meg bennünket, akivel rendszeres munkakapcsolatom alakult ki, s akinek szexológiai  „e-learning” kurzusait  az ezt követő években sorra lefordítottam, hogy magyarul is olvasható legyen a  Magnus Hirschfeld Archivum tíztnyelvű honlapján  (és persze a sajátomon is).

Ugyanakkor Buda természetesen máshová is írt cikkeket.  Igy pl.  a Magyar  Venerológiai Archivumban  (amely Tanácsadó testületének is tagja volt)  közölt 2000-ben egy angol nyelvű cikket,  Changing Trend in Homosexual and Heterosexual Promiscuity:  Recent Surveys and Experiences  címmel.  Ebben azt demonstrálta, hogy az utóbbi évek felmérései szerint csökkent a promiszkuitás mindkét szexuális irányultság követőinél.  Részben hasonló témáról szól egy kongresszusra készült, angol nyelvű előadása  (Spontaneous and Therapeutic Changes in Sexual Orientation of Male and Female Homosexuals),  amelyben kimutatja, hogy a homoszexuális beállítottság spontán módon, tehát az egyéni körülmények változásának hatására éppúgy megváltozhat, mint  pszichoterápia következtében.  Ezt a legtöbb „igazi” homoszexuális  mindig igyekezett megcáfolni,  éspedig újabban az  „esszencialisták” ideológiája alapján, amely feltételezi, hogy a szexuális orientáció az egyén lényegi, vele-született tulajdonsága, amit nem lehet módosítani.  Buda gondolatmenete egyértelműen   konstruktivista  jellegű, tehát a tanuláselmélet alapján áll.

A 2000. évhez kötődik a  IUSTI  európai kongresszusára írt, angol nyelvű referátuma, amelynek címe.  Health Education, Sexual Education and Sexual Counselling in HIV / AIDS  Prevention.  Ennek tartalmát a  Magyar Szexológiai Szemle  2000/4. számában ismertettem.  Az előadás a nemi uton terjedő betegségek megelőzésének lehetőségeiről szólt.  Abból  indult ki, hogy a szokásos egészségnevelő programok  nem voltak elég hatékonyak az ilyen  fertőzések megelőzésére, mert hiányzott belőlük a szexuális viselkedés direkt befolyásolása, s inkább az egészségügyi ismeretek közlése vagy az erkölcsi követelmények hangoztatása és az ún.  családi életre nevelés dominált.  Hazánkban még ma is sokan idegenkednek a szexuális neveléstől, így az gyakorlatilag hiányzik a köznevelés rendszeréből.  Ez a helyzet elfogadhatatlan, hiszen a szexuális kultúra alacsony szintjének súlyos következményei vannak:  növekszik pl. a tizenévesek nem kívánt terhességeinek és művi abortuszainak száma, ami gyakran meddőséghez vagy koraszüléshez vezet.  Emellett igen gyakoriak a szexuális funkciózavarok és magas a válások aránya.  De nemcsak az átfogó és intézményes szexuális nevelés hiányzik, hanem igen szegényes a szexuális tanácsadások száma és lehetősége is.  Pedig ezekre igen nagy szükség lenne, hiszen:

 

1.  Az iskolákba időnként meghívott szakemberek nagy érdeklődést tapasztalnak és a diákok számos szexuális problémája is kiderül.

2.  A  telefonos lelki segélyszolgálatok munkatársai gyakran találkoznak szexuális, párkapcsolati gondokkal;  ezek öngyilkossághoz is vezethetnek.

3.  A gyermekvédelmi és családvédelmi szolgálatok a náluk felmerülő ilyen eseteket  hiába próbálják pszichológusok vagy pszichiáterek  hatáskörébe utalni, mert ők sincsenek kiképezve a szexuális tanácsadásra vagy terápiára.

4.  A tanácsadással (is)  foglalkozó, internetes honlapok vagy beszélgető-programok főleg a szexuális tájékozódás-igényt szolgálják ki.

5.  Az ifjúságnak szóló lapok, magazinok és műsorok rengeteg kérdést kapnak a különböző szexuális problémákról.

 

Buda szerint sürgős szükség lenne ifjúsági tanácsadó szolgálatok országos hálózatára.  Ezek nemcsak egyéni szexuális tanácsadással, hanem csoportos felvilágosítással (osztályok, ifjúsági szervezetek stb.) is foglalkozhatnának, egész sor elsődleges és másodlagos prevenciót megvalósítva.  Ennek első lépése a tanácsadók olyan kiképzése, amelynek alapján korszerű, tudományosan megalapozott szexuális tanácsokat is tudnak adni.

A tanácsok persze nem mindig elegendők;  sürgősen szükség lenne korszerű szexuálterápiás rendelésekre is.  Minthogy azonban korszerűen képzett szexuálterapeuták jóformán még nincsenek hazánkban – az említett, 70 órás tanfolyamok ezt nem biztosították -, az igényeket egyrészt az „önmagukat kinevező szexuálpszichológusok” magánrendelései próbálják kielégíteni, másrészt a gyógyszergyárak, az általuk kifejlesztett és piacra dobott, szexuális reagálást elősegítő szerekkel.  1998 óta egymás után jelennek meg ilyen „csodaszerek”.  2002-ben már a harmadik versenyzett az előző kettővel. Előállítója egy szimpóziumon mutatta be ezt a termékét, neves előadókat vonultatva fel. A legelső közülük Buda Béla volt, aki “Szexualitás és lelki egészség” című előadásában hangsúlyozottan kitért a harmonikus szexuális együttlétek olyan feltételeire, mint a maximális partner-orientáltság, a decentrálás, vagyis az önmonitorozás lecsökkentése, a szorongásmentesség, az empátia és hasonlók. Hosszan foglalkozott a jó szexuális párkapcsolat lélektani hatásaival és a felmerülő problémák megoldásának többféle (elsősorban párterápiás, pszichoterápiás) lehetőségével. Rámutatott, hogy a merevedési zavarok terén napjainkban túlteng az organikus értelmezés, s ennek megfelelően a gyógyszeres kezelés. Aminek egyoldalúsága nem biztosítja a kívánt eredményt.  Buda már 1980 körül is több cikkben foglalkozott az erekciózavarokkal, s ismertette az erre vonatkozó, amerikai kutatásokat (ezek közül kettőről ezer darabos különlenyomatokat osztott szét) . 

Az egyik legutóbbi és legjelentősebb cikke ebben a témakörben  „A merevedési zavarok diagnózisának és terápiájának pszichológiai irányelvei”  címmel  a  Pszichoterápia  2002 októberi számában jelent meg (bár eredetileg gyógyszergyári képviselet felkérésére készült és több régióban orvostovábbképző konferenciákon hangzott el).  Bevezetésként a téma jelentőségét ötféle okkal indokolja, de azt is közli, hogy az érintett férfiaknak csak kb. egytizede vállal kezelést, egyrészt az „önértékelés védelme”, másrészt a partnerkapcsolat problematikussága miatt.  Főleg ezért van szükség párterápiára.  A  diagnózishoz és a terápiához konkrét szempontokat, tanácsokat ad a gyakorló orvosoknak;  nem mintha ezt elegendőnek tartaná a jó felkészüléshez, csupán feltételezve, hogy javíthat azok szemléletén, akik komolyan veszik feladatukat.  Számomra különösen értékes volt, hogy Előszót írt több könyvemhez, így legutóbb a 2006-ban megjelent szexuálpedagógiai tankönyvemhez is.

 

Összegzésül minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy Buda Béla az utóbbi 40-50 év legnagyobb magyar orvos-szexológusa, aki minden lehetőt megtett a szexuális zavarok megelőzése és hatékony kezelése, sőt, általában a hazai szexuális kultúra emelése érdekében. Ő az egyetlen, nemzetközileg is elismert klinikai szexológus hazánkban;  a modern szexológia uptodate ismerője és közvetítője.

 

Irodalom:

Buda Béla: A homoszexualitásról.  In: Orvosi Hetilap,  1969/37.. sz.

Buda Béla:  Die Homosexualität. In:  Therapia Hungarica. Medizinische Zeitschrift, 1973/1. )

Buda Béla:  A szexualitás modern elmélete.  1972, Tankönyvkiadó

Buda Béla:  Psychologie der Sexualität.  1977. Akadémiai K.

Buda Béla:  A szexuális viselkedés lélektana.  1997,  MAPET, Végeken Al.

Buda Béla:  Meditáció a nemi felvilágosításról.  (Kézirat, www.szexualpszichologia.hu  )

Buda Béla, Cseh-Szombathy László, Szilágyi Vilmos:  Szexualitás és párkapcsolat a felnőttkorban  1979, Tankönyvkiadó

Buda Béla, Szilágyi Vilmos:  Párválasztás. A partnerkapcsolat pszichológiája. 1974 (és 1988)  Gondolat K.

Buda Béla:  Szexuálpatológia. In:  Trencséni T.(szerk.): A gyakorló orvos enciklopédiája.  1975, Medicina k.

Buda Béla:  Adalékok a férfi homoszexualitás etiológiájához és pszichodinamikájához. In. M. Pszichol. Szemle, 1976/4.

Buda Béla:  Régi orvosi vélemények az önkielégítésről.  In:  Orvosi Hetilap, 1976/35. sz.

Buda Béla: Az önkielégítésről.  In:  Őrvosi Hetilap, 1976/48. sz.

Buda Béla:  Az  empátia – a beleélés lélektana.  1978,  Gondolat K:

Buda Béla:  Archives of Sexual Behavior, 1982.  In: M. Pszichol. Szemle, 1983/

Buda Béla:  A súlyosabb szexuális zavarok (perverziók)  szexuálterápiás tanulságai.  In: Szilágyi V. (szerk.): Az első magyar szexológiai konferencia referátumai. 1985,, Szexol. Munkacsoport

Buda Béla:  Szexológiai és szexuálpatológiai tanulmányok. 1986, Szeged, Orv.Egy

Buda Béla:  Sexual Repression as a Tool of Political Controls. 1991, Amsterdam, WAS Congress

Buda Béla:  Sexualaufklärung für Jugendliche.  1994, Köln, Konf d. BZgA

Buda Béla:  Szexuális viselkedés. Jelenségek és zavarok – társadalmi és orvosi dilemmák.  1994, Animula K.

Buda Béla:  Sexualberatung und Sexualtherapie in der Zeit der Viagra. 2000, Berlin,  EFS Kongress

Buda Béla:  Changing Trend in Homosexual and Heterosexual Promiscuity..  In. M. Venerol. Arch., 2000/

Buda Béla: Spontaneous and Therapeutic Changes in Sexual Orientation of Male and Female Homosexuals.  (Kongr. Ref.)

Buda Béla:  Health Education, Sexual Education and Sexual Counselling in HIV/AIDS  Prevention.  In:  M. Szexol. Szemle, 2000/4

Buda Béla:  A merevedési zavarok diagnózisának és terápiájának pszichológiai irányelvei.  In:  Pszichoterápia, 2002 okt.

Buda Béla: Előszó. In:  Szilágyi Vilmos:  Szexuálpedagógia.  2006, Athenaeum

 

Fischer, S.:  The Female Orgasm.  1973, New York, Basic Books

Hirschler, I.: A nők védelmében.  1958,  Medicina K.

Kaplan, H.S.: The New Sex Therapy.  1974, New York, Brunner/Masel

Kinsey, A.C. et al.: Sexual Behavior in Human Male.  1948, Phil., Saunders

Kinsey, A.C. et al.: Sexual Behavior in Human Female.  1953, Phil., Saunders

Ludas M.L.(szerk.): A szexualitásról – a fogamzástól a felnőtté válásig. 1975. Tankönyvkiadó

Masters, W.H.& V.E. Johnson:  Human Sexual Response. 1966, Boston, Little, Brown and Co.

Masters, W.H. & V.E. Johnson:  Human Sexual Inadequacy.  1970, Boston, Little,Brown and Co.

Schorsch, R., G. Schmidt (Hg.): Ergebnisse zur Sexualforschung.  1975,Köln,  Kiepenheuer und Witsch

Sigusch, V. (Hg.): Therapie sexueller  Störungen.  1975, Stuttgart, Thieme V.

Szilágyi V.: Bevezetés a szexuálpedagógiába.  1973, Tankönyvk.

Szilágyi  V.(szerk.): Az első magyar szexológiai konferencia referátumai.  1985, Szexológiai Munkacsoport

 

                                                                                                             Szilágyi Vilmos  dr.